Csökkent az ipari termelés az euróövezetben

A vártnál valamivel jobban teljesített az euróövezet ipara februárban, a koronavírus-járvány gyors elterjedését megelőző hónapban, de éves összevetésben már a tizenötödik egymást követő hónapban mértek csökkenést.

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) csütörtökön kiadott jelentése szerint éves összevetésben, naptári kiigazítással számolva, 1,9 százalékkal esett vissza az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése februárban. Elemzők erősebb, 2,0 százalékos csökkenésre számítottak az előző havi 1,7 százalékos visszaesés után.
   
Csökkent a beruházási javak (3,6 százalékkal), a félkész termékek (0,8 százalékkal) és az energia (2,2 százalékkal) termelése, míg a tartós fogyasztási cikkek termelése 0,9 százalékkal, a nem tartós fogyasztási cikkeké pedig 0,1 százalékkal nőtt februárban éves szinten.
   
Havi összevetésben szezonális kiigazítással számolva 0,1 százalékkal csökkent az euróövezet ipari termelése. Elemzők 0,2 százalékos visszaesést vártak a januárban mért 2,3 százalékos emelkedés után. A beruházási javak termelése 1,5 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké pedig 2,0 százalékkal csökkent, míg a félkész termékek és a nem tartós fogyasztási cikkek termelése egyaránt 0,4 százalékkal, az energiáé pedig 0,7 százalékkal nőtt.
   
Az Európai Unió 27 tagállamában januárhoz képest stagnált, tavaly februárhoz viszonyítva pedig 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés.
   
Az egy évvel korábbihoz képest az ipari termelés a legnagyobb mértékben, 8,0 százalékkal, Luxembourgban esett vissza. Írországban 6,8 százalékos, Görögországban pedig 3,5 százalékos volt a csökkenés.
   
A legnagyobb mértékben Málta ipari termelése nőtt, 10,5 százalékkal, a sorban következő Lengyelországban 3,6 százalékra, Szlovéniában pedig 2,4 százalékra rúgott az ütem februárban.
   
A legnagyobb euróövezeti gazdaságban, Németországban 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban, mérséklődött az ütem a januári 2,8, illetve a decemberi 6,5 százalékos visszaeséshez képest.
   
Havi összevetésben Észtországban nőtt legerősebben az ipari termelés februárban, 8,7 százalékkal, Dániában 3,7 százalékkal, Lettországban pedig 3,1 százalékkal. A legnagyobb csökkenést Görögországban mérték, 3,7 százalékosat, majd Portugália következik 2,8 százalékkal és Málta 2,6 százalékkal.
   
Magyarország ipari termelése januárhoz képest 0,2 százalékkal, tavaly februárhoz képest pedig 1,8 százalékkal nőtt az Eurostat adatai szerint.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: