Dolgozói 20 százalékától megválik egy osztrák bank
A közlemény szerint a Magyarországi Volksbank korábbi anyavállalata leépíti leasing, nagyvállalati és ingatlan üzletágát, így működése gyakorlatilag az alaptevékenységre korlátozódik majd. Ezzel összefüggésben Ausztriában a dolgozóinak mintegy 20 százalékától, mintegy 250 főtől megválik a cég.
Az évek óta nehézségekkel küzdő bank szeptemberben eladta nyolc közép- és kelet-európai leányvállalatát, köztük a Magyarországi Volksbankot az orosz Szberbanknak. A súlyosan veszteséges romániai leányvállalatot nem vette át az orosz nagybank. Októberben ismertté vált, hogy az ÖVAG a korábbi várakozásokat meghaladó, 900 millió eurós veszteségre számíthat éves szinten.
A pénzügyi válság nyomán, 2008-ban létrehozott osztrák bankmentő csomagból egymilliárd eurót igényelt az ÖVAG, majd 2009-ben egymilliárd eurós értékleírást eszközölt. A mérleg két veszteséges év után, tavaly ismét nyereséget mutatott (55,4 millió eurót). Ennek ellenére a bank megbukott a legutóbbi európai stresszteszten, egyetlenként az osztrák bankok közül. Az ÖVAG többek között a külföldi bankhálózat eladásával akarta javítani pénzügyi helyzetét. A szeptemberben aláírt megállapodás szerint a vételár 585-645 millió euró között lesz. (MTI)