Dübörög a kínai gazdaság, szárnyalnak a piacok
A kínai export szeptemberben 15,2 százalékkal 115,9 milliárd dollárra csökkent éves szinten, az augusztusi 23,4 százalékos visszaesés után, az elemzők 21 százalékos csökkenésre számítottak.
A vártnál jobb makroadat lökést adott a részvénypiacoknak szerte a világban, ugyanis azt az üzenetet hordozza, hogy a globális gazdaság igen jó úton halad a teljes helyreállás felé. Pozitív jel volt a globális gazdaság számára az is, hogy OPEC a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a vezető gazdaságok már a helyreállási szakaszába léptek. A
kínai import szeptemberben 3,5 százalékkal csökkent éves szinten, mely 11 hónapja a legkisebb mértékű visszaesés, augusztusban még 17 százalékosat mértek, sőt az elemzők 15 százalékosra számítottak. A vasérc importja rekord mértékű 64,6 millió tonnára emelkedett. A kereskedelmi többlet 12,93 milliárd dollár lett.
A Goldman Sachs azonban figyelmeztet, hogy a kiemelkedő adat mögött az is meghúzódhat, hogy a tavaly szeptemberhez képest idén két munkanappal több volt. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a kínai export éves szinten 20,1 százalékkal csökkent, míg havi szinten 6,3 százalékkal emelkedett.