Csöngethet az adóellenőr - 40 milliárd ÁFA hiányzik

Az év utolsó negyedévében fokozott ellenőrzésekre számíthatnak az adóalanyok, mivel az adóhatóság az áfaellenőrzések révén a tervezetthez képest 40 milliárd forint többletbevételt kíván elérni; főként az áfalevonási jog gyakorlását, az egyenes és fordított adózás helyes alkalmazását, a láncügyleteket, illetve a közösségen belüli értékesítéseket fogják kiemelten vizsgálni a revizorok - derül ki a Deloitte hírleveléből.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 6-án Lovasberényben, a kormány kétnapos kihelyezett ülése után jelentette be, hogy növelik az adóbeszedés hatékonyságát, amiből 40 milliárd forintos többlet áfabevételre számítanak, a kormány részben ezzel kívánja "befoltozni" az idei büdzsében - a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt - keletkező mintegy százmilliárdos hiányt.

 

A Deloitte hírlevele ismerteti: a kitűzött célt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elsősorban az áfaellenőrzések gyakoriságának és hatékonyságának növelésével szándékozik elérni, ami további adminisztrációs terhet és fizetési kötelezettséget róhat az adóalanyokra. A fokozott adóhatósági ellenőrzés indoka abban keresendő, hogy 2011 szeptemberéig a költségvetési törvényben meghatározott áfabevételnek csupán az 55 százaléka folyt be.

 

A NAV az arány javítása érdekében elsősorban formai és tartalmi szempontok figyelembe vétele mellett az adóalanyok számlázási gyakorlatát, illetve az értékesítési láncokat, és azok áfakezelését kívánja fokozottan górcső alá venni. "Tapasztalataink alapján arra számítunk, hogy az adóhatóság főként az áfalevonási jog gyakorlását, az egyenes és fordított adózás helyes alkalmazását, a láncügyleteket, illetve a közösségen belüli értékesítéseket fogja kiemelten vizsgálni.

 

Várakozásaink szerint a fokozottabb ellenőrzések miatt gyakoribbá fog válni, hogy az adóhatósági határozatok bírósági felülvizsgálatát kell kérni. Ezért is tartjuk kiemelten fontosnak, hogy már az adóhatósági jegyzőkönyv elkészülte előtt törekedjünk lezárni az adóhatóság számára megnyugtató módon minden vitatott kérdést a megfelelő szakmai érvek és az azokat alátámasztó korábbi állásfoglalások, bírósági határozatok bemutatásával" - írja a Deloitte hírlevelében.

Budapest vagy az agglomeráció? Az árak újra mozgásba hozták a vevőket

Az elmúlt hónapokban ismét megélénkült az agglomeráció iránti kereslet. A fővárosban elszálló árak, a családi házas kínálat vonzereje sokakat terel vissza a Budapest környéki településekre. Ugyanakkor az árakat tekintve nem túl nagy az eltérés a főváros peremkerületei és a közvetlenül mellettük fekvő agglomerációs települések között.
2025. 07. 10. 12:00
Megosztás:

Korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol kormányfő

Tizenöt pontból álló korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol miniszterelnök szerdán a madridi parlamentben.
2025. 07. 10. 11:30
Megosztás:

Fedezd fel a rozmaringolaj hajápoló erejét!

Sokan keresnek természetes megoldásokat, amikor hajproblémáikkal szembesülnek, és a rozmaringolaj éppen ilyen jellegű megoldást kínál. Talán meglepő lehet, hogy a konyhában is megtalálható fűszer növényi esszenciája képes javítani hajunk egészségét, mégis, egyre többen tapasztalják ennek előnyeit. Miért különleges ez az olaj? Hogyan segíthet a hajnövekedés elősegítésében és milyen további hasznos hatásai lehetnek?
2025. 07. 10. 11:00
Megosztás:

Új szintre lép az ausztrál digitális jegybankpénz: indul a Project Acacia

Miközben a világ központi bankjai egyre inkább vizsgálják a digitális jegybankpénzek (CBDC-k) szerepét a pénzügyi rendszerben, Ausztrália most konkrét lépéseket tesz a megvalósítás irányába. A Reserve Bank of Australia (RBA) bejelentette, hogy elindítja a „Project Acacia” elnevezésű kezdeményezést, mely során valódi pénzügyi eszközökkel és partnerekkel tesztelik a digitális valuta felhasználási lehetőségeit — kifejezetten a nagykereskedelmi piacok számára.
2025. 07. 10. 10:30
Megosztás:

Enyhültek az inflációs félelmek

A piacok által várva várt tegnapi 10 éves kötvényaukció jól sikerült az USA-ban: erős volt a kereslet, ami mérsékelte a finanszírozással kapcsolatos aggodalmakat.
2025. 07. 10. 10:00
Megosztás:

A Fed jegyzőkönyve idénre kamatcsökkentést valószínűsít

A Wall Street-i részvényindexek is emelkedéssel zárták a napot, amit elsősorban a technológiai szektor vezetett. A NASDAQ 0,95%-kal, az S&P 500 0,61%-kal, míg a Dow 0,49%-kal erősödött. A pozitív hangulat részben annak volt köszönhető, hogy a Fed júniusi ülésének jegyzőkönyve szerint a döntéshozók többsége az év későbbi szakaszában kamatcsökkentést tart valószínűnek, miközben Trump elnök vámintézkedéseinek inflációs hatásait „átmenetinek vagy mérsékeltnek” ítélték.
2025. 07. 10. 09:30
Megosztás:

Trump vámfenyegetései fokozzák a feszültséget, mégis szárnyaltak az európai tőzsdék

Donald Trump amerikai elnök újabb vámintézkedéseket jelentett be: az Egyesült Államok akár 50%-os vámot is kivethet az importált rézre, és hamarosan hasonló lépések várhatók a félvezetők valamint a gyógyszeripari termékek esetében is. A rézre vonatkozó vám célja az amerikai bányászat és ipar védelme.
2025. 07. 10. 09:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal csütörtök reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 07. 10. 08:30
Megosztás:

Veszélyes kriptovaluta átverések burjánzanak a stabilcoin-láz közepette

Miközben a világ figyelme a digitális eszközök és a stabilcoinok (stablecoin) körüli technológiai versenyre szegeződik, Kínában egyre komolyabb aggodalom övezi a csalárd kriptós befektetési sémákat. A pekingi internetes pénzügyi szövetség friss figyelmeztetése szerint a „stabil” digitális valuták burjánzó népszerűsége újraéleszti a régi trükköket: csalók magas hozamokat ígérnek, miközben piramisjátékokat működtetnek. A figyelmeztetés nemcsak a kínai befektetőknek szól — a stabilcoinpiac robbanásszerű növekedése globális szabályozási versenyt indított el.
2025. 07. 10. 08:00
Megosztás:

Otthon Start Hitel 3%-os kamattal első lakás vásárlásához

Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt.
2025. 07. 10. 07:30
Megosztás:

1600 viharkár-bejelentés érkezett szinte egy nap alatt

Rengeteg lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett kedd estig a K&H-hoz az előző napokban az országon átvonuló zivatarlánc miatt – közölte a pénzintézet. Eddig összesen közel 1600 károsult jelentkezett, de a K&H szakértői további bejelentésekre számítanak. A károk felmérése azonnal megkezdődött, az előzetes becslések szerint a kárkifizetések összege meghaladhatja a 200 millió forintot. A legtöbb káreseményt Budapestről, valamint Pest-, és Békés vármegyékből jelentették be az érintettek.
2025. 07. 10. 07:00
Megosztás:

A GDP 1%-a kevés a STEM oktatás felzárkóztatására

Európai összevetésben is keveset költ Magyarország az oktatási szférára az Eurostat 2025-ös tavaszi adatai szerint. Az óvodai és az általános iskolai képzésekre mindössze a GDP 1%-át fordítja az ország, amely eredménnyel a harmadik legrosszabb helyen állunk.
2025. 07. 10. 06:30
Megosztás:

Júniusban ismét többlettel zárt a magyar költségvetés – a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése és a szigorú fiskális fegyelem fenntartása mellett

Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása. A költségvetés középpontjában a családok és nyugdíjasok állnak, a kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben továbbra is elkötelezett az államadósság és a költségvetési hiány csökkentése mellett. Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
2025. 07. 10. 06:00
Megosztás:

Négy lengyelországi ipari ingatlan stratégiai felvásárlásával bővíti portfolióját az Adventum Csoport

Az elsősorban ingatlanokkal foglalkozó vezető befektetési alapkezelő, az Adventum International új alap indulását jelenti be. Az Adventum Industrial, amely az Adventum Central Europe NAIF SICAV p.l.c. ingatlanbefektetésre összpontosító alap alá tartozik, négy ipari ingatlan sikeres felvásárlását bonyolította le Lengyelországban, a hosszú távú befektetési stratégiájának megfelelően a stabil bevételt biztosító jövedelemtermelő eszközökre összpontosítva.
2025. 07. 10. 05:30
Megosztás:

Generali: letarolták az országot a július eleji viharok

A globális felmelegedés napjainkban már a mindennapi életünkre is kihat: az elmúlt években egyre gyakrabban szembesülhettünk szélsőséges időjárási eseményekkel és az ezek által okozott károkkal. Tavaly június elején rázta meg jégverés az országot, idén július első napjaiban, a kánikulát követően fordult hirtelen viharosra az időjárás. A Generali Biztosítóhoz július 7-9 között közel 8500 lakás és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, mely kiemelkedően magasnak számít.
2025. 07. 10. 04:30
Megosztás:

Országosan csaknem háromszoros eltérések az albérletárakban

A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak. Az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer Ft-ot, miközben a kínálati oldali korlátok és a folyamatosan erős kereslet feszültté tette a piacot, és így jelentős regionális különbségek alakultak ki. A múlt héten bejelentett 3%-os lakáshitel pedig még inkább fel fogja kavarni a piaci viszonyokat.
2025. 07. 10. 04:00
Megosztás:

Lassuló, de masszív kereslet mellett egyre duzzad a fővárosi újlakás-kínálat

Bár a forgalom valamelyest visszaesett a tavalyi rekordmagas szintről, a lakásépítőket viszi előre a lendület és a fővárosi újlakás-kínálat egyre duzzad. Mindeközben az első hónapokban az árak is látványosan nőttek, majd az év közepére ez a lendület éppen lelassulni látszik – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
2025. 07. 10. 03:30
Megosztás:

Augusztus 8-tól ismét repül Budapest és Tel-Aviv között a Wizz Air

A Wizz Air, Európa környezeti szempontból leginkább fenntartható légitársasága bejelenti, hogy a tervezettnél egy hónappal korábban, szeptember 15 helyett már augusztus 8-án újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közti járatait. Jegyek már 27 590 forinttól foglalhatók a wizzair.com honlapon, valamint a mobilalkalmazáson keresztül. A járatok hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap közlekednek.
2025. 07. 10. 03:00
Megosztás:

126 milliós átlaghitel, duplázódó kereslet, 2025-ben berobbant a Széchenyi Kártya

Magyarország forrásainak nem Ukrajnában, hanem a magyar családoknál és a hazai vállalkozásoknál van a helye. Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a magyarországi kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében. A Széchenyi Kártya Program kiválóan teljesített 2025 első fél évében, 8555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be a programban részt vevő bankok 264,7 milliárd forint összegben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 10. 02:30
Megosztás:

Miért érzik a nyugdíjasok 20% felettinek az áremelkedést a KSH 4,6%-val szemben?

A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő értéket a K&H biztos jövő felmérése szerint.
2025. 07. 10. 02:00
Megosztás: