Bulgáriában kezd gyártani az első kínai autógyár az Európai Unióban
Az észak-bulgáriai Lovecs közelében található gyárban már november óta folyik a próbagyártás. Az autógyár éves kapacitása 50 ezer jármű lesz, mintegy kétezer embernek ad munkát. A kínai cég három modelljét - Hover H5, Steed 5, Voleex C10 - fogják majd itt gyártani. Ferdinand Dudenhöffer, a duisburgi járműipari kutatóintézet szakértője szerint a Great Wallnak minden esélye megvan ahhoz, hogy jó eladási adatokat mutasson fel Kelet-Európában. A szakértő szerint a kínai cég 5-6 éven belül akár 5 százalékos piaci részesedést is elérhet a kelet-európai országokban.
Bernard Neuviale, a Renault-Nissan Bulgária vezérigazgatója, a cég új Renault Twingo bulgáriai bemutatóján azt mondta: a Great Wall egyelőre biztosan nem veszélyezteti a francia Renault céghez tartozó Dacia eladásait. A vállalatvezető szerint a kínai autógyárnak először bizonyítania kell, elsősorban azt, hogy jó minőségű autókat képes gyártani. Bernard Neuviale szerint a Great Wall árai sem túl kedvezőek jelenleg. A Voleex C10 kezdő ára 16 ezer leva (8.200 euró) a Steed 5 modell 24.500 levába, a Hover H5 28.700 levába kerül.