Csökkent a befektetési alapok vagyona decemberben

A befektetési alapok összvagyona decemberben 85 milliárd forinttal, 2,5 százalékkal csökkent, ami nagyrészt a 74 milliárd forintos nettó visszaváltásokból adódik - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) kedden az MTI-vel.

A szövetség tagjai 2011 végén összesen 3.261 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban. Ez 502 milliárd forinttal alacsonyabb a 2010 december végi állománynál, azaz egy év alatt 13,4 százalékkal csökkent az alapok vagyona. Az előző évben, 2009-ben 25,5 százalékos volt a vagyon növekedése. A tavalyi év utolsó hónapjában a nyilvános részvényalapok kivételével minden egyéb alapkategóriában a visszaváltások kerültek túlsúlyba.

 

A vagyon csökkenéséhez hozzájárult a forint és az állampapírpiac gyengélkedése, és nyilvánvalóan a végtörlesztések finisbe kerülése is vagyoncsökkentő hatással volt. Mindezek mellett a nyugdíjpénztári vagyonátadás utóhatásaként a vagyonértékesítés miatt decemberben tovább csökkent a zártkörű részvényalapok vagyona is. A nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok az összvagyon többségét, 61 százalékát adják, az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon decemberben 2,3 százalékkal csökkent. Az általános vagyoncsökkenési tendencia leginkább a hagyományosan lakossági terméknek számító pénzpiaci alapoknál érhető tetten.

 

A hazai pénzpiaci alapokból decemberben 25 milliárd forint megtakarítás távozott, viszont a dollár- és euróövezeti alapokba csak 800-800 millió forint friss tőke érkezett. Az egyéb pénzpiaci (likviditási) alapoknál is hasonló a kép, hiszen közel 8 milliárd forint távozott a hazai alapokból, és a többi területre a beáramlás ebben a kategóriában is mindössze 2 milliárd forint volt. A pénzpiaci és likviditási alapok együttes vagyona 1.300 milliárd forint volt 2011. december végén. A kötvényalapoknál 17,3 milliárd forintnyi visszaváltás volt az év utolsó hónapjában, ebből 13 milliárd a hazai rövid kötvényekhez kötődik, a maradék pedig a hazai hosszú kötvényalapokhoz.

 

A kötvényalapokban 309 milliárd forintnyi vagyon volt a múlt év végén. A részvénypiacokon decemberben lassú lecsorgás volt tapasztalható, főként ennek tudható be, hogy a részvényalapok vagyona a hónap során 5 milliárd forinttal csökkent, december végén 253 milliárd forintot tett ki. A nem túl vidám piaci összkép ellenére a nyilvános nyíltvégű részvényalapoknál összességében 1,5 milliárd forint nettó tőkebeáramlás volt, ezen belül a feltörekvő európai piacokra fektető alapok kategóriája volt a nyertes, ahová 2,5 milliárd forint friss tőke érkezett. A nyilvános ingatlanalapoknál némileg tovább erősödött a már egy ideje tartó tőkekivonási trend, az év utolsó hónapjában 12 milliárd forint távozott ezekből az alapokból. Ezzel az ingatlanalapok vagyona 400 milliárd forint alá, 395,6 milliárd forintra süllyedt.

 

A zártkörű alapok vagyona is tovább csökkent, a csökkenés mértéke azonban decemberben 7,4 százalékra lassult a novemberi 32,7 százalékról. A BAMOSZ szerint a magyarázat viszont ugyanaz: a zártkörű részvényalapokból tőkét vontak ki, ezúttal 13 milliárdot. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a zártkörű abszolút és a származtatott alapoknál pozitív volt a tőkebeáramlás, előbbi esetében 2, utóbbi estében 3 milliárd forint - teszik hozzá. Az intézményi befektetőknek szánt zártkörű alapok vagyona 294 milliárd forint volt az év végén.

 

A BAMOSZ honlapján közölt összefoglaló adatokból kiderül, hogy a lakossági termékek közül éves összevetésben tavaly a kötvényalapok, ezen belül is a rövid kötvényalapok voltak a nyerők. A kötvényalapok vagyona összességében 5,1 százalékkal bővült 2011-ben, ezen belül a rövid alapoké 16,8 százalékkal nőtt, miközben a hosszú futamidejű kötvényeké 17,8 százalékkal csökkent egy év alatt. A pénzpiaci alapok vagyona 5,2 százalékkal, az ingatlanalapoké 6,9 százalékkal csökkent, a nyilvános részvényalapok pedig 32,2 százalékos veszteséget szenvedtek el. (MTI)

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás:

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Félelem a Bitcoin bányász-eladási hullámtól - A MARA 1318 BTC-t mozgatott

A Marathon Digital 10 óra alatt mozgatott 1 318 BTC-t: zuhan a Bitcoin árfolyama, a bányászok pedig mozogni kezdtek: a Marathon Digital (MARA) 86,9 millió dollárnyi BTC-t utalt át – a piaci szereplők szerint ez újabb eladási nyomás előjele lehet. A bányászok nehéz időszakon mennek keresztül, és a részvénypiac is büntet.
2026. 02. 06. 16:30
Megosztás:

Így repülnek ki súlyos milliók az ablakon egy rossz építési terv miatt

Az építkezések költségtúllépései és csúszásai nem a kivitelezésnél, hanem már a tervezőasztalon kezdődnek – állítja Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A faipari mérnök szerint a magyar gyakorlatban gyakori tévhit, hogy a terv csak engedélyezési papírmunka, holott valójában a beruházás végső ára már az első döntéseknél eldől. A hiányos mérnöki kontroll, a késői módosítások és a gyenge kommunikáció milliós többletköltségeket okozhatnak.
2026. 02. 06. 16:00
Megosztás:

Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint januárban ötödik hónapja csökkentek az élelmiszerárak, elsősorban a tejtermékek, a cukor és a húsfélék nemzetközi jegyzéseinek mérséklődése miatt.
2026. 02. 06. 15:30
Megosztás:

A piacépítés a legfontosabb a bormarketingért felelős kormánybiztos szerint

A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 15:00
Megosztás:

Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben, a hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 14:00
Megosztás:

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség

A rendőrség február 9. és 15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2026. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Stabilcoinok özöne az eladási hullám közepette – 98 milliárd dolláros beáramlás jelzi a piac ébredését?

Miközben a kriptopiac gyenge lábakon áll és az árfolyamok esnek, a stabilcoinok beáramlása váratlanul felfutott – ez akár a fordulat jele is lehet? Nézzük, mit mutatnak az adatok.
2026. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Magyarország ipari termelési adatok - elemzés

A tavaly decemberi ipari termelési adatok érkeztek ma reggel. A KSH közleménye szerint 2025 decemberében az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 1 százalékkal maradt el a 2024 decemberitől, ami némileg kedvezőbb lett az általunk várt 1,5 százalékos visszaeséstől.
2026. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Magyar sztárfocisták külföldi álomfizetései a professzionális vagyonkezelő szemével

Tóth Alex – januári átigazolásával az angliai Bournemouth csapatába – minden idők legdrágább NB I-ből távozó játékosa lett, 12 millió euróval (+3 millió euró bónusz lehetőséggel) gazdagítva előző klubcsapatát, a Ferencvárost.
2026. 02. 06. 12:00
Megosztás:

Minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent kormányhatározat, amivel újabb, minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé - tette közzé pénteki Facebook bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 06. 11:30
Megosztás:

Hiába nagyon vonzó, kezd kifulladni a munkáshitel

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a támogatott konstrukció iránt – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A munkáshitel iránti keresleten az Otthon Start hitel megjelenése sem segített, így az idén stabilan havi 10 milliárd forint alatt maradhat az új kihelyezések havi összege.
2026. 02. 06. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Enyhe emelkedésben vannak az ázsiai indexek ma reggel, a Nikkei 0,5, az SSEC 0,1%-os pluszban áll. Az európai és amerikai határidős indexek viszont fél százalék körüli mínuszban vannak, tovább esik az arany és az ezüst is, a WTI ára viszont pluszban tartózkodik.
2026. 02. 06. 10:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok, erősödött a dollár az euróval szemben

A vártnál gyengébb adatok érkeztek az amerikai munkapiacról, az újonnan munkanélküli segélyért fordulók száma megugrott, miközben a betöltetlen álláshelyek száma váratlanul és jelentősen csökkent. Emiatt az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödtek, a hozamgörbe mintegy 10 bázisponttal lejjebb tolódott, a tízéves hozam 4,2% alá süllyedt. Miközben az EKB nem okozott meglepetést, az európai hozamok is csökkentek, de kisebb mértékben, mint a tengerentúlon. A növekvő kockázatkerülés miatt, a munkapiaci adatok és a hozamesés dacára a dollár negyed százalékkal erősödött az euróval szemben, az EUR/USD 1,18 alá süllyedt.
2026. 02. 06. 10:00
Megosztás: