Csökkentek a fogyasztói árak Németországban

Októberben már a második hónapban csökkentek a fogyasztói árak éves bázison Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön publikált előzetes adatai alapján.

Csökkentek a fogyasztói árak Németországban

Októberben a fogyasztói árak 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban akárcsak szeptemberben. A piac 0,3 százalékos éves árcsökkenést várt. Az előző havihoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a várt 0,1 százalékos mérséklődés helyett, és a szeptemberi 0,2 százalékos havi árcsökkenés után.
   
A fogyasztói árak 0,2 százalékos éves csökkenése 2015 januárja óta a legnagyobb Németországban. Az árcsökkenés a koronavírus-válság gazdasági következményeinek enyhítésére év végéig életbe léptetett áfacsökkentésre vezethető vissza.
  
A termékárak 1,5 százalékkal csökkentek októberben a szeptemberi 1,7 százalék után, ezen belül az energiaárak 6,8 százalékkal 7,1 százalék után. Az élelmiszerárak viszont 1,4 százalékkal emelkedtek októberben az előző havi 0,6 százalékos emelkedés után. A szolgáltatások ára októberben is az előző havival megegyező 1,0 százalékkal emelkedett.
   
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex 0,5 százalékkal csökkent éves bázison, nagyobb mértékben a várt 0,4 százalékos csökkenésnél. Szeptemberben 0,4 százalékkal csökkent az éves német HICP.

Hozzászólások

Októberben nőtt a világ acéltermelése

Októberben nőtt a világ acéltermelése éves összevetésben, az idei első tíz hónapban azonban összességében csökkent, mert nagy visszaesések voltak tavasszal a koronavírus-járvány miatt.
2020. 11. 25. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérsékelt erősödéssel indítottak a tőzsdék

Mérsékelt erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 11. 25. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

December 15-én vége a karanténnak Franciaországban

Az üzletek újranyitásával szombaton megkezdődik a koronavírus-járvány miatti járványügyi korlátozások fokozatos feloldása Franciaországban, az általános karantén megszüntetését december 15-én tervezi a kormány - jelentette be Emmanuel Macron.
2020. 11. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál jobban teljesített a német gazdaság

A vártnál jobban teljesített Németország gazdasága a harmadik negyedévben, a hazai össztermék (GDP) a 8,2 százalékos növekedésről szóló első becslés helyett 8,5 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, ugyanakkor 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) keddi közleménye szerint.
2020. 11. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország 16 millió fő számára vesz oltóanyagot

Csehország 16 millió fő számára tervez koronavírus elleni vakcinát venni - közölte Jan Blatny cseh egészségügyi miniszter kedden Prágában.
2020. 11. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lassul a járvány Szlovéniában

A szigorú intézkedések ellenére sem lassul az új koronavírus-járvány terjedése Szlovéniában, és további aggodalomra ad okot, hogy nő a kórházi kezelésre szoruló betegek és az elhunytak száma - írta a helyi sajtó kedden.
2020. 11. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Karácsony előtt lazíthatják a korlátozásokat Németországban

December eleje helyett csak a karácsony előtti napokban, december 20-tól kezdődhet Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt korlátozások fokozatos visszavonása a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek szerdai tárgyalására készült megállapodástervezet szerint, amelyről kedden számolt be a német sajtó.
2020. 11. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: 100 milliárd eurós kiesést okozna az európai autóiparnak a megállapodás elmaradása

A brit autóipar legnagyobb szakmai szervezete szerint az évtized közepéig a brit autógyáraknak több mint 50 milliárd font, a teljes európai autóipari ágazatnak több mint 100 milliárd euró termeléskiesést okozhat, ha nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszeréről.
2020. 11. 24. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin csak a hivatalos eredményhirdetés után gratulál az új amerikai elnöknek

Az amerikai elnökválasztás hivatalos eredményére vár Vlagyimir Putyin orosz államfő ahhoz, hogy gratuláljon a győztesnek, de ehhez nem elegendő az, hogy Donald Trump elindította a Joe Bidennek való hatalomátadás hivatalos eljárását - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
2020. 11. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oltóanyagban reménykednek a befektetők

Indexemelkedéssel zártak kedden az európai értékpapírpiacok.
2020. 11. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fokozatosan kinyitnak az iskolák a Izraelben

Annak ellenére fokozatosan kinyitnak az iskolák Izraelben, hogy növekszik a koronavírusos fertőzöttek száma - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
2020. 11. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbítják a kijárási tilalmat Montenegróban

Meghosszabbítják a kijárási tilalmat Montenegróban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében: míg eddig 21 és 5 óra között volt tilos az utcára lépni, szerdától már 19 órától érvényes a tilalom, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a vendéglátóhelyeknek legkésőbb 18 órakor be kell zárniuk.
2020. 11. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős nyitás az európai tőzsdéken

Pluszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfői záróértékükhöz képest.
2020. 11. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most kisebb kárt okoz a járvány a brit gazdaságnak

A brit gazdaság teljesítményének visszaesését jelzik a hétfőn ismertetett előzetes novemberi aktivitási mérőszámok. A mutatók azonban jobbak a vártnál és arra vallanak, hogy a koronavírus-járvány megfékezését célzó mostani korlátozások sokkal kisebb kárt okoznak a gazdaságnak, mint a tavaszi zárlat.
2020. 11. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben csökkent az euróövezet gazdasága

Novemberben csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye az októberi stagnálás után.
2020. 11. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hollandiában még mindig diszkriminálják a kismamákat a munkaerőpiacon

Hollandiában a várandós vagy csecsemő korú gyermeket nevelő nők még mintegy 40 százalékát éri diszkrimináció a munkaerőpiacon - olvasható a holland emberi jogi intézet hétfőn közzétett felmérésében, megállapítva, hogy nem történt előrelépés a legutóbbi jelentése óta.
2020. 11. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Netanjahu titokban Szaúd-Arábiában tárgyalt

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök titokban tárgyalásokat folytatott vasárnap Szaúd-Arábiában Mohamed bin Szalmán trónörökössel - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet. Rijád egyelőre tagadja, hogy lett volna ilyen találkozó.
2020. 11. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan megkezdődhet a német lakosság oltása

Legkésőbb 2021 elején, de talán már idén decemberben elkezdődhet Németországban a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen - mondta a szövetségi kormány egészségügyi minisztere hétfőn az IDT Biologika oltóanyag-fejlesztő és -gyártó társaság dessaui központjában tett látogatásán.
2020. 11. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban kezdtek az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok hétfőn.
2020. 11. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többfokozatú készenléti rendszer lép életbe Angliában

A londoni miniszterelnöki hivatal vasárnapi tájékoztatója szerint a korábbihoz hasonló, de egyes elemeiben megerősített többfokozatú készenléti rendszer lép életbe Angliában a koronavírus-járvány megfékezését célzó jelenlegi zárlat december eleji lejárta után.
2020. 11. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: