Egyenlő munkáért egyenlő bér járjon
Erőss Gábor, a párt elnökségének tagja vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a köztársasági alkotmány szövege korábban kimondta: "az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga." A mostani alaptörvényben ugyanakkor ez az - alapvető emberi jogok nyilatkozatában is szereplő - elv már nem szerepel.
Ezért a Párbeszéd Magyarországért most alaptörvény-módosítást terjeszt be, és azt kéri a parlamenti képviselőktől, hogy csatlakozzanak az ENSZ "He for She" felhívásához, ugyanis a női esélyegyenlőség kivívása éppúgy a férfiak dolga is, mint a nőké. Álláspontja szerint, ha a kormánynak valóban nem a nők hátrányos megkülönböztetése és megalázása a célja, akkor meg kell szavaznia a javasolt módosítást.