A flotta értékesítés mozgatja a gépjármű piacot

A pangó gépjármű-finanszírozói piacon a flottacégek forgalmának fellendülése az év eleje óta töretlen: a növekmény 30 százalékos az előző év első félévéhez képest. Magyarországon az eladott új autók körülbelül 70 százaléka céges vásárlás, és ezeknek 25 százaléka flottakezelt autó. A finanszírozás speciális pénzügyi vonzatai mellett a csoportos vásárlás előnyeire egyre szélesebb vállalati kör épít - olvasható a Lombard Lízing sajtóközleményében.

Áttörés következett be a flotta-finanszírozási piacon, hiszen amíg korábban elsősorban a nemzetközi tulajdonban lévő nagyvállalatok láttak lehetőséget a konstrukcióban, az idén a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások is megjelentek a vevői oldalon. A lakossági vásárlások számának drasztikus visszaesése mellett ennek a jelenségnek köszönhető, hogy a teljes új gépjármű finanszírozási piacon belül jelentősen nőtt a flotta-finanszírozás aránya, és mára eléri a 40 százalékot.

„A flottabérlet figyelembe veszi a kis- és középvállalatok saját erejét, és ehhez mérten reális költségterhet jelent. Ennek köszönhető, hogy a kkv-szektorban is terjed ez a finanszírozási konstrukció” – hangsúlyozta Anderle Ádám, a Lombard Lízing Csoport vezérigazgató-helyettese.

 

Amíg Nyugat-Európában akár a 70 százalékot is meghaladja a vállalati gépjárművek penetrációja, ez az arány Magyarországon nem éri el a 10 százalékot. A vevők az elmúlt 15 évben elsősorban nemzetközi cégek magyarországi leányvállalatai voltak, ám 15 év elteltével a hazai piacon is bekövetkezett a fordulat: a kis- és középvállalkozások is nyitottak a lízingfinanszírozás és a flottakezelés szolgáltatások felé. A hazai piacon a tipikus flotta ügyfél 50-60 autóval, a kisebb cégek 15-20, a nagyok viszont 150-200 autóval rendelkeznek.

 

„A finanszírozóknál elérhető konstrukciók 30 és 150 autó esetén is hasonlóak, így a vállalkozások a csökkenő adminisztratív terhek, a tervezhető költségek, illetve az üzemeltetési kockázatoktól való szabadulás miatt választják a flotta bérletet” – hangsúlyozta Horváth Péter, a Lombard Lízing Csoport flotta-finanszírozási üzletágvezetője.

 

Ezen szempontokon kívül a flotta-finanszírozás számos adminisztratív előnnyel jár: nincs szükség tárgyieszköz-nyilvántartásra, valamint a szerviz számlák ellenőrzésére, feldolgozására sem, és a szállítók tendereztetése sem a vállalkozás feladata. A flotta cég a jelenlegi piaci helyzetben már 10-15 autó esetén is árelőnyt tud elérni. A flotta lízing esetén a lakossági ügyfelekre érvényes 20 százalékos kötelező önerővel szemben a jellemző mérték 10 százalék, de akár 0 százalék is elérhető. Az átlagos futamidő a nagyobb cégek esetén 3-4 év, a Lombard portfóliójának 80-85 százaléka ebbe a körbe tartozik. A hazai kkv-k esetén a jellemző futamidő 4-5 év.

 

A nagyvállalati kör számára a flotta-finanszírozás a hitelezési kockázat minimalizálása, a kis- és középvállalatok számára pedig a kedvező finanszírozási konstrukció miatt éri meg elsősorban. A finanszírozók az árat jellemzően a vállalkozások bevételeihez szabják, ha az ügyfelet kockázatosnak ítélik, inkább a fedezet arányát emelik meg. A flottaszerződést kötő vállalatok – mérettől függetlenül - tudatosak a márkaválasztáskor, és elsősorban a megbízható európai személy- és kishaszon járműveket választják. A döntést az is befolyásolja, hogy melyik importőr mekkora figyelmet tulajdonít ennek a szegmensnek. A tipikus flottaautók Magyarországon elsősorban az alsó középkategóriába tartoznak – Németországban például eggyel magasabb ez a kategória – ilyenek a Ford Focus, az Opel Astra, a Renault Megane, vagy a Skoda Octavia.


A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás: