Csaknem 5 milliárd forintból fejleszti Szombathely áramhálózatát az E.ON

Nemzetközi együttműködésen alapuló áramhálózat fejlesztési program indult az Északnyugat-Dunántúlon az E.ON Hungária Csoport részvételével. A százmilliárdos gigaprojekt felkészülés a jövőre, a napelemes rendszerek további térnyerésére, és válasz a térség gazdasági fejlődésével folyamatosan növekvő lakossági és vállalkozásoktól érkező energiaigényekre. Mindezt okos megoldásokkal, egyaránt alkalmazkodva az ügyfelek szokásaihoz és a termelők igényeihez. Szombathelyen 4,7 milliárdos fejlesztés valósul meg a program keretében.

Csaknem 5 milliárd forintból fejleszti Szombathely áramhálózatát az E.ON

Az Északnyugat-Dunántúl és Szlovákia nyugati részének egyik legnagyobb áramhálózati fejlesztése valósul meg a következő 5 évben – Magyarországon az E.ON Hungária Csoport jóvoltából.

Az Európai Unió által is támogatott Danube InGrid program célja, hogy a hálózat fejlesztésével megteremtsék a lehetőségét, hogy az egyre növekvő igényeknek megfelelően még több megújuló energiaforrást, például napelemes rendszert köthessenek a hálózatra. A jövőben kiemelt szerepet kapnak a megújuló energiaforrások, ahhoz azonban, hogy az így termelt áram felhasználása zökkenőmentes legyen, célzott fejlesztések szükségesek. Új helyzetet teremtett ugyanis, hogy most már nem csak felhasználják, hanem termelik is az energiát a háztartások és a vállalkozások az egyre népszerűbb napelemekkel, és a nagy napelemparkok száma is folyamatosan nő. A legnagyobb kihívást ebben az jelenti a szolgáltatók számára, hogy a napelemes rendszerekkel termelt energiát nem feltétlenük akkor használják fel, amikor megtermelik, ennek megoldására a Danube InGrid program keretében intelligens megoldásokkal kezelik majd az energiatermelési és a felhasználási csúcsok közötti idő- és térbeli különbségeket, egyensúlytalanságokat. Ehhez a legmodernebb adatfeldolgozó- és továbbító, illetve infokommunikációs technológiákat – úgynevezett ICT megoldásokat – dolgoznak ki.
 
A gazdaság fejlődésével ugyanakkor egyre több energiát használnak fel a vállalkozások és a lakossági ügyfelek is, ezért fel kell készülni a villamosenergia-hálózaton esetlegesen keletkező kapacitáshiány gyors és hatékony kezelésére is, támogatva ezzel az egyes gazdasági szereplők fejlesztési- és bővítési szándékait. Az E.ON Hungária Csoport beruházásában alállomások és új távvezetékek épülnek, valamint okos hálózati eszközöket telepítenek. Így az E.ON rugalmasabb és biztonságosabb szolgáltatást nyújthat ügyfeleinek, miközben a környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontok is nagyobb hangsúlyt kaphatnak.  
 
„A Danube InGrid projekt jól szemlélteti az E.ON Hungária Csoport elkötelezettségét, hogy a megújuló termelésre és a partnerek igényeire fókuszáló, modern, hatékony és stabil villamosenergia-hálózatot fejlesszen. Beruházásunk további fejlesztéseket alapoz meg, újabb háztartási méretű vagy kiterjedt napelemes rendszerek telepítésére ad lehetőséget, valamint biztosítja a gazdaság szereplői számára, hogy terjeszkedési, növekedési céljaikat valóra váltsák. Szombathely esetében máris látható, milyen lehetőségek nyílnak meg az áramhálózat fejlesztése nyomán” – mondta el Haraszti Judit, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója.

Az okos megoldásokkal megvalósított áramhálózati beruházások hozzájárulnak Szombathely további gazdasági növekedéséhez és versenyképességéhez. A közelmúltban a megyeszékhelyen több létesítmény is jelezte, hogy jelentős bővítést tervez, ezért több villamos energiára lesz szüksége. A lakossági energiaigények szintén megnövekedtek, így a város északi és nyugati részét ellátó transzformátorállomás elérte kapacitása határát, ezért az E.ON egy új, zöldmezős beruházásban megvalósuló új transzformátorállomás építése mellett döntött. A kapcsolódó beruházásokkal együtt 4,7 milliárd forintból 2025-re megvalósuló fejlesztés választ ad a növekvő energiaigényekre, a kapcsolódó beruházásokkal jelentősen javítja a lakosság és a térségben található vállalkozások villamosenergia-ellátását.

„Az E.ON által 4,7 milliárd forintból megvalósuló új vezetékrendszer kiépítése és az új transzformátorállomás megvalósulása Szombathely jövője szempontjából is fontos beruházás. Egyik oldalról közelebb kerül a város ahhoz, hogy megújuló, környezetbarát energiaforrásokat használjon napelemes rendszerek térnyerése által. Másrészről lehetőség nyílik majd az új északi iparterület megfelelő áramellátásának kiépítésére és biztosítására, mely így még inkább hozzájárul a város gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtési céljainak megvalósulásához” - emelte ki a településen megvalósuló fejlesztés kapcsán dr. Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Az alállomás bekapcsolásához szükséges nagyságrendileg 9 km 132 kV-os távvezeték létesítése, mely Szombathely Vépi úttól indul majd, a 87-es út és a vasút keresztezésénél kábelvezetékre vált, és jut el Szombathely új északi transzformátorállomásáig. A távvezeték építése a tervezési és engedélyezési lépések után 2022-ben kezdődik, átadására 2025-ben kerül sor.

A fejlesztés keretében 9 km optikai- és 13 km középfeszültségű földkábel építésére is megvalósul.

A projekt keretében egy további kiemelkedő vas megyei beruházás is megvalósul, a Csorna-Répcelak-Csepreg 132 kV-os távvezeték, valamint a kapcsolódó Répcelak alállomás megépítése. Ez a 7 milliárdos fejlesztés jelentősen hozzájárul majd Vas megye villamosenergia-ellátásának biztonságához.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: