EFSF, avagy a léket kapott mentőcsónak
Pedig milyen nagyratörő tervvel állt elő az euróövezeti csúcsértekezlet október 27-én. Elhatározták, hogy "felturbózzák" a tavaly májusban létrehozott EFSF-et. Ennek fő módszere az lenne - vagy lett volna -, hogy az alap célzott "al-alapokat" (special purpose vehicles) hoz létre, és ezekhez tőkét és garanciát társítanának elsősorban a leggazdagabb felzárkózó országok.
Az ötlet gazdái elsősorban az úgynevezett BRIC-országokra - Brazíliára, Oroszországra, Indiára, Kínára -, illetve Dél-Koreára és az arab olajországokra számítottak. Csak ennek a tizenegy országnak (ha az arab olajországok közül csupán az Öböl Menti Együttműködési Tanács fölösleggel rendelkező hat tagját számítjuk, élen Szaúd-Arábiával) a megtérülést kereső devizatartaléka közel 5,5 billió dollár (4 ezer milliárd euró), ebből egyedül a világbajnok Kínáé 3,2 billió dollár volt szeptember végén hivatalos adat szerint.
Első pillantásra úgy tűnik, ezek az országok "zsebből" megsokszorozhatnák az EFSF maradék kölcsönzőképességét, amely Portugália, Írország és Görögország eddigi támogatása után már csak mintegy 250 milliárd euró. A csúcsértekezlet résztvevői úgy vélték, és meg is hirdették, hogy az euróövezeten kívüli tőke bevonásával az EFSF helytálló képessége egy csapásra egybillió euró (ezer milliárd euró) környékére növelhető még ez év végéig. Ennyi minimálisan szükséges lenne például máris ahhoz, hogy az EFSF a piac számára hiteles garanciát tudjon állítani mindenekelőtt az olasz államadósság mögé, sőt, ha ez a fajta feltöltés és módszer beindult volna, később a spanyol vagy akár a francia adósság mögé is.
Olaszország államadóssága 1,84 billió euró volt tavaly év végén, Spanyolországé 642 milliárd, Franciaországé 1,59 billió euró. Nem csoda, hogy a felzárkózó országokra gondoltak, hiszen azoknak az adóssága minimális, fizetési mérlegük bőven pozitív, tartalékuk viszont (csak az említett tizenegy országot számítva) akkora, mint e három euróövezeti ország teljes kormányzati adóssága együttvéve. Ennek az összegnek a negyede bőven elég lenne az EFSF szavatoló jellegű feltöltésére. Az EFSF biztosítást is árulna az euróövezeti országok kormánykötvényeire, nemfizetés esetére.
Ez a fajta kockázatvállalás igazolja, hogy teljes nemfizetés legföljebb "biztosítási eseményként" kerülhet szóba, tehát egybillió eurós pénz- és garanciaalap kétségkívül biztonságba helyezhetné számos euróövezeti ország szuverén tartozását a befektetők szemében. A tervet azonban a Húszak (G20) múlt heti, cannes-i csúcsértekezletén megfúrták az érintettek, vagyis a BRIC-országok. "Alig van itt valaki, aki hajlandó pénzt tenni az EFSF-be" - panaszolta már a múlt hét végén Angela Merkel német kancellár. A BRIC-országok egyik érve az volt, hogy az euróövezet előbb tegyen rendet a saját háza táján, vagy legalábbis adja jelét erre való készségének.
A kommunista Kína egyik illetékese például nehezményezte, hogy a nyugat-európai jóléti rendszerek még mindig túl költségesek, és a munkaügyi szabályok nem ösztökélnek serény munkára. Azt sem értik a világ euróövezeten kívüli részében, már a közeli Nagy-Britanniában sem, hogy miért nem lehet a központi bank - jelen esetben az Európai Központi Bank (EKB) - nem kivételesen és nem korlátozottan, hanem ellenkezőleg: főszabály szerint "végső hitelező" az euróövezeti kormányok számára, amint az megszokott gyakorlat akár az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Japánban, akár a világ legtöbb más országában.
Német követelésre azonban ezt még az alapításkor kizárták az EKB funkciói közül, és a német kormány mind a mai napig ódzkodik e szerinte veszélyes - a politikai befolyásolást szinte kihívó és rendes körülmények között infláció gerjesztő - módszertől. A felzárkózók érvei persze valósak: nem akarnak pénzt önteni egy látszólag feneketlen zsákba, amelyet szemlátomást az EKB sem akar befoltozni. Ám mindez - mármint az euróövezet "háza tája" - csak az érem egyik oldala. Kína bővítené európai befektetéseit, de úgy gondolja, cserébe az európai vezetőknek "bátor lépéseket" kell tenniük, mindenekelőtt elismerni, hogy Kína piacgazdaság - mondta a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) szeptemberben a Világgazdasági Fórum tanácskozásán.
Az ilyen elismerés automatikusan kedvezőbb elbírálást jelentene Kína számára a kereskedelmi vitákban és szabadabb lehetőséget a kínai cégeknek beruházni, vállalatokat felvásárolni, terjeszkedni az EU-országokban is. Azóta Kína és vele a többi BRIC-ország emelte a tétet: ha az euróövezet gondja immár világgazdasági bajforrássá nőtte ki magát, akkor a felzárkózók panaszait is magasabb szinten kell kezelni. Vagyis az euróövezet ma már túl kis hal a számukra. A G20-as csúcs óta elhangzott nyilatkozatokból kiderül: immár közös álláspontjuk az, hogy az EFSF-nek közvetlenül nem, hanem csak a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) keresztül adnának pénzt, az IMF forrásait bővítve. Cserébe nem csupán az EU-tól kérnek "bátor lépéseket", hanem az Egyesült Államoktól és mindenki mástól is.
A mostani alkupozíciót kihasználva erősíteni akarják szavukat az IMF-beli és általában a világgazdasági döntéshozatalban. Így akár az a Kínában nagyon utált amerikai követelés is bekerülhet az egyenletbe - azaz kikerülhet a képből -, hogy Kína értékelje fel gyorsabban a valutáját. A megemelt tétekkel folyó küzdelemnek a legközelebbi áldozata Olaszország lehet: új államkötvényeinek hozama hetek óta euróövezeti rekordokat dönt, több mint 6,5 százalékon áll, közelítve ahhoz a 7 százalékhoz, amelyet a pénzügyi szakma a kezelhetőség és az özönvíz határvonalának tart. A mentőcsónak pedig egyelőre lyukas. (MTI)
