Csak nem "Bajnai-csomagra" készül Csehország
2009. 06. 15. 14:15
Csehországnak "nehéz és fájdalmas" kiadáscsökkentéseket kell végrehajtania, ha gyorsan ki akar lábalni a recesszióból, mondta a Financial Timesnak a cseh kormányfő. (ProfitLine.hu)
A londoni gazdasági napilap hétfői kiadásában közölt interjúban Jan Fischer kijelentette: a cseh közfinanszírozás fenntarthatatlan pályán van, mivel magas a rögzített kiadások aránya, és ha ezt nem korrigálják, az ronthatja az ütemes fellendülés esélyét, és az euróövezeti csatlakozást is késleltetheti. Fischer szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a cseh költségvetés bevételhiánytól szenved, és a deficit szűkítésével a legnagyobb gond az, hogy a költségvetés 80 százalékát kötelező kiadások teszik ki; ezek zömét a "nagyvonalú" szociális juttatások viszik el. Az FT által "pártkötődés nélküli technokrataként" jellemzett cseh miniszterelnök azt mondta: kormányának igen szűk mozgástere van. - Ha hagyjuk, hogy a (költségvetési) hiány növekedjen, és felmegy 7 százalékra, vagy még magasabbra, az nagy felelőtlenség lenne, és legalábbis komplikálná a kilábalást a gazdasági válságból - mondta a kormányfő. Az FT felidézi, hogy a cseh pénzügyminisztérium a hazai össztermék 5,1 százalékára jósolja a jövő évi államháztartási hiányt az idei évre várt 4,5 százalékos, és az alig 1,5 százalékos tavalyi deficit után. Fischer, a cseh statisztikai hivatal volt vezetője - aki Mirek Topolánek kormányának váratlan márciusi bukása után, konszenzusos jelöltként vette át a miniszterelnöki tisztséget - a lapnak kijelentette: azt üzeni "az országot a későbbiekben irányító politikusoknak", hogy az ő feladatuk lesz a vita elindítása a kiadások jellegéről, mert hosszú távra tekintve a jelenlegi út nem járható. A lapnak a francia Société Générale tulajdonában lévő Komercni Banka főközgazdásza, Kamil Janacek azt mondta: a két fő politikai párt lehetővé fogja tenni, hogy a jelenlegi átmeneti kormány "elvégezze a piszkos munkát", ami egy "nagyon szűkös" költségvetés elkészítését jelenti. Az FT szerint Fischer kormányfő elismerte, hogy még a deficit 5 százalék alatt tartása esetén is valószínű a cseh euróövezeti csatlakozás kitolódása, és a legkorábbi reális időpont 2015 után lehet. Ez borúlátóbb a Cityben honos előrejelzéseknél. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a közép-európai EU-tagállamok euróövezeti kilátásairól nemrég Londonban kiadott elemzésében azt írta: prognózisa szerint Csehország - Magyarországgal és Lettországgal együtt - 2014-ben vezetheti be az eurót. Az elemzésben a cég Bulgáriára és Romániára jósolta a 2015-ös euróövezeti csatlakozást.

Újabb lendületben a Dogecoin – közeleghet az első DOGE ETF?
A Dogecoin (DOGE) ismét emelkedő pályán mozog: kedden délután 2:30-kor az árfolyam 1%-kal volt magasabban, miközben a két vezető kriptovaluta, a Bitcoin és az Ethereum egyaránt közel 1%-os mínuszban állt. A népszerű mémcoin így az elmúlt hét napban már közel 14%-os pluszt ért el, ezzel a top 10 piaci kapitalizációjú token közül a legerősebb teljesítményt nyújtva.
Az RMDSZ elnöke szerint a nyugdíjreform sorsa meghatározza a kabinet hitelességét
Ha a romániai igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Antena3 hírtelevíziónak.
Az Európai Unió Bírósága előtt a Debreceni Egyetem keresete
A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága kedden tárgyalta a Debreceni Egyetem keresetét (DE) az Európai Unió Tanácsa ellen, amelyet a felsőoktatási intézmény 2023 márciusában nyújtott be egyebek mellett a hallgatók kitiltása miatt az Erasmus programból - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
Legfrissebb hírek a Solanáról; XRP árfolyam-előrejelzés, és melyik a legjobb kriptovaluta szeptemberben 8000%-os megtérüléshez?
A kriptopiac szeptemberben ismét pezseg, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek valódi felfelé irányuló potenciált hordoznak. A Solana (SOL) továbbra is a hírek élén áll a hálózat erőteljes növekedésének köszönhetően, miközben az XRP újra reflektorfénybe került, ahogy az elemzők frissítik az árfolyam-előrejelzéseket a szabályozási fejlemények és ETF-pletykák tükrében.
Innovatív takarmányfejlesztéssel csökkenti a pulykaelhalást a Zala-Cereália
Csökken a pulykák elhullása és kevesebb takarmány felhasználásával is jobban gyarapodik a súlyuk a zalaszentgróti Zala-Cereália Kft. és a HR-Pharma Kft. nemrég lezárult közös takarmányfejlesztési projektjének eredményeként - tájékoztatta a Zala-Cereália ügyvezetője az MTI-t.
A SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6.300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait
Az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb. Hazánk földrajzi elhelyezkedése, a régióban betöltött stabilizáló szerepe, valamint elkötelezett NATO- és EU-tagsága alapján indokolt és megalapozott a SAFE forrásokból való jelentős részesedés. A program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat. A SAFE program ugyanis a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára.
Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán
Letették a Mátrai Erőmű kombinált ciklusú gázturbinás erőműblokkjának (closed-cycle gas turbine, CCGT) alapkövét - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon, ezért megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra - tájékoztatta a tárca az MTI-t kedden.
Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt.
Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. , a kompokon utazók száma elérte az 1 millió 220 ezret, a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret, így a BAHART a tavalyihoz képest az idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a BAHART kedden az MTI-vel.
Mi is az a Super Bowl? Teljes útmutató kezdőknek Amerika legnagyobb meccséről
A Super Bowl nem csupán egy amerikai futballmeccs – ez az esemény mára a világ egyik legnézettebb sport- és szórakoztató műsora lett. Az NFL (National Football League) szezonjának döntője, amely minden évben február első vasárnapján kerül megrendezésre. A mérkőzés a két konferencia, az AFC és az NFC bajnokát állítja egymással szembe.