Csökkentették a brit járványkészültségi szintet

Egy szinttel alacsonyabbra csökkentette az eddigi legmagasabb, ötös fokozatról a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget csütörtökön a brit kormány.

Csökkentették a brit járványkészültségi szintet

Az intézkedést Chris Whitty angol, Michael McBride észak-írországi, Gregor Smith skóciai és Frank Atherton walesi tisztifőorvos, valamint Stephen Powis professzor, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója javasolta.
   
A brit egészségügyi minisztérium által ismertetett közös közleményükben hangsúlyozták: az egészségügyi szolgálatokra az Egyesült Királyság mind a négy nemzetében továbbra is jelentős nyomás nehezedik, mivel még mindig sok pácienst kezelnek a kórházakban a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegséggel.
   
A közlemény szerint azonban a lakosság erőfeszítéseinek köszönhetően a járványügyi mutatók most már következetesen javulnak, és elenyészett annak a kockázata, hogy a koronavírus-járvány maga alá gyűri az egészségügyi ellátórendszert.
   
A tavaly májusban bevezetett ötfokozatú brit járványriasztási rendszer legalacsonyabb, zöld fokozata azt jelzi, hogy a Covid-19 betegséget okozó új típusú koronavírus nincs már jelen az Egyesült Királyságban.
   
A skála legmagasabb, ötödik riasztási szintje ugyanakkor olyan kritikus helyzetet jelez, amelyben érdemi kockázattá válhat, hogy az egészségügyi ellátórendszer nem tud megbirkózni a járvánnyal.
   
Ez a szint január 4. óta volt érvényben. Aznap a brit kormány általános zárlatot is elrendelt, miután a nem sokkal korábban azonosított brit koronavírus-variáns - amely addig elsősorban Délkelet-Angliában és Londonban volt jelen - gyors ütemben terjedni kezdett az egész országban.
   
A csütörtökön életbe léptetett eggyel alacsonyabb, negyedik készenléti szint hivatalos meghatározása is úgy szól, hogy a koronavírus-fertőzések még mindig gyorsan terjednek az Egyesült Királyságban, és nem zárható ki a terjedési ütem exponenciálissá válása sem.
   
A tisztifőorvosok és az NHS angliai orvosigazgatójának közös csütörtöki közleménye azonban leszögezi, hogy a fertőzések száma most már folyamatosan csökken, és idővel a december 8-án kezdődött országos oltási kampánynak is nagyon komoly hatása lesz a járvány terjedésére.
   
Az orvosi vezetők a nyilatkozatban azt kérték, hogy mindenki, akit behívnak oltásra, éljen a lehetőséggel és adassa be magának a koronavírus elleni vakcinát.
   
A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti beszámolója szerint eddig csaknem 18,7 millióan kapták meg a koronavírus elleni oltás első dózisát, a második adagot több mint 700 ezer embernek adták be, vagyis az első és a második beadott dózisok száma meghaladta a 19 milliót.
   
A brit kormány célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 58 millió ember - megkapja a koronavírus elleni oltást.
   
A szaktárca csütörtöki adatismertetése szerint az elmúlt egy hétben országszerte 71 320 koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, 13 269-cel, 15,7 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.
   
Az elmúlt egy hétben 9206 beteget kellett kórházba szállítani, 2328-cal, 20,2 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.
   
A brit kormány számítási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőzés megállapítása utáni 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe - a csütörtökön zárult egy hétben 2684 páciens haláláról érkezett jelentés. Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta halálozások heti száma 1174-gyel, 30,4 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

Hozzászólások

Kiszélesítik Franciaországban a koronavírus-elleni oltásra jogosultak körét

Kiszélesítik Franciaországban a koronavírus-elleni oltásra jogosultak körét: hétfőtől minden 55 éven felüli francia feltétel nélkül kérheti a vakcinát - jelentette be Olivier Véran egészségügyi miniszter a Le Journal du dimanche című vasárnap megjelenő hetilapban.
2021. 04. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szerint lassabb lesz a gazdaság idei növekedése

A spanyol kormány szerint a vártnál lassabb lesz a gazdaság teljesítményének idei növekedése, a korábban jelzett 7,2 százalék helyett 6,5 százalék - ismertette Nadia Calvino gazdasági miniszter a legújabb előrejelzéseket pénteken Madridban.
2021. 04. 11. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország segít Szlovákiának az orosz oltóanyag bevizsgálásában

Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.
2021. 04. 11. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás

Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.
2021. 04. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan javul a járványhelyzet Csehországban

Napi ötezer alá csökkent a héten Csehországban az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma.
2021. 04. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovénia is enyhített a korlátozásokon

Szlovénia fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon, így szombattól már nem kötelező a szájmaszk szabadtéri viselése, amennyiben betartható a másfél méter távolság, hétfőtől pedig feloldják az éjszakai kijárási tilalmat is - írta a helyi sajtó.
2021. 04. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így enyhít Szerbia

Hétfőtől ismét kinyithatnak a bevásárlóközpontok Szerbiában, a vendéglátóhelyek viszont továbbra sem szolgálhatnak ki zárt térben, csak kerthelyiségben, ha rendelkeznek ilyennel - erről döntött a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb.
2021. 04. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról

Jövő héten folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról szóló többhatalmi megállapodás jövőjéről, és Egyesült Államok esetleges újracsatlakozásáról - jelentette be az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) pénteken a felekkel Bécsben folytatott konstruktív egyeztetés után.
2021. 04. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebbet vásárolnak az olaszok

A koronavírus-járvány kitörése óta februárban csökkentek első alkalommal az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek beszerzésre fordított lakossági kiadások Olaszországban a Coldiretti mezőgazdasági szakmai szervezet jelentése szerint.
2021. 04. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbia felhagy a külföldiek beoltásával

Egyelőre nem folytatja a külföldiek beoltását Szerbia, inkább a saját állampolgárai beoltottsági arányának növelésére helyezi a hangsúlyt, eddig ugyanis körülbelül a lakosság 30 százaléka kapott vakcinát - emelte ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) reggeli híradójának beszámolója szerint.
2021. 04. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukránok kétharmada tart egy lehetséges orosz támadástól

Az ukránok mintegy kétharmada tartja valószínűnek, hogy Oroszország hamarosan nagyszabású háborút indít Ukrajna ellen - derült ki abból a felmérésből amelyet a Rejting neves közvélemény-kutató központ végzett a napokban, és amelynek az eredményét pénteken hozták nyilvánosságra.
2021. 04. 10. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma Szlovéniában és Horvátországban

Szlovéniában és Horvátországban is nőtt a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló és az intenzív osztályon kezelt betegek száma - derült ki a válságstábok pénteki közleményéből.
2021. 04. 10. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Helyreállt a gyógyszerellátás Horvátországban

Valamelyest helyreállt a gyógyszerellátás Horvátországban, miután a horvát állam egymilliárd kuna (47 milliárd forint) értékben kifizette a kórházak és gyógyszertárak gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló adósságának egy részét - írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.
2021. 04. 09. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Csehországban

Folytatódik a járványhelyzet javulása Csehországban. Csütörtökön 5245 új igazolt fertőzést mutattak ki a laboratóriumok, ez tavaly december közepe óta a legalacsonyabb szám. Egy hete csütörtökön még ezerrel több volt az új fertőzöttek száma - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján péntek délelőtt megjelent kimutatásból.
2021. 04. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt Németország exportja, különösen a kínai forgalom

Nőtt Németország exportja februárban. Különösen a kínai viszonylatban tapasztalt erőteljes forgalom jól jött a legnagyobb euróövezeti gazdaságnak, amelynek teljesítményét visszafogja a koronavírus-járvány terjedését akadályozó zárlatok elrendelése.
2021. 04. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a pénteket a tőzsdék

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 04. 09. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódtak a zavargások Észak-Írországban

Folytatódtak péntek hajnalban az évek óta nem tapasztalt súlyosságú zavargások az észak-írországi felekezeti konfliktus több gócpontjában.
2021. 04. 09. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmasat ugrottak a lakásárak az EU-ban

Meredeken emelkedtek a lakásárak az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi negyedik negyedévben, jelezve, hogy csakúgy mint az Egyesült Államokban, Európában sem vetette vissza a koronavírus-járvány a lakások iránti keresletet.
2021. 04. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az új személyautók eladása Csehországban

Az első negyedévben éves összehasonlításban 1,3 százalékkal 49 534-re csökkent az új személygépkocsik eladása Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában.
2021. 04. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Korai fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket segített az UNICEF Magyarország

Korai fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket segített az UNICEF Magyarország Felelősen a kora gyermekkorért elnevezésű pályázata a koronavírus-járvány idején.
2021. 04. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: