Cégvezetők szerint kedvezőbb lenne a Fidesz-kormány

A cégvezetők elégedettek a Bajnai-kormánnyal, a határozott véleményt megfogalmazók számottevő része szerint mégis kedvezőbb lenne Fidesz-kormány az ország gazdasága szempontjából - ez derül ki a Figyelő és a Straketing Stratégiai Marketingkutató és Tanácsadó Iroda által készített felmérésből, amelynek eredményeit a hetilap csütörtöki száma is ismerteti. (MTI)

Az MTI-nek is elküldött összefoglaló szerint a felmérés során megkérdezett 300 vállalatvezető mintegy fele mondta azt, hogy a Fidesz-kormány gazdaságpolitikai értelemben várhatóan ugyanazt csinálná, mint a jelenlegi vezetés. A válaszadó cégvezetők 28 százaléka gondolja úgy, hogy a Fidesz-kormány kedvezőbb lenne gazdaságpolitikai szempontból.

 

A Figyelő és a Straketing 1999 óta (a tavalyi év kivételével) minden évben elkészítette felmérését, amelyben a magyarországi cégvezetőket arról kérdezik, hogy hogyan értékelik az elmúlt év gazdaságpolitikáját és milyen várakozásai vannak a következő évet tekintve. A legutóbbi választások előtt, 2006-ban az üzleti szférában nem volt kormányváltó hangulat, idén viszont óvatos várakozások övezik az elkerülhetetlennek tűnő változásokat. Az elmúlt évet értékelve a cégek összességében elégedettek a Bajnai-kormánnyal, amely bátor lépéseket tett.

 

A megkérdezettek többsége szerint a kormány nagyrészt olyan döntéseket hozott amelyekkel ők is egyetértenek. Szintén többségben vannak azok, akik szerint a kormány alapvetően az ország érdekeit tartotta szem előtt és javította az ország nemzetközi megítélését. A kormány intézkedései közül pozitív visszhangot kapott egyebek mellett a vállalkozások bérterheit érintő járulékcsökkentés, az szja változtatása, illetve a munkahelymegőrző támogatások.

 

Negatívan értékelték viszont az áfa 20-ról 25 százalékra történő emelését, a béren kívüli juttatások megadóztatását és a jövedéki adó emelését. Vegyes fogadtatásban részesült a szuperbruttósítás, a vagyonadó bevezetése, a társasági adót érintő döntések, a nyugdíjat és szociális kiadásokat érintő megszorítások és a banki hitelnyújtás szabályozása.

 

Bajnai-kormány összességében jó értékelést kapott, a döntések 53 százalékát pozitívan, 47 százalékát negatívan értékelték a vállalatvezetők, amely igen jó eredménynek mondható a két évvel ezelőttivel szemen, amikor mindössze 5 százalék körül volt az egyértelműen pozitívan értékelők száma. Az értékelés mellett a vezetők elvárásaikat is megfogalmazták a leendő kormánnyal szemben, amely szerint a legsürgetőbb intézkedés az adócsökkentés és az adórendszer egyszerűsítése.

 

Szintén fontosnak tartják a munkabérek után fizetendő járulékok csökkentését, a munkahelyteremtést és a munkanélküliség mérséklését, emellett sokan szeretnék a forintárfolyam stabilizálását, a beruházások ösztönzését, támogatását, a bürokrácia csökkentését, illetve több pályázati és támogatási lehetőséget. A cégvezetők 49 százaléka gondolja úgy, hogy a következő években valamilyen mértékű adó- és tb-tehercsökkentés várható. A gazdasági növekedés esélyeiről is optimisták a vezetők.

 

A felmérésben részvevők több mint fele mondta azt, hogy az elmúlt évben csökkent a forgalma, viszont a következő évtől már növekedésben bízik. Beruházást a válaszadók 52 százaléka tervez, 44 százalék pedig semmilyen befektetésben nem gondolkodik. Utóbbi adat soha nem volt ilyen magas - derül ki a felmérésből.

Bírósági eljárás indul a spanyol legfőbb ügyész ellen

Spanyolországban példátlan módon bírósági eljárás indul a legfőbb ügyész ellen az igazságszolgáltatással összefüggő titok megsértése miatt - közölte a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
2025. 09. 10. 03:00
Megosztás:

Újabb lendületben a Dogecoin – közeleghet az első DOGE ETF?

A Dogecoin (DOGE) ismét emelkedő pályán mozog: kedden délután 2:30-kor az árfolyam 1%-kal volt magasabban, miközben a két vezető kriptovaluta, a Bitcoin és az Ethereum egyaránt közel 1%-os mínuszban állt. A népszerű mémcoin így az elmúlt hét napban már közel 14%-os pluszt ért el, ezzel a top 10 piaci kapitalizációjú token közül a legerősebb teljesítményt nyújtva.
2025. 09. 10. 02:30
Megosztás:

Az RMDSZ elnöke szerint a nyugdíjreform sorsa meghatározza a kabinet hitelességét

Ha a romániai igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Antena3 hírtelevíziónak.
2025. 09. 10. 01:30
Megosztás:

Kína és Portugália a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről egyeztetett

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben fogadta Luís Montenegro portugál miniszterelnököt, a két vezető a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről és jövőbeli együttműködés lehetőségeiről egyeztetett - jelentette a kínai állami média.
2025. 09. 10. 01:00
Megosztás:

Az Európai Unió Bírósága előtt a Debreceni Egyetem keresete

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága kedden tárgyalta a Debreceni Egyetem keresetét (DE) az Európai Unió Tanácsa ellen, amelyet a felsőoktatási intézmény 2023 márciusában nyújtott be egyebek mellett a hallgatók kitiltása miatt az Erasmus programból - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2025. 09. 10. 00:30
Megosztás:

Legfrissebb hírek a Solanáról; XRP árfolyam-előrejelzés, és melyik a legjobb kriptovaluta szeptemberben 8000%-os megtérüléshez?

A kriptopiac szeptemberben ismét pezseg, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek valódi felfelé irányuló potenciált hordoznak. A Solana (SOL) továbbra is a hírek élén áll a hálózat erőteljes növekedésének köszönhetően, miközben az XRP újra reflektorfénybe került, ahogy az elemzők frissítik az árfolyam-előrejelzéseket a szabályozási fejlemények és ETF-pletykák tükrében.
2025. 09. 09. 23:30
Megosztás:

Románia külkereskedelmi mérleghiánya 2,6 milliárd euróra nőtt

Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 09. 09. 23:00
Megosztás:

Innovatív takarmányfejlesztéssel csökkenti a pulykaelhalást a Zala-Cereália

Csökken a pulykák elhullása és kevesebb takarmány felhasználásával is jobban gyarapodik a súlyuk a zalaszentgróti Zala-Cereália Kft. és a HR-Pharma Kft. nemrég lezárult közös takarmányfejlesztési projektjének eredményeként - tájékoztatta a Zala-Cereália ügyvezetője az MTI-t.
2025. 09. 09. 22:30
Megosztás:

A SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6.300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

Az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb. Hazánk földrajzi elhelyezkedése, a régióban betöltött stabilizáló szerepe, valamint elkötelezett NATO- és EU-tagsága alapján indokolt és megalapozott a SAFE forrásokból való jelentős részesedés. A program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat. A SAFE program ugyanis a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára.
2025. 09. 09. 22:00
Megosztás:

Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán

Letették a Mátrai Erőmű kombinált ciklusú gázturbinás erőműblokkjának (closed-cycle gas turbine, CCGT) alapkövét - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 21:30
Megosztás:

Pepe, Dogecoin és Shiba Inu trónját 2026-ra egy új kriptó veheti át, miután globális figyelmet kapott

Figyelem mémcoin kereskedők! A mémvilág régi őrzői, mint a Dogecoin, a Shiba Inu és a Pepe, most új kihívóval néznek szembe. Ezúttal azonban nem egy újabb nagyravágyó mémcoinról van szó, hanem egy iparág-forradalmasító projektről.
2025. 09. 09. 21:00
Megosztás:

Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon, ezért megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra - tájékoztatta a tárca az MTI-t kedden.
2025. 09. 09. 20:30
Megosztás:

Ingatlan.com: átalakíthatja a lakáskínálatot az Otthon Start

Átalakíthatják a kínálatukat az ingatlanfejlesztők az Otthon Start hatására, jelenleg ugyanis több ezer megfizethető új lakás hiányzik az piacról - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 20:00
Megosztás:

Az amerikai munkaerőpiac gyengébb lehet, mint gondolnánk

Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal előzetes felülvizsgálata szerint a márciusig tartó egy év során a foglalkoztatottak száma 800 000-1 millióval lehetett túlbecsülve az Egyesült Államokban.
2025. 09. 09. 19:30
Megosztás:

Solana friss hírek, XRP ár előrejelzés és melyik kriptovaluta a legjobb vásárlás szeptemberben 8000%-os megtérülés (ROI) reményében?

A kriptovaluta piac szeptemberben ismét felpezsdült, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek jelentős felfelé irányuló potenciállal rendelkeznek.
2025. 09. 09. 19:00
Megosztás:

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt.

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. , a kompokon utazók száma elérte az 1 millió 220 ezret, a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret, így a BAHART a tavalyihoz képest az idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a BAHART kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 18:30
Megosztás:

NGM: a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben

Meghosszabbítottuk az árréscsökkentést, az élelmiszer-utalványok kézbesítése folyamatos, a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 09. 09. 18:00
Megosztás:

Mi is az a Super Bowl? Teljes útmutató kezdőknek Amerika legnagyobb meccséről

A Super Bowl nem csupán egy amerikai futballmeccs – ez az esemény mára a világ egyik legnézettebb sport- és szórakoztató műsora lett. Az NFL (National Football League) szezonjának döntője, amely minden évben február első vasárnapján kerül megrendezésre. A mérkőzés a két konferencia, az AFC és az NFC bajnokát állítja egymással szembe.
2025. 09. 09. 17:30
Megosztás:

Emelkedtek a mezőgazdasági termékek árai az EU-ban

Az Európai Unióban a mezőgazdasági termékek átlagos kibocsátási ára 2025 második negyedévében 5,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte hétfőn a luxemburgi székhelyű uniós statisztikai hivatal, az Eurostat.
2025. 09. 09. 17:00
Megosztás:

Hogyan kezdj bele a digitális sportba: Útmutató lépésről-lépésre

A digitális sport világa az elmúlt évtizedben forradalmi változásokon ment keresztül, és mára a hagyományos sportágakhoz hasonló népszerűségre tett szert világszerte.
2025. 09. 09. 16:55
Megosztás: