Demján: ha a cafeteria terhe emelkedik, a vállalkozások megszüntetik

Az államháztartási hiányt sikerül a GDP 3 százaléka alá szorítani és az államadósságot is csökkenteni, azaz megtörténik a trendforduló 2012-ben - mondta Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a csütörtökön Budapesten rendezett konferencián.

Az államtitkár, a Világgazdaság című napilap által szervezett konferencián emlékeztetett rá, hogy az Európai Bizottság (EB) szerdán kiadott jelentése szerint idén az államháztartás GDP arányos hiánya Magyarországon 2,5 százalék lesz, jövőre 2,9 százalék, és 2014-ben 3,5 százalék, bár ennek mértékét a magyar kormány vitatja. Hozzátette: az Európai Unióban átlagosan még jövőre sem lesz a hiány 3 százalék alatt, a prognózis 3,2 százalék. Cséfalvay Zoltán jelezte azt is, hogy a hiányt, 1995 óta - amióta ezt rögzíti a statisztika - még egyetlen egyszer sem sikerült 3 százalék alá szorítani Magyarországon.
    

Az EB jelentése szerint ugyancsak trendforduló lesz Magyarországon a GDP arányos államadósság alakulásában is, mivel a tavalyi 80,8 százalék után a ráta idén 78,4 százalékra, jövőre 77,1, 2014-ben 76,8 százalékra csökken - magyarázta az államtitkár. Az EU-ban jövőre az átlagos adósságráta várhatóan 88,1 százalék lesz - fűzte hozzá.
    

A jövőbeni gazdasági stratégia alapja a stabilitás megőrzése és az államadósság további csökkentése emellett az önkormányzati reform és a gazdaság fehérítése lesz, bár ez utóbbi lépést a mostani Magyarországgal kapcsolatos hiányprognózisban az Európai Bizottág "nem tudta most beárazni" - mondta az államtitkár. Jövőre a 16 százalékos egykulcsos adórendszer bevezetésével befejeződik az adórendszer átalakítása, és ez az adórendszer stabilitását is jelenti - fogalmazott Cséfalvay Zoltán.     


Demján Sándor a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke kijelentette: ha a kafetéria terhe a kormány javaslata alapján emelkedik, akkor a vállalkozások meg fogják szüntetni a kafetériát. Egy vállalkozásnak meg kell tartania nyereséges gazdálkodását, hogy a tőkéjét is meg tudja őrizni a fejlődés érdekében egy kedvezőbb gazdasági környezetben - magyarázta a VOSZ elnöke azzal összefüggésben, hogy a kafetéria többletterhét már nem képesek elviselni a vállalkozások.  A nagyvállalkozó előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az államadósság csökkentés legjobb megoldása annak "kinövése". Hangsúlyozta azt is, hogy magyar GDP 10 százalékát kitevő, 3 ezer milliárd forint összegű brüsszeli forrást, amelyet a különböző alapokból lehet lehívni, "bűn lenne nem felhasználni".
    

Török Ádám akadémikus a TOP 100-hoz tartózó vállalatok működését elemezve elmondta: 2010-ben ennek a körnek csak 22 százaléka tartozik a fejlettebb, önálló fejlesztésre is képes kategóriába, például az Audi Hungaria. A legfejlettebb, önálló piaci szereplőként minősíthető kategóriába 18 százalék ( Mol, GE Hungary, gyógyszergyárak) sorolható. A többiek, összesen 60 százalék, passzív és aktív bedolgozók. A jelenlegi 10, illetve 19 százalékos adómérték egykulcsossá alakul a pénzügyi stabilitási törvény szerint 2015-ben, de most még senki sem tudja, hogy hány százalékos lesz a kulcs - közölte Vámosi-Nagy Szabolcs, az ismert adószakértő, címzetes egyetemi tanár.
    

A 2010-től változó adórendszer az árakat terhelő adókat helyezte előtérbe (áfa, jövedéki adó, telefon-, közműadó) a jövedelem- és nyereségadó (szja, társasági adó) típusú adók helyett - magyarázta az adószakértő. Véleménye szerint az egykulcsos, 16 százalékos adókulcs miatt kieső adóbevételeket a megemelt áfa és jövedéki adókkal illetve a válságadókkal helyettesíti a kormány, de úgy tűnik, hogy ez a változtatás kedvezőtlenül hat a gazdasági növekedésre. (MTI)


Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás:

2016 óta először tartanak több pénzt a magyarok befektetési alapokban, mint állampapírban

Telt házzal, 450 befektés iránt érdeklődővel zajlott a budapesti Dürer Kertben az idei Lightyear Universe 2026. Az európai befektetési platform évente egyszer összegyűjti a magyar befektetői közösséget, és idén Martin Sokk társalapító-vezérigazgató, valamint az MNB, az OTP, a HOLD és a Budapesti Értéktőzsde szakértői egyetlen kérdést jártak körbe: tényleg változik-e az, ahogyan a magyarok a pénzükkel bánnak?
2026. 10. 14. 12:00
Megosztás:

A GVH több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a bankautomatákat üzemeltető Euronetre

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 14. 11:30
Megosztás:

A technológiai részvények húzták le a Wall Streetet; a befektetők az AI-költések fenntarthatóságát és a gyorsjelentési szezont értékelték

A befektetői hangulatot továbbra is a geopolitikai kockázatok és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Az olajpiacon vegyes mozgások alakultak ki: a Brent 0,9%-kal, 105,69 dollárra csökkent, miközben a WTI 0,4%-kal, 94,14 dolláron zárt. A piac egyszerre értékelte a Szaúd-Arábiát és Jement érintő támadások okozta kínálati kockázatokat, illetve annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti dízelmegállapodás növelheti a globális üzemanyagkínálatot.
2026. 10. 14. 11:00
Megosztás:

Megelőzheti az Ethereum a Bitcoint a piaci kapitalizációban a következő kriptociklus során?

A Bitcoin és az Ethereum közötti verseny a következő kriptopiaci ciklusban is komoly figyelmet kaphat, különösen akkor, ha a befektetők ismét nagyobb kockázatot vállalnak a digitális eszközök piacán. A Bitcoin 2024. január 10-én kapott fontos lökést az amerikai spot ETF-ek engedélyezésével, majd az Ethereum esetében is megnyílt az út az amerikai spot ETF-ek előtt 2024 júliusában.
2026. 10. 14. 10:30
Megosztás:

Megszakadt a STOXX600 kétnapos emelkedése; a kínai chipipari előrelépések nyomták a technológiai részvényeket

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon visszafogott, inkább kockázatkerülő hangulat uralkodott. A STOXX600 index 0,1%-kal csökkent, megszakítva kétnapos emelkedő sorozatát. A technológiai és félvezetőipari részvények kerültek nyomás alá, miután a kínai CXMT memóriachip-gyártó technológiai előrelépéséről szóló hírek előtérbe helyezték a kínai verseny erősödésével kapcsolatos aggodalmakat az AI-hoz kapcsolódó szegmensben. Ennek hatására a holland ASM International 6,3%-ot, míg a francia Soitec közel 6%-ot veszített értékéből.
2026. 10. 14. 10:00
Megosztás: