Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei, a befektetők kockázatvállalási kedvét rontja, hogy egyre nő a koronavírussal fertőzőttek száma, miközben a fejlesztési sikerek ellenére még hónapokra van szükség ahhoz, hogy tömegesen elérhetőek legyenek a védőoltások.

Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,50 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,46 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,09 százalékos mínuszban indította a kereskedést.
   
Hétfőn történelmi történelmi csúcson zárt a Dow Jones és az S&P 500-as index is, miután a Moderna amerikai gyógyszergyártó bejelentette be, hogy vakcinája 94,5 százalékos hatékonysággal előzi meg a súlyosan fertőző Covid-19 betegség kialakulását. Az amerikai Pfizer egy héttel korábban közölte, hogy vakcinája több mint 90 százalékos hatékonyságú.
   
A Tesla kedden több mint 12 százalékos pluszban, 459,93 dolláron várta a nyitást. Az árfolyam megugrása annak köszönhető, hogy a Standard & Poor,s hétfőn tőzsdezárás után bejelentette, hogy december 21-én felveszi az elektromos autókat gyártó céget a tőzsdén jegyzett legnagyobb vállalatokat tömörítő S&P 500-as indexbe.
   
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is rossz a hangulat. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,39 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,34 százalékos, a párizsi CAC-40 0,15 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,36 százalékos mínuszban állt.
   
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1881 dollárt adtak, 0,20 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,40 százalékkal gyengült a dollár, 104,14 jenen forgott.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,84 százalékos mínuszban, 43,45 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,70 százalékos veszteségben, 41,05 dolláron forgott fél négykor.
   
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,05 százalékkal, 1887,51 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 10 centtel, 1887,70 dollárra esett a New York-i árupiacon.
   
Hétfőn emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,60 százalékkal, 29 950,44 pontra, az S&P 500-as mutató 1,16 százalékkal, 3626,91 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,80 százalékkal, 11 924,13 pontra emelkedett.

Hozzászólások

Gyengülés az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 12. 02. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiváló hónapja volt a Budapesti Értéktőzsdének

Hosszú idő óta a legnagyobb havi erősödést láthattuk a BÉT-en: a BUX 32 279 pontról 38 782 pontig emelkedett, ez 20 százalékot meghaladó növekedés. Mind a négy vezető részvény jól teljesített, amiben jelentős szerepe volt a jó harmadik negyedéves eredményeknek, de a vakcinahírek is erősítették a befektetői optimizmust. Az összesített forgalom is kiemelkedő volt 356,6 milliárd forintos értékkel, a napi 16,9 milliárd forintos forgalmi adat pedig április óta a legmagasabb érték. A brókercégek kereskedési rangsorában ezúttal az Erste végzett az első helyen, őt követi a Concorde, majd a Wood.
2020. 12. 02. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Masterplast 6 milliárdnyi NKP-kötvényt bocsátana ki

A Masterplast 6 milliárdnyi NKP-kötvényt bocsátana ki - derül ki a társaság keddi közleményéből, amelyben kiegészítik a közgyűlési hatáskörben eljáró igazgatótanácsi ülés napirendjét.
2020. 12. 01. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Összhangban a nemzetközi értékpapírpiaci trenddel, pozitív kezdés után nyereséggel fejezték be december első kereskedési napját a főbb európai tőzsdeindexek.
2020. 12. 01. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

Erősödött a forint kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2020. 12. 01. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Iránykeresés jellemezte a mai kereskedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,18 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 38 751,98 ponton zárt kedden.
2020. 12. 01. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok december első kereskedési napján.
2020. 12. 01. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gazdaságot a kormányzati intézkedések ölik meg, nem a vírus

Ahogy azt eddig is sejteni lehetett, a rendkívüli gazdasági károkért elsősorban nem a vírus terjedése a felelős, hanem a kormányok reakciója.
2020. 12. 01. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

AutoWallis: 11 százalékkal bővülő árbevétel az első háromnegyed évben

Az AutoWallis 62,6 milliárd forintos árbevétellel és 1,8 milliárd forintos EBITDA-val zárta az első háromnegyed évet. A 11 százalékos árbevétel-bővülés jelentősen meghaladja Magyarország, az Európai Unió és a régió autópiacainak teljesítményét. A kedvező számok több tényezőnek köszönhetőek: a COVID-19 járvány okozta visszaesést követően a harmadik negyedévben már organikus növekedés is tapasztalható volt, emellett pedig a vállalat hat jelentős üzletfejlesztést és akvizíciót hajtott végre idén. Ez utóbbiak részben már éreztették pozitív hatásukat, de teljes mértékben csak a 2021-es számokban jelentkeznek majd.
2020. 12. 01. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esik az olaj ára, nincs egyezség az OPEC-en belül

A WTI 45,1 dollárig süllyedt. Az OPEC a virtuális csúcstalálkozón két nappal meghosszabbította a döntéshozatal határidejét, mivel a felek egyelőre nem tudtak megegyezni a januárra tervezett termelésnövelés elhalasztásáról.
2020. 12. 01. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfői záróértékükhöz képest.
2020. 12. 01. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az ázsiai tőzsdék

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, és pluszban álltak a még nyitva tartó piacok is.
2020. 12. 01. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kora reggelre erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel a hétfő kora esti szintekhez képest a bankközi piacon.
2020. 12. 01. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli csúcstalálkozóra hívták Joe Bident

Rendkívüli csúcstalálkozóra hívta Joe Biden várható amerikai elnököt Jens Stoltenberg NATO-tőtitkár hétfőn Brüsszelben, a tanácskozásra Biden januárban esedékes beiktatása után, jövő év első felében kerülhet sor.
2020. 12. 01. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőkeemelésről és saját részvények vásárlásáról döntött az AutoWallis

Az Autowallis Nyrt. igazgatósága a cég alaptőkéjének maximum hatmilliárd forintra emelésének lehetőségéről és saját részvények vásárlására szóló felhatalmazásról is döntött hétfői ülésén - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 11. 30. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen nőtt az Opus Global eredménye

Több mint 9 milliárd forintos üzemi eredménnyel zárta konszolidált szinten az idei első háromnegyed évet az Opus Global Nyrt. - közölte a tőzsdei társaság a nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 11. 30. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn.
2020. 11. 30. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zárták a mai napot a tőzsdék

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, november utolsó napján, de így is történetük legjobb hónapját tudhatják maguk mögött az új koronavírus elleni védőoltások sikeres fejlesztéséről sorjázó bejelentéseknek köszönhetően.
2020. 11. 30. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol és a Richter húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 526,74 pontos, 1,34 százalékos csökkenéssel, 38 782,16 ponton zárt hétfőn.
2020. 11. 30. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenést mutatnak a COVID esetszámok Amerikában

A legfertőzöttebb államokban, köztük North és South Dakota-ban, Wyoming-ban, Montana-ban, Wisconsin-ban, és Iowa-ban is már több hete csökkenésnek indult a napi új koronavírusos fertőzöttek száma.
2020. 11. 30. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: