Devizahitelek - nem alkotmányellenesek a forintosítást elrendelő törvényi rendelkezések

Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) kedden azokat a kérelmeket, amelyek a deviza- vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződésekből eredő követelések forintosítását elrendelő törvényi rendelkezések alaptörvény-ellenességének megállapítására irányulnak - közölte a testület szerdán az MTI-vel.

Az Ab-hoz több száz alkotmányjogi panasz érkezett az ügyben - írták. A magánszemély adósok által benyújtott kérelmek vizsgálata során az Ab azt állapította meg, hogy a kötelező szerződésmódosítás elsődleges célja az adósok megóvása volt az esetleges további árfolyamváltozásból eredő terhektől. A beavatkozásra azért is szükség volt, mert a deviza- vagy devizaalapú kölcsönszerződések magas hányada a hitelezők számára - és így a pénzügyi rendszer egészének stabilitására - is kockázatot jelentett - olvasható a közleményben. 

   
Az Ab határozata szerint alkotmányos módon avatkozott be a szerződési szabadságba a jogalkotó. Hangsúlyozta azonban az Alkotmánybíróság azt is, hogy a forintosítás kötelezővé tételével a jogalkotó nem határozott konkrét szerződések vagy szerződési kikötések érvényességéről, tehát nem döntött el egyedi jogvitákat, folyamatban lévő bírósági eljárásokat.

   
A határozathoz Lévay Miklós, Pokol Béla és Salamon László párhuzamos indokolást csatolt.

   
A döntés tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege szerint több száz beadvány érkezett e témában a testülethez, az indítványozók (fennálló vagy már felmondott deviza- vagy devizaalapú szerződés alanyai) többsége azt kifogásolja, hogy a jogalkotó - szerintük a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot megsértve - az árfolyamváltozás terheit a kölcsönt felvevő adósokra hárítja. 
   
A testület döntése megemlítette: egyes előírásokkal kapcsolatban a panaszosok nem terjesztettek elő a támadott rendelkezések alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, és a jogszabály hatálya alá tartozó szerződések ilyen módosítását kifogásolva lényegében kizárólag azt sérelmezték, hogy a forintosítás törvényben meghatározott árfolyama következtében az árfolyamkockázatot nekik kell viselniük.
   
Ebben a kérdésben - amely a szerződő felek közötti jogvitának minősül - csak a polgári bíróság dönthet ítélettel - fogalmaztak a határozatban.
   
Azt írták: a szerződési szabadság - mint a magánautonómia, akaratszabadság kifejeződése - magában foglalja a szerződéskötési szabadságot, tehát annak a szabadságát, hogy a felek a jogszabályi keretek között szabadon eldönthetik, akarnak-e egyáltalán szerződést kötni, és ha igen, kivel (partnerválasztás szabadsága), illetve milyen formában (szerződési típusszabadság), milyen tartalommal (diszpozitivitás elve). Emellett a felek szabadsága arra is kiterjed, hogy a szerződés módosításáról vagy a szerződéses kapcsolat megszüntetéséről határozzanak.
   
A testület döntése arra is kitért, hogy a megkötött szerződésekből származó jogok és kötelezettségek utólagos, jogalkotói aktussal történő módosítása - a devizában fennálló tartozás forintkövetelésre átváltásának kötelezettsége - tehát egyértelműen beavatkozást jelent a szerződési szabadságba. Ez az intervenció azonban nem feltétlenül alaptörvény-ellenes. 
   
A testület egyben emlékeztetett 1991-es határozatára, amely szerint "minden olyan szerződés, amelyet a szerződés megkötését követően nem rögtön teljesítenek, bizonyos fokú kockázatot jelent a felek számára. A szerződéskötést követően ugyanis olyan változások állhatnak be, amelyek eredményeként a szerződés gazdasági egyensúlya teljesen felborulhat, de legalábbis jelentős aránytalanságok következhetnek be. Ha ezeket a szerződő felek megállapodásukkal, szerződésmódosításukkal nem tudják rendezni, ezek kiküszöbölése ugyancsak a szerződésekbe történő beavatkozást teheti szükségessé."
   
Hozzátették: az esetleges jövőbeni árfolyammozgások kiszámíthatatlansága olyan bizonytalanságot jelentett az adósok számára, amely - az érintettek nagy számára is tekintettel - további, társadalmi méretű anyagi és szociális károk bekövetkezésével fenyegetett. Ennek elkerülése alkotmányos alapot adhatott az - elsősorban fogyasztóvédelmi célú - jogalkotói beavatkozásra (a forintosítás elsődlegesen az adósok érdekében történt, hiszen őket
mentesítette az árfolyammozgások jövőbeni kockázataitól). 
   
Hangsúlyozandó, hogy a forintosítás előírásával - az alkotmányjogi panaszosok érvelésével ellentétben - a jogalkotó nem döntött el egyedi jogvitákat, nem határozott egyedi szerződések (szerződési kikötések) érvényessége/érvénytelensége tárgyában - olvasható a döntésben.

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: