Csökkent az euróövezet összeomlásának kockázata

Enyhült a piaci feszültség az euróövezetben annak hatására, hogy az eurójegybank (EKB) csaknem félezer milliárd eurónyi friss likviditást juttatott a tagállamok bankrendszereibe, és ennek nyomán csökkent az esélye a valutaunió összeomlásának is - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb gazdaságelemző csoportja - márciusra szóló, Londonban már pénteken hozzáférhetővé tett havi globális prognózisában közölte, hogy az eddigi 40 százalék helyett most már 30 százalékra taksálja az euróövezet szétesésének valószínűségét.
    

Az EIU szerint Görögország rendezetlen körülmények között bekövetkező törlesztésképtelenségének kockázata változatlanul fennáll, de a cég szerint ez a kockázat "kezelhető".
    

A ház közölte azt is, hogy az EKB likviditásinjekciója és a kedvezőbb német gazdasági adatok hatására az eddiginél sekélyebb euróövezeti recessziót vár az idén: új prognózisa szerint a valutauniós gazdaság GDP-értéke 2012 egészében átlagosan 0,7 százalékkal csökken az EIU által korábban várt 1,2 százalékos visszaesés helyett.

Kenyértörés: közös agrárpolitika vagy uniós védelmi ipar legyen?

Az EU többéves pénzügyi kerete kiemelten fektetne a védelmi iparba, miközben a közös agrárpolitikára évtizedek óra egyre kevesebb támogatás jut.
2025. 10. 03. 07:00
Megosztás:

Agrometeorológia: jó állapotban a talaj az őszi vetésekhez

Az őszi gabonák vetését megelőző talajelőkészítéshez leginkább a középső országrész déli tájain van szükség csapadékra, az ország nagy részén elegendő nedvességet tartalmaz a felső talajréteg - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 03. 06:00
Megosztás:

A magyar kormány folytatni kívánja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot

A kormány folytatni kívánja a nagy sikertörténetnek minősülő vajdasági gazdaságfejlesztési programot, ennek azonban fontos előfeltétele, hogy a nemzeti erők folytathassák a kormányzást Magyarországon - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szabadkán.
2025. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Kizöldülő okosvasúttól a digitális ikrekig

Október 2–án és 3-án Budapesten rendezik meg a Kognitív Mobilitás 2025 nemzetközi konferenciát, mely az emberközpontú, fenntartható, valamint intelligens közlekedés jövőjére keres és kínál válaszokat. A konferencia a magyarországi Bosch csoporttal szakmai partnerségben valósul meg, a rendezvénynek a Bosch Budapest Innovációs Kampusz ad otthont. Globális közlekedési kihívások, kizöldülő okosvasút, digitális ikrek a katasztrófák ellen, hóesésben is látó önvezetés, ritkaföldfém-mentes elektromos hajtás, fenntartható városokat szolgáló sportlétesítmények – ezekkel és további jövőbe mutató megoldásokkal foglalkozik a Kognitív Mobilitás 2025 konferencia. Prof. Dr. Zöldy Máté, BME: „A Budapesten immáron negyedik alkalommal megrendezett Kognitív Mobilitás konferencia célja, hogy a különféle szakterületek egymással összehangoltan, minél hatékonyabban működjenek együtt a jövő intelligens, kognitív mobilitásának fejlesztésében. Ez a kulcsa annak, hogy a jövő mobilitása fenntartható legyen.” Dr. Szászi István, Bosch: „A technológiai fejlesztések akkor teremtenek valódi értéket, ha figyelembe veszik a társadalmi igényeket és a környezeti következményeket. A Boschnál mindent megteszünk azért, hogy más szakterületekkel kooperálva, innovációs ökoszisztémában gondolkodva forduljunk a jövő felé.”
2025. 10. 03. 05:00
Megosztás:

A magyarok többsége az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját, és ez igaz a fiatalabb korosztályokra is az NN Biztosító kutatása szerint.
2025. 10. 03. 04:30
Megosztás:

Államtitkár: ötödével drágulna a magyar energiaszámla orosz embargó esetén

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. 10. 03. 04:00
Megosztás:

Szárnyal a Tesco forgalma

Jelentősen nőtt a Tesco forgalma a cég jelenlegi, 2025-2026-os pénzügyi évének első felében. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtöki köztes beszámolója szerint emelkedett az értékesítés a cég közép-európai üzletágában is, bár a működési eredmény több egyedi tényező miatt ebben a térségben csökkent.
2025. 10. 03. 03:30
Megosztás:

Tőzsdére készül a német DeepL mesterséges intelligencia startup

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a kölni DeepL mesterséges intelligencia startup cég fontolgatja tőzsdei bevezetését jövőre az Egyesült Államokban.
2025. 10. 03. 02:30
Megosztás:

Együtt az idősekért - az időskori magány ellen fog össze az OTP Nyugdíjpénztár és az Önkéntes Központ Alapítvány

Az Idősek Világnapja alkalmat ad arra, hogy kifejezzük megbecsülésünket az idősebb generációk iránt, és felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontos biztosítani számukra az egészségben és méltóságban eltöltött időskort. Az OTP Nyugdíjpénztár - tagjai bevonásával - együttműködésre lép az Önkéntes Központ Alapítvánnyal, amelynek missziója az idősek jóllétének támogatása önkéntes programokon keresztül. A pénztár az alapítvány pénzügyi támogatásán túl tájékoztatja tagjait a programokról, amelyekben akár önkéntesként, akár kedvezményezettként is részt vehetnek.
2025. 10. 03. 02:00
Megosztás:

Nagy István: a baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat

A baromfiágazat az egyik legnagyobb perspektívájú és legversenyképesebb állattenyésztő ágazat Magyarországon - jelentette ki az agrárminiszter a Baranya vármegyei Sombereken csütörtökön.
2025. 10. 03. 01:30
Megosztás:

Orosz gazdasági fordulat: történelmi mélyponton a munkanélküliség, élénkül a kiskereskedelem

Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves bővülése, miközben történelmi mélypontra csökkent havi összevetésben a munkanélküliség augusztusban a statisztikai hivatal adatai szerint.
2025. 10. 03. 01:00
Megosztás:

Mémek, bányászat, Web3: ezek az ICO-k uralják majd az októberi hónapot

Az új kriptolehetőségek keresése gyakran az előértékesítésekkel kezdődik, ahol a kedvezőbb belépési árak és az exkluzív jutalmak vonzóvá teszik a csatlakozást. Októberben több projekt is lendületet kap, persze nemcsak a hype, hanem a valódi használhatóság és a modern technikai irányvonalak miatt is.
2025. 10. 03. 00:01
Megosztás:

Bitcoin hírek ma: Elérheti-e a BTC az árfolyama a 250 000 dollárt 2026-ra?

A Bitcoin-közösség egyik legnagyobb kérdése idén az, hogy vajon a BTC árfolyama reálisan elérheti-e a 250 000 dollárt 2026-ra. Egy ilyen árfolyamszint átlépése a kriptovaluták történetének egyik legextrémebb fordulatát jelentené.
2025. 10. 02. 23:30
Megosztás:

NGM: sikeresen indult a decentralizált önkormányzati számlavezetés

Már több mint 300 milliárd forint érkezett a decentralizált önkormányzati számlavezetés első körében érintett önkormányzatok Magyar Államkincstárnál nyitott bankszámláira. Az összegből az önkormányzatok döntése alapján közel 35 milliárd forint már az indulás napján befektetésre került a kizárólag a kincstárban elérhető, kedvező hozamú Önkormányzati Magyar Államkötvénybe (ÖMÁK) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 10. 02. 23:00
Megosztás:

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota - emelte ki Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára az Ócsai Tájházban tartott jubileumi ünnepségen csütörtökön, a szaktárca közleménye szerint.
2025. 10. 02. 22:30
Megosztás:

Az Európai Mezőgazdasági Bizottság a hatékonyabb, fenntarthatóbb termelésről tanácskozik Budapesten

Ma kezdte meg ülését az Európai Mezőgazdasági Bizottság Budapesten – egy kétévente megrendezett kulcsfontosságú fórum Európa és Közép-Ázsia országai számára az élelmezéssel és mezőgazdasággal kapcsolatos témákban. A negyvennegyedik ülésszak középpontjában az a kihívás áll, hogy hogyan termeljünk kevesebből többet, további főbb témák az inkluzív élelmezési- és mezőgazdasági politikák, a digitális megoldások és a fenntartható beruházások.
2025. 10. 02. 22:00
Megosztás:

17 járásban telepíthetnek még könnyebben szélerőműveket

Tizenhét járásban telepíthetnek még könnyebben szélerőműveket az Energiaügyi Minisztérium (EM) javaslatára - közölte a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2025. 10. 02. 21:30
Megosztás:

Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is

A Green Factory véglegesítette az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlását, így a korábban bejelentett magyarországi és romániai tranzakciókat követően mostantól az Eisberg lengyelországi üzeme is hivatalosan a Green Holding csoport tagjaként működik tovább. A felvásárlásnak köszönhetően a Green Factory árbevétele meghaladja az 1,3 milliárd zlotyt (kb. 120 milliárd forintot), és a vállalat nyolc gyárból szolgálja ki vásárlóit napi szinten, 12 országban, több mint 1500 munkavállalóval. A mostani lépés tovább erősíti a cég jelenlétét a közép- és kelet-európai régióban, a friss zöldségek, salátakeverékek és kész saláták piacán.
2025. 10. 02. 21:00
Megosztás:

Még mindig menekülnek a belvárosból a budapestiek – Mit hoz az Otthon Start?

Hosszú évek csökkenő tendenciája után 2024-ben élénkült a Budapesten belüli költözés. A legkevésbé népszerűek továbbra is a belvárosi kerületek voltak, melyeknek csökkent a lélekszáma. Ősszel az Otthon Start program még jobban felértékelheti a külső, eddig elfelejtett részeit a fővárosnak, mivel a belső részeken már alig találni olyan lakást, ami belefér a 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátba – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2025. 10. 02. 20:30
Megosztás:

EM: több mint 8000 pályázó a vállalati e-autó programban

A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 20:00
Megosztás: