Csökkent a magyarok cégalapítási kedve

Másfél százalékkal csökkent a cégek, 14,7 százalékkal a cégalapítások száma, miközben közel 40 százalékkal nőtt a végelszámolásoké az idei első felében az egy évvel korábbi értékekhez képest - derül ki a Bisnode cégcsoport 2020 június végi adataiból.

Csökkent a magyarok cégalapítási kedve

2019 első félévéhez képest 14,7 százalékkal kevesebb, összesen 12 743 új vállalkozás jött létre, amely több mint kétezerrel marad el az előző évi adatokhoz képest. Eközben felszámoltak 2352, kényszertöröltek 9344, végelszámolás alá vettek 7041 vállalkozást, 12 pedig csődbe ment, így a tavalyi hasonló időszakhoz képest 7272-vel kevesebb cég működött 2020 első félévének végén Magyarországon a Bisnode cégcsoport adatai szerint.
   
Bár negyedével esett a kényszertörlések, és 3 százalékkal a megszűnt cégek száma az előző év hasonló időszakához képest, de a cégek számának csökkenését ez nem befolyásolta - tették hozzá. A Bisnode pénteki közleményéből az is kiderül, hogy az iparágakat tekintve csak néhány olyan volt, ahol nőtt a működő vállalkozások száma: az építőipar, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás, valamint a kommunális tevékenység (villamosenergia, gáz, gőzellátás, légkondicionálás, víz, szennyvíz, hulladék).
   
A legtöbb új vállalkozást az építőipar területén alapították, de az idei 2600-as érték 416-tal elmarad a tavalyitól. Ezer fölött volt az új vállalkozások száma még a kiskereskedelem (kivéve a gépjármű, motorkerékpár), illetve a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatában, de tavalyhoz képest mindkét területen kevesebb vállalkozás működött idén június végéig.
   
A megszűnő cégek számát tekintve az első helyen a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területe áll, 2887-tel, a második az építőipar 2014, a harmadikon pedig a nagykereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár) 1960-nal.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!
   
A legtöbb felszámolás, 452 az építőiparban indult, amely 4 százalékkal magasabb, mint tavaly, de az ágazatok túlnyomó részében inkább kevesebb ilyen indult idén. Kényszertörlésekből is az építőiparban indult a legtöbb, számuk meghaladta az 1500-at. Szinte minden ágazatban nőtt a végelszámolások száma, a legtöbbet a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területén indították, több mint 1800-at. Csődből eleve kevés volt, a legtöbbet, hármat a nagykereskedelem területén regisztrálta a Bisnode.
    

A legtöbb cég 2020 első két negyedévében Budapesten működött, összesen 187 086, a második helyen pedig Pest megye áll 75 671 vállalkozással, ezeket Bács-Kiskun megye követte 18 773 céggel.

Hozzászólások

Új pályázatot írt ki a Bahart

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) használatba kívánja adni 11 vitorláskikötőjét, 15 éves, határozott idejű üzemeltetési szerződéssel, egyfordulós, nyilvános pályázat útján - áll a cég pénteki sajtóközleményében.
2020. 09. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi sertéshúst eszik a magyar? Ábrán mutatjuk!

A sertéshús kivitele és behozatala, 2004-2017 kivitel, behozatal (ezer tonna)
2020. 09. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen zárult a Budapest Central European Fashion Week

A rendkívüli egészségügyi óvintézkedések mellett is sikeresen zárult az Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.
2020. 09. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a cukorrépa-feldolgozási kampány

A mészkemence begyújtásával kezdetét vette a 127. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron pénteken - tájékoztatta a cég közleményben az MTI-t.
2020. 09. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Októberben vakcinázzák a rókákat

A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Augusztusban ismét 4,5 milliónál többen dolgoztak

Agusztusban az idén először ismét több mint 4,5 millióan dolgoztak - jelentette Heti monitor című kiadványában pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 09. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén többen vettek balatoni horgászjegyet

A horgászjegy-értékesítésből az idén 15 százalékkal több árbevételre számít a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki online-ülésén, ahol szó esett az új vízparti rendelethez szükséges egyeztetésekről is.
2020. 09. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

11,4 százalékkal csökkent az ukrán GDP

Ukrajna hazai összterméke (GDP) 11,4 százalékkal csökkent az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve - közölte végleges adatként pénteken az ukrán statisztikai hivatal, amelyet az Interfax-Ukraine hírügynökség idézett.
2020. 09. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig magas az ózonkoncentráció az országban

Továbbra is több városban magas a levegő ózonkoncentrációja.
2020. 09. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott a BUX csökkenése

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 295,28 pontos, 0,87 százalékos csökkenéssel, 33 591,51 ponton zárt pénteken.
2020. 09. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH Magyarországra hozza a világ versenyhatóságait

A COVID-19 világjárvány okán idén első alkalommal virtuális formában került megrendezésre az International Competition Network (ICN) éves konferenciája. A 20. jubileumi ICN-konferenciának remélhetőleg már a megszokott módon, személyes részvétellel adhat otthont a Gazdasági Versenyhivatal a jövő évben Budapesten.
2020. 09. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új elnökségi tagot választott a Magyar Franchise Szövetség

A Magyar Franchise Szövetség 2020. szeptember 10-én megtartott elnökségi ülésén Máté Ferencet, a Duna House Group vezérigazgató- helyettesét választották meg a Szövetség új elnökségi tagjává.
2020. 09. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötszáz érintésmentes csomagautomatát telepít az eMAG és az Extreme Digital

Az Easybox csomagautomatákból éjjel-nappal átvehetők az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál megrendelt termékek egyszerűen és érintésmentesen. Idén száz budapesti helyszínen, a jövő év végén azonban már országszerte ötszáz helyen működnek majd a piacvezető e-kereskedelmi márkák saját üzemeltetésű automatái.
2020. 09. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassulhat az infláció októberben

Szeptemberben még nem számít inflációs fordulatra Magyarországon, októbertől viszont már a fogyasztói árak emelkedésének látványos lassulását várja az Amundi Alapkezelő Zrt.
2020. 09. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Negyven százalékkal nő a Graboplast forgalma

Mintegy negyven százalékkal nő a padlóburkolatokat gyártó Graboplast Zrt. forgalma a harmadik negyedévben a másodikhoz képest - közölte a győri székhelyű vállalat pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

100 milliárd forintnyi NHP-s lízingszerződést kötöttek a vállalkozások

Idén több mint 100 milliárd forint forrást nyújtottak a lízingtársaságok a magyar vállalkozásoknak a kedvezményes jegybanki konstrukciók, az NHP fix és az áprilisban indult NHP Hajrá keretében - közölte a Magyar Lízingszövetség pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult Az év felelős foglalkoztatója pályázat

Az ötödik alkalommal meghirdetett Az év felelős foglalkoztatója pályázaton azokat a munkáltatókat ismerik el, akik munkavállalóikat vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik, erőfeszítéseket tesznek megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében. Az idei kiírásra szeptember végéig lehet jelentkezni - közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. 09. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kísérleti projektek megvalósítását támogatja a Magyar Közút

Kísérleti út- és hídépítési programjának elindítása óta 23 pályázatot fogadott be a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a szakmai zsűri; a program célja, hogy a mindenkori legkorszerűbb anyagok és technológiák segítsék a biztonságos közlekedést a hazai utakon.
2020. 09. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A törlesztési moratórium után nincs magasabb törlesztőrészlet

A törlesztési moratórium után jövő januártól nem emelkedik az ügyfelek törlesztőrészlete, és nem lesz az eredeti feltételekhez képest magasabb az érintettek összes terhe sem - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében
2020. 09. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Most nagyobb a nyomás a kórházakon, mint tavasszal

A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) szerint a koronavírus-járvány második hulláma hamarabb gyűrűzött be a kórházakba, mint arra számítani lehetett, és az első hetek tapasztalatai azt mutatják: jóval nagyobb nyomás nehezedik most az egészségügyi intézményekre, mint tavasszal.
2020. 09. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások: