Donald Trump: Ha nincs fal, nincs megállapodás

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben szögezte le, hogy soha nem változott meg a véleménye az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítéséről.

Donald Trump: Ha nincs fal, nincs megállapodás

Mikroblog-bejegyzésével az elnök ellenmondott kabinetfőnökének, John Kellynek, aki szerdán este a Fox televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy Donald Trump álláspontja sok területen megváltozott, így a mexikói határon építendő falat illetően is másként gondolkodik már, és szakértők elmagyarázták neki, hogy bizonyos határszakaszokon fizikailag is képtelenség megépíteni a falat.  
    

"A fal az fal, az első naptól kezdve, hogy kigondoltam, ez a véleményem soha nem változott..." - írta Twitter-üzenetében Trump. Majd hozzátette: egyes szakaszain, ahol szükséges, a fal "átlátható lesz" és soha nem is került szóba, hogy olyan részeken is felhúzzák, ahol természet adta akadályok, például hegyek vagy folyók vannak.               

 

Egy második bejegyzésben újból  leszögezte, hogy a határfal árát "közvetve vagy közvetlenül, vagy akár hosszú távú visszatérítéssel, Mexikó fizeti ki, amelynek 71 milliárd dolláros "nevetséges" kereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal szemben". Trump hangsúlyozta azt is: "a 20 milliárd dollár a falért 'aprópénz' ahhoz képest, hogy Mexikó mennyit nyer az Egyesült Államokon. A NAFTA egy rossz vicc".
   
Donald Trump a 2016-os elnökválasztási kampányban folyamatosan azt ígérte, hogy az Egyesült Államok déli határain falat építtet és ennek árát Mexikónak kell majd finanszíroznia. John Kelly kabinetfőnök azonban szerdán a kongresszusban spanyolajkú törvényhozókkal találkozva - sajtótudósítások szerint - kifejtette, hogy Trump néhány kampányígérete, közte a határon építendő falra, vagy a bevándorlásra vonatkozó, "nem az információk teljes körén alapult". Majd a Fox-televíziónak adott esti interjújában megerősítette, hogy az elnök sok dolgot ma már másként lát. "A kampány és a kormányzás két dolog és az elnök nagyon rugalmas" - fogalmazott Kelly, és kifejezetten a határfalat, valamint a bevándorlás kérdését, ezen belül is a fiatal bevándorlók helyzetének rendezését említette.
   
"Ha nincs fal, nincs megállapodás" - szögezte le Twitter-bejegyzésében Trump, utalva arra, hogy csakis akkor hajlandó aláírni a fiatal bevándorlók helyzetének rendezéséről szóló megállapodást, ha az magában fogalja a megépítendő fal kérdését is. Hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak szüksége van erre a falra, hogy "segítsen megállítani a kábítószer özönét Mexikóból, amely a világ legveszélyesebb országa".      

 

A mexikói külügyminisztérium csütörtökön ismét megerősítette: "semmilyen körülmények között" nem lehet szó arról, hogy Mexikó fizesse ki a határon építendő fal árát. A minisztérium "hamis beállításnak" nevezte, hogy Mexikó lenne a világ legveszélyesebb országa, és leszögezte, hogy Mexikó "komoly és konstruktív" lesz az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásain, de a saját nemzeti érdekeit tekinti elsődlegesnek és csakis olyan végeredményt hajlandó elfogadni, amely mindhárom résztvevő ország, Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada javára szolgál.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: