Csak átmeneti állapot az infláció gyorsulása

A nyári hónapokban meghaladhatja a fogyasztói árak növekedése a 3 százalékos inflációs célt, de az év végére a drágulás üteme kissé mérséklődhet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentáló elemzők szerint, akik arra számítanak, hogy az éves átlagos infláció 3 százalék alatt marad idén.

Csak átmeneti állapot az infláció gyorsulása

A KSH kedden közzétett adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak júniusban, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek.
   
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a nyári hónapokban az infláció az MNB várakozásával összhangban a 3 százalékos jegybanki cél felett alakulhat. Kockázatot jelenthet a forint árfolyamának további gyengülése, illetve az olaj világpiaci árának tartós emelkedése - tette hozzá.
   
Kifejtette: több mint öt év után, 2013. januárja óta először lépte át a 3 százalékos küszöböt az infláció. Ahogyan arra számítani lehetett, a fogyasztói árak gyorsulása mögött az üzemanyagok árának 15 százalékos éves növekedése áll.
   
A szakértő továbbra sem vár változást a jegybanki eszköztárban, tekintettel arra, hogy az MNB a jelenlegi gyorsulást átmenetinek tartja.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!


A maginfláció változatlan maradt, 2,4 százalékos év/év növekedést regisztrált a statisztikai hivatal. Amíg a maginflációban nincs érdemi elmozdulás, az MNB-től sem várható változás a laza monetáris politikában - jelezte az elemző.
   
Virovácz Péter az év egészére átlagosan 2,8 százalékos inflációt vár.
   
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy látja, hogy az év végére az infláció ismét kissé mérséklődhet. A szakértő kiemelte, hogy a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése, valamint a forint gyengülése miatt az infláció nagyobb gyorsulást is mutathat, bár ennek még nem mutatkoznak jelei. Ezzel szemben a tartósan alacsony importált infláció, valamint a bér- és vállalkozói terhek csökkentése fékezhetik az árak emelkedését, illetve az év eleji célzott áfacsökkentések is támogatják az alacsony inflációt - közölte.
   
Az elemző az év egészére átlagosan 2,7 százalékos inflációt vár, szerinte 2019-ben 3 százalék körül ingadozhat a fogyasztói árak drágulása, éves átlagban 2,8 százalékos lehet az infláció.
   
Suppan Gergely kitért arra: júliusban az üzemanyagok bázishatása miatt tovább gyorsulhat az infláció. Az üzemanyagárak tavaly az év közepén jelentősen csökkentek, így a bázis alacsony lesz, míg jelenleg több geopolitikai feszültség miatt is jelentősen emelkedtek az olaj- és üzemanyagárak.
   
A szakértő szerint egyelőre az MNB középtávon nem kényszerül a monetáris kondíciók szigorítására, így a monetáris tanács tartósan lazán tarthatja a monetáris kondíciókat nem-konvencionális eszközök használatával.
   
A CIB rövid távon csak akkor számít jegybanki reakcióra, ha a forint további gyengesége vagy a béremelkedési trend tovább növeli az inflációs kockázatokat. Az MNB június végi üléséről kiadott jegyzőkönyv is megerősítette, hogy a monetáris döntéshozók szerint egyelőre még szükség van a laza monetáris kondíciókra, amelyek azonban 5-8 negyedéves időtávon már nem tarthatóak - hangsúlyozták.
   
A CIB szakértőinek elemzése szerint a nyári hónapokban a júniusihoz hasonló inflációs számok még előfordulhatnak, de az éves átlagos infláció 3 százalék alatt, 2,7 százalék közelében alakulhat 2018-ban. Jövőre már az Európai Központi Bank monetáris politikája és annak piaci hatása is szűkítheti a hazai monetáris mozgásteret - tették hozzá.
   
Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője is azt hangsúlyozta, hogy júniusban az üzemanyagok és a dohánytermékek húzták felfelé az éves mutatót, ezeket leszámítva a júniusi infláció megegyezett volna a májusi 2,8 százalékkal. A változékony élelmiszer-, energia-, üzemanyag-, valamint hatósági árak nélkül számolt maginfláció nem változott, 2,4 százalékos szinten maradt.
   
A szakember szerint az év hátralévő részében 3 százalék feletti inflációval lehet számolni, ennek egyik oka a lakossági kereslet, a szolgáltatások árának emelkedése. Másrészt az euró május közepe óta 315 forint feletti árfolyamokon mozog, a korábbinál gyengébb forint valamennyire megjelenhet az importált cikkek árában, ami felfelé húzhatja az inflációt - közölte, hozzátéve, hogy az élelmiszerárak viszont várhatóan nem gyorsítják majd az inflációt.
   
A K&H elemzője a jelenlegi kilátások alapján 2,8 százalékos éves átlagos inflációra számít, decemberre 3,3-3,4 százalékos mutatót vár.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

  
Nyeste Orsolya, az Erste Bank senior makrogazdasági elemzője szerint az áremelkedést szinte teljes egészében magyarázza az üzemanyagok árának jelentős növekedése, kisebb meglepetést okozhatott ugyanakkor, hogy az élelmiszerek havi szinten olcsóbbá váltak, éves szintű áremelkedésük így 3,4 százalékra lassult.
   
A szakértő szerint a júniusi adat teljesen beleillik a várt trendbe, elsősorban a tavaly nyári alacsony bázisadatok, illetve az olajárak emelkedése miatt az éves inflációs mutató a nyár első hónapjában elérte a jegybanki célt. Ez azonban feltehetően átmeneti lesz, az őszi hónapoktól ismét várható az infláció kisebb lassulása, ha a mostani olajár-sokk nem folytatódik, és a forint árfolyama is stabilizálódik - közölte.
   
Nyeste Orsolya hangsúlyozta, a jegybank 3 százalékos célját tartósan várhatóan a jövő év elején érheti el az infláció. A gazdaság folyamatai, a bérek emelkedése, a fogyasztás erősödése, és a várhatóan gyengébb szinten stabilizálódó forintárfolyam azt sugallják, hogy később sem tér már vissza ez alá a szint alá - jelezte.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: