Egy jó szolgáltatóval a cégalapítás gyerekjáték

Egy saját cég megalapítása előtt sokan tanácstalanul állnak a lehetőségek erdejében. Akadnak, akik belevágni sem mernek a feladatba, hiszen tartanak az ezzel járó költségektől és a jogszabályok lehetséges útvesztőjétől, melyben segítség nélkül könnyedén elveszhetnek.

Egy jó szolgáltatóval a cégalapítás gyerekjáték

Fontos azonban tudni, hogy a cégalapításnak sem költségesnek, sem bonyolultnak nem kell lennie. Sőt, akár már nulla forint kezdőtőkével, szakértői segítség mellett is lehetőségünk van arra, hogy útjára indítsuk álmaink vállalkozását. Természetesen akkor, ha a megfelelő szolgáltatót választjuk!

Ebben segít a Gross Office Kft, akik többek közt a bt és kft alapítás, valamint a székhelyszolgáltatás területén is sokéves tapasztalattal és szakértői háttérrel rendelkeznek annak érdekében, hogy a cégalapítás során minden gördülékenyen, problémamentesen és megbízható módon történjen.

Cégalapítás akár 0 forint kezdőtőkével? Lehetséges!

A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan két dolog miatt nem mernek belevágni a cégalapításba. Egyrészt tartanak attól, hogy a kft alapítás költségei magasak és a procedúrához több milliós tőkére lesz szükségük. Másrészt pedig a kedvezőbb feltételekkel rendelkező ajánlatokra gyanakodva tekintenek. Mindkét aggodalom alaptalan azonban.

Napjainkban ugyanis akár nulla forint kezdőtőkével is alapíthatunk egy- vagy többszemélyes kft.-t, mindezt teljesen törvényes, a hatályos jogszabályoknak megfelelő feltételek mellett. És hogy hogyan?

A jelenleg hatályban lévő törvények szerint már kft alapítás során nincs szükség illeték megfizetésére, nem kell számolnunk sem közzétételi díjjal, sem pedig JÜB költségekkel. Egyedül az ügyvédi munkadíj képzi megállapodás tárgyát, valamint a tulajdoni lap költségével kell számolnunk. Melyek azonban a megfelelő szolgáltató megválasztásával szintén olyan költség, amiket akár 0 forintra is csökkenthetünk.

Elsőre persze talán hihetetlenül hangzik, azonban mégis igaz. Ha szeretnénk, kezdő tőke nélkül is megalapíthatjuk saját cégünket, mely akár egy vagy több magán- vagy épp jogi személy vezetésével is létre jöhet.

Az ingyenes kft alapításra kiváló lehetőséget kínál a Gálusz Gábor ügyvezető által irányított Gross Office Kft, akiknél a cégalapítás során különböző megoldások közül választhatunk. Mindegyikben megegyezik, hogy akár 0 forint tőkével, rendkívül gyors ügyintézés, szakértői tanácsadás és ügyvédi segítség mellett alapíthatjuk meg saját cégünket.

Kft alapítás székhelyszolgáltatással: kényelmes és hatékony megoldás, mellyel spórolhatunk is

A Gross Office Kft segítségével, ha szeretnénk, a számunkra megfelelő székhelyet is megválaszthatjuk vállalkozásunk számára, ami lehet akár Budapesten, de épp olyan településen is, ahol 0%-os iparűzési adóval kell számolnunk. Így nem csak az alapításra nem kell milliókat szánnunk, de hosszú távon akár komoly összegeket is megspórolhatunk a számunkra ideális megoldás kiválasztásával. Mindezt teljesen legálisan, törvényes keretek közt tevékenykedve.

A székhelyszolgáltatás a cégek számára pedig nem csak székhelycímet és irodát biztosít, hanem garantálja azt is, hogy a legalapvetőbb adminisztratív teendők is a lehető legjobb kezekben legyenek. Ilyen módon pedig nem csak pénzt, de rengeteg időt és energiát is spórolhatunk.

Ráadásul nincs szükségünk arra, hogy cégünk székhelyeként saját otthonunkat jelöljük meg, mely sok szempontból problémás lehet és egy esetleges NAV-revízió esetén a családi fészke is megbolygathatja.

Arról már nem is beszélve, hogy a Gross Office Kft a cégalapítás mellé történő a székhelyszolgáltatás megrendelésével a kft alapítással járó ügyvédi munkadíját, illetve a tulajdoni lap költségét is átvállalja.

Egyszóval megéri ma Magyarországon kft.-t alapítani?

A kft tökéletesen alkalmas cégforma azon gazdasági társaságok számára, akiknek fontos a presztízs és az ügyfelek bizalmának elnyerése, hiszen a magasabb tőkeelvárásoknak köszönhetően sok potenciális kuncsaft szemében megbízhatóbb egy bt-nél vagy épp egy egyéni vállalkozásnál.

Érdemes továbbá megemlítenünk azt is, hogy a korlátolt felelősségnek köszönhetően a tagok számára is biztonságos megoldást jelent, hiszen az ügyfelekkel szemben kizárólag a kft-nek, mint társaságnak vannak kötelezettségei. Az egyedüli tag nem tartozik irányukban felelősséggel, így saját vagyona sem kerülhet veszélybe egy esetleges végrehajtás esetén.

Annak tekintetében pedig, hogy 2014 óta a kft alapítás feltételei kedvezően változtak, összességében elmondható, hogy ez a cégforma nem véletlenül népszerű ma a hazai vállalkozók körében. Mióta a törvények lehetővé teszik azt, hogy akár 0 forint kezdőtőkével megalapítsuk saját egy- vagy többszemélyes cégünket, azóta egyre többen élnek a kft alapítás lehetőségével.

Az ideális feltételek kihasználására persze abban az esetben lesz lehetőségünk, ha tisztában vagyunk a jogszabályokkal és a gördülékeny ügyvitel érdekében a leginkább megfelelő szolgáltató választjuk arra a célra, hogy segítségünkre legyen saját kft.-nk megalapításában.


Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás: