Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint
A kormány a módosított idei költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette az adónemből várt bevételt, emellett megszűnt bizonyos kapcsolt vállalkozások árbevételének összeszámítási kötelezettsége.
Ide tartozik még, hogy Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé vitte a magyar kiskereskedelmi adó ügyét áprilisban, arra hivatkozva, hogy Magyarország a helyreállítási tervben vállalta a különadó fokozatos kivezetését - írták.
A cég szerint a módosított költségvetéssel mintegy 20 százalékkal, 1009,2 milliárd forintra csökkentette a kormány a társasági adóból származó bevételt.
A közlemény idézi Bagdi Lajost, a Niveus partnerét, aki szerint az adónemből származó bevétel ilyen mértékű korrekciójában szerepet játszhat, hogy a gazdaság növekedése elmaradt a korábbi várakozásoktól; a tervezett 4,1 százalékos GDP-bővülés a legoptimistább előrejelzések szerint is maximum 2 százalék lehet.
Ellentétes változás látható a pénzügyi szervezetek befizetéseinél, az eredeti 292 milliárd forintos előirányzat 490,2 milliárd forintra emelkedett a módosított költségvetésben.
A három adónem változása mutatja, hogy a költségvetés módosítása nemcsak a hiány újratervezéséről szól - írták.