Egy éven belül 2,5 százalékos inflációval számolnak a brit
A britek szerint az infláció egy éven belül 2,5 százalékra emelkedhet, míg a novemberi felmérésben még 2,4 százalékossal számoltak. A GfK NOP felmérésében február 3-16. között 4.142 főt kérdeztek meg akik 15, illetve annál idősebbek voltak
A brit infláció januárban 14 hónapos csúcsára 3,5 százalékra gyorsult, ami jelentősen, több mint 1 százalékkal meghaladta a központi bank 2 százalékos célját. Ennek okán a jegybank elnöke nyílt levélben tájékoztatta a brit miniszterelnököt. Kate Barker a BoE monetáris tanácsának tagja március 8-án úgy fogalmazott, hogy az "infláció két éves távlatban egy kissé elmaradhat a jegybank céljától."
A megkérdezettek 28 százaléka elégedett volt a központi bank inflációval kapcsolatos intézkedéseivel, mely 2008 februárja óta a legmagasabb szint.