Csaknem nyolcszázmillió forintos veszteség érte az államot a HM ingatlanügyei miatt

Összesen negyvennégy, korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő lakás eladásával kapcsolatban folytat vizsgálatot az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula ezt pénteki sajtótájékoztatóján közölte annak apropóján, hogy ez ügyben a volt honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről pénteken dönt az Országgyűlés.

Budai Gyula közölte: a szocialista kormányok hivatali idejében értékesített 44 ingatlant forgalmi értéke összesen 1 milliárd 113 millió forint volt, a tárca azonban 315 millió forintért adta el azokat a minisztérium felső vezetésének, illetve tábornokoknak. A kormánybiztos közölte: emiatt mintegy 797 millió forintos értékvesztés érte a magyar államot.


    Budai Gyula emlékeztetett arra: azért jelentette fel Juhászt Ferencet,  mert szerinte a képviselő még honvédelmi miniszterként hozzájárult ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át minisztériumi felsővezetőknek és tábornokoknak.


    Elmondta azt is: a volt honvédelmi miniszter mentelmi jogának felfüggesztését hűtlen kezelés és hivatali visszaélés okán kérte az ügyészség a tárca volt közigazgatási államtitkárának juttatott luxusingatlannal kapcsolatban. Ennek részleteiről szólva közölte: Fapál László 2005 áprilisában nyújtott be lakáskérelmet a tárcához arra hivatkozva, hogy akkori lakáshelyzete ezt indokolja. Budai Gyula közölte: a volt közigazgatási államtitkár ekkor egy nyolcszobás táborfalvai összkomfortos lakással rendelkezett, amelyet munkáltatói kölcsön segítségével vásárolt, feleségének pedig szintén volt egy budapesti, a HM-től kiutalt ingatlanja.


    Az érintett, XIV. kerületi, Répásy Mihály utca 16.b. szám alatti luxusingatlant 2005 májusában vásárolta meg a minisztérium 65 millió forintért a Mester Nívó Kft.-től, és már az adásvételi szerződés megkötésének napján, határozatlan idejű bérleti szerződést kötött Fapál Lászlóval.


    A volt közigazgatási államtitkár 2006. május 10-én kezdeményezte az ingatlan értékesítését, maga terjesztette fel a miniszterhez, hogy a részére adja el a tárca azt - mondta Budai Gyula. Fapál Lászlónak 22 millió 224 ezer forintért értékesítette az ingatlant a tárca.  


    Hozzátette: Juhász Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését csak ezen ingatlanüggyel kapcsolatban kérte az ügyészség, a hivatali visszaélés és a hűtlen kezelés köztörvényes bűncselekmények vádja azonban a további ingatlanokkal kapcsolatban is felmerül.  


    A kormánybiztos sajtótájékoztatóján arra szólítja fel a szocialista frakció tagjait, valamint a Demokratikus Koalíció képviselőit, hogy szavazzák meg Juhász Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését és hagyják abba az áskálódást ebben az ügyben. Tóbiás József szocialista képviselőre reagálva, aki szerint az MSZP elleni leszámolás része és koncepciós eljárás zajlik a volt miniszterrel szemben, azt mondta: a koncepciós eljárás mikéntjétől volt párttársától, Gyurcsány Ferenctől, és annak anyósától, Apró Piroskától kérjen felvilágosítást.


    Nem leszámolás, hanem elszámoltatás zajlik, amelyben a Gyurcsány-kormány immáron négy minisztere érintett. Ha Juhász Ferenc mentelmi jogát felfüggeszti az Országgyűlés - mint mondta, ezt a volt miniszter maga is kérte - akkor az eljárás gyanúsítottjává válik.


Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás:

A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes

Az elmúlt bő másfél évtizedben alapjaiban alakult át a szabad felhasználású hitelek piaca. Míg a 2000-es évek végén a nagyobb összegű finanszírozást elsősorban a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentették, mára ezt a szerepet egyértelműen a fedezetlen személyi hitelek vették át. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján a személyi hitelek állománya és jelentősége egyaránt látványosan nőtt, miközben a szabad felhasználású jelzáloghitelek súlya drasztikusan visszaesett - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 23. 23:00
Megosztás:

A vidéki nagyvárosok piacát is megrohanják az egyetemisták – Hol mennyiért találni albérletet?

Csütörtök este kiderülnek a felvételi ponthatárok, így sok diák és szülő lélegezhet fel. A megkönnyebbülést azonban sokaknál azonnal váltja a feszített tempójú lakáskeresés, hiszen a szeptemberi tanévkezdésre és beköltözésre már most meg kell találniuk a megfelelő albérletet. Az OTP Ingatlanpont a fővárosi körkép után most a vidéki egyetemi városok ingatlanpiacát mérte fel, hogy segítsen eligazodni a hirtelen felpörgő szezonban.
2026. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Magyarország meghatározó integrált ingatlanszolgáltatási csoportjává kíván válni az AKKO Invest

Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, a WING Csoport szakmai hátterére és leányvállalatának, a NEO Property Services-nek a piaci pozíciójára építve hajtsa végre a dinamikus növekedést, miközben a hazai tőkepiac által biztosított finanszírozási lehetőségeket is ki akarja használni.
2026. 07. 23. 21:00
Megosztás:

Rekordteljesítményt ért el és emelte profitvárakozásait az UniCredit Csoport

Történetének legerősebb második negyedévét és első félévét zárta az UniCredit Csoport. A bankcsoport bevételei tovább nőttek, miközben a költségek csökkentek, az év első hat hónapjában 23,7%-os volt a tőkearányos megtérülés (RoTE). A teljesítmény nyomán emelkedett a 2026-os profitvárakozás is.
2026. 07. 23. 20:00
Megosztás:

A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik

Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. 07. 23. 19:00
Megosztás:

Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás:

Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás:

Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás: