Csökkent a Magyar Telekom árbevétele és profitja

Az elemzői várakozásokkal csaknem megegyezően, 2,2 százalékkal 157,2 milliárd forintra mérséklődött a Magyar Telekom Nyrt. árbevétele idén a második negyedévben, adózott nyeresége pedig 20,8 százalékkal 11,5 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

Csökkent a Magyar Telekom árbevétele és profitja

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint 2020 első fél évében a bevétel éves szinten 1,0 százalékkal 316,5 milliárd forintra csökkent. A nettó profit az első hat hónapban 42,3 százalékkal 10,7 milliárd forintra esett éves összevetésben. Az eredmény csökkenése a jelentés szerint az alacsonyabb EBITDA (kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény), a magasabb értékcsökkenési és amortizációs költségek és a forint 2020 első negyedévében jelentkező gyengülése miatt következett be.
   
A csoport szintű bevételei csökkenését a Telekom azzal magyarázta, hogy a távközlési szolgáltatási bevételek emelkedését mind Magyarországon, mind Észak-Macedóniában ellensúlyozta a magyarországi rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek visszaesése.
   
A főbb negyedéves számok a Portfolió elemzői várakozásaival csaknem megegyezőek lettek: az elemzők szerint az árbevétel 1,6 százalékkal 158,2 milliárd forintra csökkenhetett idén a második negyedévben, az adózott eredménynél pedig 15,6 százalékos csökkenést vártak 11,3 milliárd forintra.     
   
A jelentésben Rékasi Tibor vezérigazgató kiemelte: mint minden vállalat, a Magyar Telekom is jelentős kihívásokkal teli második negyedéven van túl, a járványhelyzet sok tekintetben befolyásolta a működésüket. "Rendkívül jelentős eredménynek tartom, hogy a körülmények ellenére összességében stabil pénzügyi eredményeket értünk el a második negyedévben" - fogalmazott. Hozzátette: a szélessávú lefedettség javításához az optikai hálózatfejlesztési program felgyorsításáról döntöttek, így az első fél évben 135 ezer új végpontot adtak át, megkezdték rádióhálózatuk modernizációját, és fokozatosan növelik 5G szolgáltatásuk lefedettségét.
   
Az EBITDA (kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 1,4 százalékkal 56,1 milliárd forintra csökkent a második negyedévben, míg az első hat hónapban 0,8 százalékkal 102,5 milliárdra, mivel a közvetett költségekben elért megtakarítások nem tudták teljesen ellensúlyozni az alacsonyabb bruttó fedezetet - írták.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A csoport szintű bevételeken belül a mobil bevételek a második negyedévben 1,3 százalékkal 86,0 milliárd forintra nőttek a mobil adatbevételek mindkét országban jelentkező növekedésének köszönhetően, amit részben ellensúlyoztak az alacsonyabb kiskereskedelmi hangbevételek. Az első hat hónapban a mobil bevételek éves szinten 2,6 százalékkal, 174,1 milliárd forintra nőttek.
   
A vezetékes bevételek a második negyedévben enyhén, 0,8 százalékkal 53,1 milliárd forintra, míg az első hat hónapban 0,6 százalékkal, 105,9 milliárd forintra emelkedtek, mivel a TV- és a szélessávú kiskereskedelmi szolgáltatási bevételek emelkedése ellensúlyozta a készülékértékesítés és hálózatos bevételek visszaesését, valamint a magasabb kedvezmények hatását. Az RI/IT bevételek 2020 második negyedévében 22,0 százalékkal, 18,1 milliárd forintra csökkentek, az első hat hónapban pedig 18,2 százalékkal estek vissza. A magyarországi bevételek a magyar közszféra és vállalati szektor projektjeiből származó alacsonyabb bevételek miatt csökkentek, ami a COVID-19 világjárvány okozta változó ügyféligények hatása.
   
A közvetlen költségek 1,6 százalékkal 67,1 milliárd forintra csökkentek a második negyedévben, míg az első hat hónapban 0,6 százalékos volt a csökkenés.
   
A távközlési adó 6,8 százalékkal 6,8 milliárd forintra nőtt április-júniusban, tükrözve a Magyarországon bevezetett kijárási korlátozások következtében megnőtt, minden szegmensben tapasztalt, mobil hangalapú forgalom emelkedést, valamint a magasabb lakossági vezetékes forgalmat.
   
A nyereségadó a második negyedévben változatlanul 3,9 milliárd forint maradt, az adózás előtti eredmény éves csökkenése ellenére. Ezt egyrészt az észak-macedóniai Stonebridge által fizetett osztalékhoz kapcsolódó forrásadó növekedés, másrészt pedig a fejlesztési adókedvezmény állomány kifutása nyomán keletkező valamelyest magasabb társasági adó költség elszámolása okozta a jelentés szerint.
   
A Telekom idén és jövőre is a 2019-eshez (666,7 milliárd forint) képest nagyjából változatlan árbevételre számít, az EBITDA eredményében pedig 1-2 százalékos növekedést vár mindkét évben. A szabad cash-flow tavalyi 65,1 milliárd forintos értékét idén és 2021-ben is változatlan szinten tervezik. A CAPEX költés (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) 89,6 milliárd forintot ért el 2019-ben, ezt 10 százalékkal tervezik növelni idén, és változatlan szinten tervezik tartani jövőre.
    
A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 371 forintra nőtt szerdán. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 335 forint, a legmagasabb 464 forint volt.

Hozzászólások

Időseket megtévesztő csalókat kaptak el

Elfogott a rendőrség egy budapesti nőt és egy budapesti férfit, aki mintegy ötmillió forint értékben ékszereket és pénzt csalt ki idősektől úgy, hogy a sértettek rokonának adták ki magukat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.
2020. 09. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az online értékesítések repítették a Nike-t

Komoly pozitív meglepetést okozott a Nike most zárult gazdasági első negyedévében.
2020. 09. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több magyar vált falusi életre

A koronavírus-járvány miatt egyre nagyobb népszerűségnek örvend a falusi CSOK. A támogatás mellett sokakat az is motivál, hogy mivel sok helyen nem kell bejárni dolgozni, bekerült a hétköznapokba a home office, szeretnének élhetőbb környezetbe költözni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a falusi CSOK-ra van igény és láthatóan egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel.
2020. 09. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljes kiőrlésű kenyereket ellenőrzött a Nébih

Tizenhat teljes kiőrlésű búzaliszt és két Graham-liszt (nagyobb szemcseméretű teljes kiőrlésű liszt) felhasználásával készült kenyeret ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), egy minőségi és számos jelölési hiba miatt 11 termék esetében indítottak hatósági eljárást - közölte a hivatal szerdán a honlapján.
2020. 09. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy százalékos pluszban nyitottak a tőzsdék

Egy százalék körüli pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 09. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A második hullám lehet az igazi erőpróba a munkaerőpiacon

Az emberiség bármit megadna azért, hogy elkerüljük a koronavírus-járvány második hullámát, ugyanakkor az már nem érné felkészületlenül a cégeket. A fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében hozott intézkedések elképesztő gazdasági károkat okoztak. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint több az álláskereső, mint a vírust megelőzően, viszont a minőség rosszabb, az emberek rossz állapotban vannak, a vállalatok pedig nem merik rájuk bízni azt a munkát, amire szakértőt keresnek.
2020. 09. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, de pluszban álltak a még nyitva tartó tőzsdék a térségben.
2020. 09. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódott a Népi Építészeti Program pályázatára benyújtott kérelmek száma

Kétszer annyi kérelem érkezett a magyarországi népi épített örökség megóvását célzó Népi Építészeti Program legutóbbi pályázatára, mint az előző kiírásra: ezúttal 403-an nyújtottak be kérelmet népi ingatlanjuk teljes körű vagy részleges felújítására.
2020. 09. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen közlekedési eszközöket használunk munkába járáshoz? Ábrán mutatjuk!

KSH lakossági munkaerő-felmérés, 2017 A kérdésre összesen 3 805 328 személy válaszolt, volt, aki több eszközt (max. 3) is megjelölt. Az ingázó vagy munkába közlekedő foglalkoztatottak aszerint, hogy milyen közlekedési eszközzel jutnak el a munkahelyükre (fő)
2020. 09. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt az MNB legfrissebb gazdasági előrejelzése: markáns visszaesés

Megérkeztek a jegybank prognózisai. A várakozásoknak megfelelően nem módosultak a kamatszintek, a megjelent közlemény több fontos üzenetet is tartalmazott. Elsőként a közlemény elejére került, hogy a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Ez egyfajta üzenetként tekinthető arra vonatkozóan, hogy nem tévesztik szem elől az inflációs célokat, ugyanakkor továbbra is dezinflációs hatásokat várnak az idei év utolsó negyedévében.
2020. 09. 23. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárd forint támogatást nyerhettel a hungarikum-pályázatokon résztvevők

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított - mondta el az agrárminiszter kedden a Zala megyei Reziben.
2020. 09. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyitva tartja a szigorítás kapuját az MNB

Továbbra is az inflációra koncentrál a jegybank, amely most a piaci előrejelzésekkel megegyező visszaesésre és inflációra számít. Az egyhetes kamatszinttel pedig menedzselheti a kamatkörnyezetet.
2020. 09. 22. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A maszkok miatt késnek a vonatok?!

A maszkviselés szabályainak megsértése az elmúlt héten tíz esetben, összesen 172 perces vonatkésést okozott - közölte a MÁV-Start Zrt. kedden a www.mavcsoport.hu oldalon.
2020. 09. 22. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hányan maradnak tünetmentesek a fertőzöttek közül?

Az új koronavírussal megfertőződött emberek csak mintegy ötöde marad tünetmentes a Berni Egyetem kutatóinak új, nagy léptékű kutatása szerint, amely 79 korábbi tanulmány eredményein alapul.
2020. 09. 22. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2020. 09. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt van a BKIK javaslatcsomagja Budapest Főváros Önkormányzata számára - vendéglátás, turizmus

Levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, melyben együttműködést ajánlott fel a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében. A fővárosi vállalkozásokat tömörítő kamara vezetője egyúttal egy 5 fő pontot tartalmazó javaslatcsomagot is eljutatott a fővárosnak.
2020. 09. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek az európai tőzsdék

Indexemelkedéssel korrigálta kedden az előző napi nagy, három százalékot meghaladó veszteségét a főbb európai értékpapírpiacok többsége.
2020. 09. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol jó teljesítménye húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,54 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 32 296,74 ponton zárt kedden.
2020. 09. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz Covid-kórház a Szent János Kórházból

Az álhírekkel szemben nem alakul Covid-kórházzá a Szent János Kórház - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
2020. 09. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Versenyhivatal a fogyasztóknak kedvező vállalásokra kötelezte a Szallas.hu-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek találta a Szallas.hu működési gyakorlatát, a szálláskereső ugyanis sürgető üzeneteivel pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra. A versenyhatóság összetett intézkedéscsomagra kötelezte a szolgáltatást működtető vállalkozást.
2020. 09. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: