Budapest élhetőbb város mint London

Budapest az összetett ötvenedik, míg a kelet-európai mezőnyben az első helyen végzett a The Economist élhetőségi rangsorában, ami a világ 140 nagyvárosát állította sorrendbe, számos élhetőségi szempont alapján. A listát európai városokra leszűkítve a magyar főváros a 23. helyen áll, közvetlenül Róma mögött.

Budapest élhetőbb város mint London

Az Otthon Centrum megvizsgálta, hogy az európai fővárosok élhetősége megmutatkozik-e az ingatlanok értékében és kiderült, hogy szoros összefüggés nem mutatható ki: Budapest, mint Közép-, és Kelet-Európa legélhetőbb fővárosa, az egyik legolcsóbbnak számít az európai fővárosok között. A nyugati EU tagállamokban már nőttek a lakóingatlan árak, de az EU egészét tekintve még 5 százalékos csökkenés látható 2008 és 2013 között.

 

Nem a legélhetőbb a legdrágább

A szomszédos Bécs végzett az élhetőségi lista második helyén (Melbourne az első), az európai fővárosok közül a legjobb helyen. Bécset Helsinki követi, az európai fővárosok rangsorában második helyen, ami a teljes élhetőségi listán nyolcadiknak számít, majd Stockholm. A három fővárosban az ingatlanok átlagos négyzetméter ára 4.800 és 5.800 EUR között van, ami a vizsgált, 18 európai fővárost tartalmazó, mezőnyben nem számít a legmagasabbnak.

 

1. táblázat Európai fővárosok élhetőségi helyezése, lakóingatlanok átlagos négyzetméter ára, és azok megfizethetősége

főváros

élhetőség ranghely*

átlag (EUR)

Lakásár/

éves nettó kereset****

négyzet-méter ár**

havi nettó kereset***

Bécs

2

5 500

4 089

5,6

Helsinki

8

4 826

4 816

4,2

Stockholm

15

5 806

4 821

5,0

Párizs

17

8 390

4 290

8,1

Berlin

21

2 564

3 948

2,7

Koppenhága

22

3 543

5 726

2,6

Oslo

24

5 611

8 309

2,8

Amsterdam

26

3 944

4 080

4,0

Brüsszel

28

2 595

4 343

2,5

Madrid

44

3 223

2 571

5,2

Dublin

46

3 008

3 990

3,1

Róma

49

6 402

2 836

9,4

Budapest

50

999

897

4,6

London

55

8 895

4 078

9,1

Prága

59

2 074

1 497

5,8

Pozsony

62

1 832

1 226

6,2

Athén

63

1 674

1 821

3,8

Sofia

82

844

635

5,5

* Forrás: Élhetőségi felmérés EIU (Economist Inteligence Unit)

** Forrás: numbeo.com, kínálati árak, az elmúlt 18 hónapból, OC gyűjtés

*** Forrás: Eurostat, négyfős, kétkeresős családra vetítve (2012-2013)

**** egy átlagos, 50 négyzetméteres lakásra vetítve

 

Azt, hogy az élhetőség nem függ össze a lakásárakkal, London példája jól mutatja. A brit főváros csaknem 9.000 eurós négyzetméter árával a legdrágább a vizsgált fővárosok közül, de az élhetőségi listán csak az 55. helyen szerepel, még Budapesttől is elmaradva. A második legdrágább európai főváros Párizs, pedig sokkal előkelőbb helyen, az európai nagyvárosok között a negyedik az élhetőségi rangsorban.

 

Budapest különleges helyzetben van, mivel a közép-, és kelet-európai fővárosok közül az első helyen áll az élhetőségi rangsorban, és egyben a bolgár főváros után a legolcsóbb lakásárakkal rendelkezik, jócskán megelőzve Pozsonyt és Prágát is. „Az alacsony négyzetméter árak csak viszonylagosak, a magyar főváros csak külföldi szemmel az egyik legolcsóbb, a hazai átlagos keresetekhez viszonyítva a lakások megfizethetősége már inkább a középmezőnybe sorolja Budapestet” – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. – „A külföldi érdeklődés már most is érzékelhető a belvárosi kerületekben, és ez a következő években nagy valószínűséggel erősödni fog.”

 

Eltérő tendenciák az Európai Unióban

Az Európai Unió tagországaiban eltérő módon alakultak a lakóingatlanok árai. Az egyes szélsőségek között nagyok az eltérések, Írországban és Spanyolországban óriási, 35-45 százalékos árzuhanás volt 2008 és 2013 között, míg Svédországban és Norvégiában ugyanebben időszakon 20-30 százalékos növekedést regisztrált az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala. „Magyarországon 2008 és 2013 között 16-17 százalék közötti volt a visszaesés a lakásárakban” – mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. – „Ezzel az ország a középmezőnyben van a válságot megsínylő EU-s országok sorában.”

 

2. táblázat – Lakásárak változása 2008 és 2013 között az EU országaiban

15 százalékot meghaladó árcsökkenés

15%-nál kisebb árcsökkenés

Áremelkedés

Írország

-44,61%

Észtország

-14,54%

Franciaország

1,47%

Spanyolország

-34,38%

Portugália

-13,44%

Egyesült Királyság

3,06%

Lettország

-32,77%

Dánia

-10,08%

Izland

3,59%

Litvánia

-30,14%

Olaszország

-7,71%

Belgium

10,44%

Horvátország

-28,14%

Csehország

-6,90%

Németország

11,97%

Románia

-26,21%

EU átlag

-5,39%

Finnország

15,19%

Ciprus

-23,20%

Görögország

-3,67%

Luxemburg

18,39%

Hollandia

-19,04%

Málta

-2,36%

Svédország

21,13%

Szlovákia

-19,01%

 

 

Norvégia

31,72%

Bulgária

-18,57%

 

 

 

 

Szlovénia

-17,86%

 

 

 

 

Magyarország

-16,61%

 

 

 

 

Forrás: Eurostat, Otthon Centrum

 

A 2008 és 2013 közötti időszakon lakásár emelkedést elkönyvelő országok kivétel nélkül nyugat-európai tagállamok. Ráadásul a legnagyobb áremelkedést mutató északi országokban az áremelkedés töretlen volt, náluk, a többi tagállam zömére jellemző 2008-ig tartó felfutás, majd az azt követő visszaesés nem látható. A legfrissebb tendenciákat tekintve az EU átlag már stagnálást mutatott 2013 utolsó, illetve 2014 első negyedéve között. Jelentősebb lakásár emelkedés ugyanezen időszakon a skandináv országokban, az Egyesült Királyságban, illetve a Baltikumban látható. Minimális emelkedés hazánkban is látható már az idei év első negyedében. A szomszédos Romániában és Szlovákiában stagnálás jellemző, Horvátországban pedig még nem állt meg az árak csökkenése 2014 első három hónapjában sem.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Kevesebb albérlet, növekvő díjak az egyetemvárosokban!

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után mindig nagy az izgalom szülőkben és diákokban egyaránt, hogy jut-e, marad-e kollégiumi férőhely, és ha nem, akkor mennyiért sikerül kiadó lakást találni. Megvizsgáltuk az Ingatlantájolón az elmúlt fél évben, a nagy egyetemi városokban hirdetett kiadó lakásokat, és azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb a kiadó lakás, ugyanakkor a bérleti díjak növekedésnek indultak.
2021. 08. 26. 03:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Lesz-e árcsökkenés a lakáspiacon?

Egyre többször hallani, hogy a lakásárak csökkenése megindult, és a közeljövőben akár egy komolyabb recesszió is bekövetkezhet az ingatlanpiacon. Bár a kijelentések igazságtartalmát, és a jövőre vetített jóslatok helytállóságát nehéz megítélni, mégis van több olyan tényező, amely által valamennyire már most ráláthatunk a lakáspiaci folyamatok alakulására. Mind a befektetőket, mind a tulajdonosokat és az első lakásukra vágyókat érdekli ugyanis, hogy mire számíthatnak a jövőben.
2021. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Tízezer forinttal nőttek a bérleti díjak több egyetemvárosban

A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 2,7 százalékos volt a havi szintű emelkedés. A kínálati oldalon látható drágulás ellenére az albérletpiacon voltak magasabbak az árak, a mostani bérleti díjak még elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől. Országszerte augusztus közepén közel 19 ezer kiadó lakóingatlanból választhattak a bérlőjelöltek. Budapesten több mint 13 ezer, a megyeszékhelyeken pedig több mint 3600 albérlet szerepelt a kínálatban. Budapesten az átlagos bérleti díj 145 ezer forint volt. A legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, Szegeden és Pécsen 10 ezer forinttal emelkedett a bérleti díj.
2021. 08. 23. 11:00
Megosztás:

Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.
2021. 08. 22. 11:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

Amikor az álomból valóság lesz: az első lakás megvásárlásának folyamata

Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26%, vidéken pedig 20% körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi szerződést? A Duna House szakemberei tisztázzák a folyamatot.
2021. 08. 19. 16:00
Megosztás:

Kaszálni is lehet az egyetemista gyerek lakhatásán: 8 milliós önerő elég hozzá

Július végén megtudták a felsőoktatásba jelentkezők, hogy melyik egyetemre mehetnek tovább, már csak a pótfelvételizők jövője kétséges. Ez sokak számára jelent új kihívást, hiszen aki nem ott tanul tovább, ahol eddig élt, és nem tud vagy nem akar kollégiumba menni, annak az augusztus az albérletvadászatról vagy a lakásvásárlásról szól. De melyik éri meg jobban? A Bank360.hu elemzői összefoglalták a lehetőségeket egy fővárosi, kétszobás ingatlan példáján keresztül.
2021. 08. 19. 07:00
Megosztás:

Akár 1,5 évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása

Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felkészülni minden jogi és pénzügyi eshetőségre is.
2021. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Újra berobban az Airbnb?

A korlátozó intézkedések feloldása ismét felpörgetheti a járvány miatt válságba került Airbnb népszerűségét. Így a kényszerszünet után most még inkább felértékelődhetnek a jó áron elérhető, biztonságos szálláshelyek. Az Airbnb-házigazdák számára ezért kiváló segítség lehet a hamarosan Európa-szerte alkalmazható okos ajtónyitó készülék, ami biztonságossá és kényelmessé teszi a vendég- és ügyfélfogadást. A hazai mérnökök által fejlesztett eszközt a Start it @K&H inkubátorprogram startupja, a PhoneIn dobja piacra.
2021. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Véget ért a járványidőszak az ingatlanpiacon

2021. I. negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon. A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után, azonban a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jellemző volt a pozitív előjelű változás. Az OTP Ingatlanpont szakértői 2021. I. negyedévének ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 08. 14. 08:00
Megosztás:

A nyaralók és az egykor befektetési céllal vásárolt lakások tartják ébren nyáron az ingatlanpiacot

A Duna House becslése szerint júliusban megtorpant, és év eleji szintre csökkent az adásvételek száma a lakóingatlanpiacon. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 185 darab tranzakció pontosan megegyezik az idén januári és a tavaly nyár eleji adattal, amikor is a koronavírus okozta blokk után, újra elkezdett élénkülni a piac. Az előző évek júliusaihoz képest viszont 12-15%-os csökkenést mutat.
2021. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Amint megjelennek a diákok, emelkedhetnek az albérletárak

Amennyiben szeptembertől ténylegesen jelenléti oktatás lesz az egyetemeken, főiskolákon, akkor a meglóduló kereslet egyik hétről a másikra jelentős áremelkedést hozhat az albérletpiacon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt mondta, a bérlemények ára a két évvel ezelőtti szintet is elérheti augusztus végére, de ez sok tényezőtől függ. Azt viszont hozzátette, hogy akinek van megbízható albérlője, annak hiba volna felülni a trendre és hirtelen nagyot emelni, mert egy esetleges újabb járványhullám a visszájára fordíthatja a folyamatokat.
2021. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Majdnem minden harmadik vevő első lakását vásárolja

A befektetési cél mellett még mindig az egyik legnagyobb motiváció az ingatlanvevők körében az első lakás vásárlása. Különösen igaz ez az egyetemi ponthatárok kihirdetése körül, hiszen a szülők gyakran elgondolkodnak azon, hogy mi éri meg jobban: lakást venni vagy bérleti díjat fizetni? Akik előbbi mellett döntenek, érdemes pár kérdést tisztázniuk, mielőtt elkezdenék a keresgélést vagy hirtelen beleugranának egy adásvételbe. A Duna House szakemberei megfogalmazták ajánlásukat a leendő első lakást vásárlók számára.
2021. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A jelzáloghitelpiac további növekedését várja a Duna House

A jelzáloghitelpiac az első félévben 34 százalékkal haladta meg az előző évi volument, amely az előzetesen várt 20 százalékos növekedést is felülmúlja. A Duna House szerint a második félévben, amely szinte kivétel nélkül mindig az erősebb félév a hitelpiacon, hasonló tendenciák várhatók, és így a tavaly kihelyezett 928 milliárd forintnyi jelzáloghitel után 2021-ben szinte biztosan eléri a piac az 1000 milliárd forintos határt, illetve az előrejelzés szerint meghaladhatja az 1200 milliárd forintot is. A jelzáloghitelpiacot az otthonteremtési támogatások intenzív kereslete mellett az ősszel várhatóan újra felfutó ingatlanpiaci adásvételek is erősíthetik.
2021. 08. 08. 13:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a budapesti újlakás-piac

A 2020-as mélypont után ismét magára talált az újépítésű ingatlanok piaca. 2021 első félévében 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A növekvő kínálat mellett a kereslet is élénkül, amit hosszú távon a rozsdaövezeti akcióterületekre vonatkozó új áfavisszatérítési támogatás még tovább fokozhat. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac helyzetét veszik górcső alá az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján.
2021. 08. 06. 01:00
Megosztás:

Kezd elegük lenni a vevőknek a lakásdrágulásból

A kínálati piac alapján kirajzolódó trendeket igazolják a legfrissebb hivatalos lakáspiaci adatok. A járvány miatti megtorpanás után számottevően, 15 százalékkal nőtt a forgalom, azaz az adásvételek száma. Mindez a használt lakások piacán nem járt a pandémia előtti évekre jellemző két számjegyű drágulással, az átlagos áremelkedés éves szinten 5 százalék alatt maradt. A fizetőképes kereslet ugyanis egyre nehezebben tart lépés a drágulással. 2021-ben 97 napra nőtt a fővárosban eladott lakóingatlanok átlagos értékesítési ideje, miközben a városokban és megyeszékhelyeken 126 és 97 napra rövidült az eladási idő. A lakáspiac motorját tehát továbbra is a fővároson kívüli területek hajtják. Az új lakások ára elszakadt a használtaktól, két számjegyű drágulást produkáltak, ám az építőanyag-drágulás további meglepetéseket hozhat.
2021. 08. 05. 10:00
Megosztás: