Duna-csúcs - LMP: a civileket is be kell vonni a stratégia kialakításába
2010. 02. 24. 13:30
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint az Európai Unió Duna-stratégiája abban az esetben válhat sikeressé, ha a civil szervezetek bevonásával a valós problémákra próbál megoldásokat találni. (MTI)
Jávor Benedek, a párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Duna-stratégia kialakításánál tekintettel kell lenni a rendkívül változatos helyi, nemzeti érdekekre, hiszen a folyó gondjai meglehetősen eltérőek Németország és Bulgária között.
Hozzátette: a készülő stratégiának egyebek mellett a Tisza vízgyűjtőjénél található bányák jelentette kockázatokra, illetve a 15 éve vízhiánnyal küszködő Szigetköz problémájára is megfelelő választ kell találnia.
Leáldozott a Dogecoin és a Shiba Inu monumentális nyereségeinek korszaka? A Layer Brett akár 15.000%-os ralira is képes lehet
Ahogy a mémcoin-piac 2025-ben tovább formálódik, a befektetők erőteljes teljesítményt várnak az olyan vezető tokenektől, mint a Dogecoin (DOGE) és a Shiba Inu (SHIB). Múltbéli, exponenciális növekedésük miatt ezek a tokenek továbbra is a figyelem középpontjában állnak.
Hacktivisták a blokkláncon: Az Anonymous alapítója saját kriptót indított, miközben börtön fenyegeti
Az Anonymous neve évek óta összeforrt a digitális ellenállással. A világhírű hacktivista csoport szlogenje – „We are Anonymous. We are Legion. We do not forgive. We do not forget. Expect us.” – a világ számos nagyvállalatát és kormányát rémisztette meg. Most azonban egy váratlan fordulat érkezett: az egyik alapító, Aubrey Cottle (ismertebb nevén Kirtaner) egy Solana-alapú kriptót indított útjára, amely nemcsak egy újabb mémcoin, hanem egyfajta mozgalmi token kíván lenni.
Michael Saylor szerint a Bitcoin 17 696%-ot szárnyalhat – mennyire reális ez a vízió?
A kriptovaluták történetében kevés olyan befektetési sztori van, amely felér a Bitcoin elmúlt évtizedének teljesítményével. A 2009-ben indult, mára legnagyobbra nőtt kriptodeviza több mint 20 000%-ot erősödött 2014 óta, és sokak számára azóta is a digitális arany szerepét tölti be.
Műanyagmentes jövő? Egyre nagyobb teret nyernek a biológiailag lebomló higiéniai termékek
A higiéniai termékek – elsősorban a pelenkák – nélkülözhetetlenek mind a gyermekek, mind a felnőttek mindennapjaiban. Ugyanakkor egyre súlyosabb környezeti problémát jelentenek: a világon évente több milliárd darabot dobnak ki belőlük, és ezek döntő többsége műanyag alapú, így akár évszázadokig is terhelhetik a környezetet.
A sárga csekk halála – új dolog jön helyette, kidobhatod őket
A magyar sárga csekk kultusz: Magyarországon évtizedeken keresztül a sárga csekk volt a számlafizetés szimbóluma. A postás hozta, az emberek sorban álltak a postán, és több millió háztartás életének része lett. A csekkek befizetése sokáig nemcsak praktikum, hanem bizalom kérdése is volt: az emberek szerettek kézben tartani a papírt, és biztosak akartak lenni abban, hogy a befizetésük nyoma hivatalos bélyegzővel igazolva van.
Megint nem nyertél a lottón? Eláruljuk a nagy titkot, hogy miért!
Nem vetted még észre, hogy a lottón szinte soha nem nyersz? Hiába játszol az ötösön, a hatoson vagy a skandinávlottón, valahogy sosem sikerül telitalálatot elérned… Nem tűnik ez furcsának? A lottóipar lényege éppen az, hogy minél több szelvényt adnak el, annál nagyobb bevételhez jutnak a szerencsejátékban érdekelt monopolhelyzetű cégek.