Devizahitelek - Az MKB ügyében is elhalasztotta a döntést a törvényszék

Szeptember 9-re halasztotta az elsőfokú ítélet kihirdetését az MKB Bank Zrt. kontra magyar állam devizahiteles perben a Fővárosi Törvényszék hétfőn, hasonlóan a nap során a K&H ügyében született döntéshez.

A törvényszék a háromórás tárgyalást követően egyben elutasította az MKB Bank Zrt. indítványát, amely az eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybírósághoz (Ab), illetve az Európai Unió Bíróságához fordulásra irányult. Korábban ugyanígy határozott a bíróság a K&H Bank hasonló tartalmú indítványáról is.

 

Az MKB hétfőn ismertetett álláspontja szerint a per alapjául szolgáló egész törvény alkotmányellenes, közjogilag érvénytelen, egyebek között sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, a visszaható jogalkotás tilalmát. A pénzintézet azt is indítványozta, hogy a törvényszék kérjen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságától, mert a törvényt az Európai Unióról szóló szerződés megsértésével anélkül fogadták el, hogy azt az Európai Központi Banknak (EKB) megküldték volna, és az az EU Alapjogi Chartájával sem összeegyeztethető.

 

A bank több mint 200 oldalas keresete szerint a korábbi pénzügyi felügyelet 2010-ben és 2 évvel későbbi vizsgálatában sem kifogásolta az egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó banki feltételeket, azt a határozatok is bizonyítják, hogy minden jogszabályi előírásnak megfeleltek. Az MKB szerint a fogyasztói szerződések üzletszabályzaton keresztül történő módosítása nem tisztességtelen. Többször hangsúlyozták: a szerződési rendelkezéseik "rendszere" egyben, és nem külön-külön, de megfelel a törvényben rögzített 7 elvnek.

 

Az alperes magyar állam jogi képviselője a kereset elutasítását, illetve az Ab-hez és az Európai Unió Bíróságához való fordulás mellőzését indítványozta. Az ellenkérelmet pontosítva elmondta: az ügyvédi megbízási szerződés szerint igényt tartanak 196 óra munkadíjára, 7 millió 448 ezer forint költség plusz 335 ezer forint költségátalány, és további 200 ezer forint előkészítési költség, azaz összesen közel 8 millió forint megtérítésére.

 

Rámutatott: a bank összesen 118 - egyoldalú költség, díj, vagy kamatemelést lehetővé tevő - szerződési kikötést terjesztett a bíróság elé, ami önmagában annak az elismerése, hogy széttagolt, az ésszerűség és átláthatóság elvét sértő a kikötésrendszer. Hozzátette: egy szerződés esetében ezeket a hitelfelvevőnek több különböző helyről kellett előkeresnie az áttekintéshez. Az MKB által bemutatott szerződések diffúz rendszere önmagában megvalósíthatja az egyoldalú kamatemelést - fogalmazott.

 

A 118 kikötés alkalmazása egyetlen esetben sem lehet tisztességes, ez a "napnál is világosabban" tükrözi, hogy a törvényi elveknek nem feleltek meg. Rámutatott: előzetes döntéshozatali eljárás az Európai Bíróság részéről fel sem merülhet, mivel az uniós jogi normák értelmezésére és nem a nemzeti jog uniós joggal való összhangjának megállapítására szolgál. A tanácsvezető bíró a tárgyaláson több kérdést tett fel a bank jogi képviselőjének, és tisztázták a beadványban előfordult pontatlanságokat, ahol a kikötések szövege nem egyezett a mellékletekben beadottakkal. A határidő lejártáig összesen 79 hitelintézeti kereset érkezett a Fővárosi Törvényszékre az egyoldalú banki szerződésmódosítás tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban. A perek kedden tovább folytatódnak.


Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

Tovább erősödött a forint

Fél százalékkal emelkedett a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon az MNB elemzői várakozásoknak megfelelő kamatemelését követően.
2021. 08. 24. 20:00
Megosztás:

Erősödött reggelre a forint

Erősödött kissé a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 24. 08:30
Megosztás:

Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 23. 19:30
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest.
2021. 08. 20. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 19. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 19. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 18. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött kissé a forint szerdán reggelre az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Biztonságos és átlátható digitális pénzügyek – saját kriptoindexet indított egy magyar tulajdonú fintech

BlockBen Index Token, vagyis BIT néven indított kriptoindexet a számos innovációs díjjal kitüntetett, magyar tulajdonú BlockBen. A fintech szektor tipikusan olyan megoldásokat kínál, amelyek átláthatóbbá és egyszerűbbé teszik a digitális pénzügyeket. A digitális eszközök piaca 8 év alatt nőtt 1500-szorosára, így egyre többen érdeklődnek a szektor iránt. A hagyományos pénzügyi rendszerekben is fellelhetőek az új megoldások adott elemei, amelyek az újításoknak és a piac növekedésének köszönhetően egyre vonzóbbak a kriptovaluták világában.
2021. 08. 14. 17:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint estére

Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest: az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva erősödött, a frankkal összevetve viszont gyengült.
2021. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Nem sokat változott a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2021. 08. 13. 09:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Minimálisan erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggel a szerda esti szintekhez képest.
2021. 08. 12. 07:30
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Forintgyengülés kora reggel

Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd estéhez viszonyítva.
2021. 08. 11. 08:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
2021. 08. 09. 08:00
Megosztás: