Egyetért Obama és Merkel - az európai határok megváltoztathatatlanok

Állást foglalt az európai határok megváltoztathatatlansága mellett hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár.

"Tökéletes egyetértés van köztünk abban, hogy a 21. században nem állhatunk tétlenül és egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy Európa határait ágyúcsővel rajzolják át" - jelentette ki a német vendégével közösen tartott sajtótájékoztatón Barack Obama. "Mint olyan valaki, aki Európából érkezett, csak azt tudom mondani, hogy ha lemondunk a területi sérthetetlenség elvéről, akkor nem leszünk képesek fenntartani az európai békerendet" - hangoztatta Angela Merkel.

 

A két vezető az ukrajnai válsággal kapcsolatban szállt síkra az európai határok sérthetetlensége, valamint a konfliktus tárgyalásos rendezése mellett, hangsúlyozva, hogy azt nem lehet katonai eszközökkel megoldani. Obama ugyanakkor rámutatott: az ukrajnai amerikai fegyverszállítás az egyik lehetséges lépés abban az esetben, ha kudarcot vallanának a rendezést célzó diplomáciai erőfeszítések. Hangsúlyozta, hogy ilyen döntést még nem hozott, de azt is elmondta: arra utasította a munkatársait, hogy minden lehetőséget mérlegeljenek a tárgyalások összeomlása esetére.

 

Barack Obama szerint a védelmi fegyverek esetleges szállításának célja nem Oroszország legyőzése, hanem az ukrán védelmi erőfeszítések támogatása lenne. Az amerikai elnök egyúttal aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Ukrajna rendelkezésére bocsátandó eszközök valóban a jó kezekbe kerülnek-e, és hogy ezek leszállítása milyen reagálást váltana ki nemcsak a szakadárokban, hanem Oroszországban. Merkel, aki szerdán Minszkben rész vesz majd a rendezés reményében megtartandó orosz-ukrán-német-francia csúcstalálkozón, kijelentette: ha nem lehet megállapodni Oroszországgal, akkor Európának és az Egyesült Államoknak tanulmányoznia kell a további lehetőségeket.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A sajtótájékoztatón beszámolt róla, hogy ismertette az amerikai elnökkel az esetleges ukrajnai fegyverszállításokkal kapcsolatos véleményét. Mint mondta, az európai-amerikai szövetség akkor is erős marad, ha nincs mindenben egyetértés. Obama elnök szerint Moszkva megsértette a minszki fegyvernyugvási megállapodást, és arra figyelmeztetett, hogy Oroszország elszigeteltsége erősödni fog, ha tovább halad ezen az úton. Szavai szerint abban állapodott meg a német kormányfővel, hogy az eddigi NATO-irányvonal változatlan marad - vagyis az atlanti szövetség erősíti kelet-európai katonai jelenlétét, az Egyesült Államok és Európa a Nemzetközi Valutalappal (IMF) közösen megadja az ukrán reformokhoz kulcsfontosságú gazdasági támogatást, az Oroszországgal szembeni szankciók pedig érvényben maradnak.

 

Más témákról szólva Obama közölte: "az Egyesült Államok és Németország eltökélt az Iszlám Állam megsemmisítésében". Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) a két ország kapcsolatait megterhelő adatgyűjtési gyakorlatával kapcsolatban Obama kijelentette: "kétségtelen", hogy Edward Snowden kiszivárogtatásai rossz fényben állították be az amerikai hírszerzést, de személy szerint nagyobb átláthatóságra törekszik ezzel kapcsolatban. Aláhúzta ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok, amely komoly szerepet játszott a polgári szabadságjogok előmozdításában és évtizedek óta következetes partnere Németországnak, igyekszik elejét venni az olyan terrortámadásoknak, mint amilyenek januárban Párizsban történtek.

 

Merkel szerint Berlin és Washington között nézetkülönbségek vannak az NSA tevékenységének ügyében, de ettől függetlenül együtt kell működniük. A német kancellár hangoztatta, hogy hazájának érdekében áll az EU-USA szabadkereskedelmi és befektetési egyezmény (TTIP), mert az elő fogja segíteni a gazdasági növekedést, ezért támogatja a tárgyalások folytatását. Angela Merkel az új görög kormánnyal kapcsolatban kijelentette: megvárja, amíg Athén fenntartható javaslatot tesz a hitelei visszafizetésével és a reformokkal kapcsolatban és csak azt követően kész a továbbiak megvitatására.

 

Obama hangot adott meggyőződésének, hogy az újabb határidő lejárta után nem lenne célszerű ismét meghosszabbítani a iráni nukleáris programról folytatott tárgyalásokat, ha Teherán nem fogadja el a leendő megállapodás alapvető kereteit. Leszögezte, hogy most már nem pusztán technikai jellegű kérdésről van szó, hanem arról, hogy Iránnak most már ki kellene nyilvánítania politikai akaratát. A március 3-án várhatóan az amerikai kongresszusban beszédet mondó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és közte való súrlódással kapcsolatban Obama elmondta: most Angela Merkelt sem fogadta volna a Fehér Házban, ha Németországban állnának küszöbön a választások, de adott esetben a német kancellár nem is kért volna tőle ilyet.

Magyar katonaorvos a NATO vezető egészségügyi tisztségében

Vekszler Péter személyében ismét magyar katonaorvos kerül a NATO egyik legmagasabb szintű egészségügyi vezetői beosztásába. Június 21-től három éven keresztül látja el a magyar orvos a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE) egészségügyi főnöki feladatait, külszolgálatának ideje alatt dandártábornoki rendfokozatban - tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 18:00
Megosztás:

Megtörtént a fordulat, előkerültek a hitelesek

A lakossági hitelezés egyértelműen fordulóponthoz érkezett. A 2023 eleji visszaesés után a hitelpiac fokozatosan helyreállt, és mára közel került a korábbi csúcsszintekhez – különösen a lakáshitelek területén – derül ki a K&H saját adataiból. A személyi kölcsönöknél pedig hódít az online megoldás.
2025. 06. 21. 17:00
Megosztás:

Vasárnap erős UV-B sugárzás várható

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 16:00
Megosztás:

Vakáció: Siófok toronymagasan vezeti a belföldi nyári toplistát

Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, míg az apartman legkelendőbb szállástípus. A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot.
2025. 06. 21. 15:00
Megosztás:

Megbízhatóan olcsó a Szigeten: új helyen várja az ALDI üzlet és Grill Zóna a fesztiválon

Az ALDI idén is részt vesz a Gyerekszigeten és a Sziget Fesztiválon. A gyerekeket az ALDI KIDS standján egy mini-ALDI, játékok és ügyességi feladatok. A Szigetre kilátogatók új helyen találják a bolti árakon kínált választékával kitelepülő ALDI-t. A fesztiválbolt melletti Grill Zónában az áruházban vásárolt grilltermékeket idén is ingyenesen készre sütik.
2025. 06. 21. 14:00
Megosztás:

1300 milliárd eurót veszített az Európai Unió az orosz gázszállítás csökkenése miatt

Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
2025. 06. 21. 12:00
Megosztás:

Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket

Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését - jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán.
2025. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
2025. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Két, egyenként 1000 MW-os blokk is épül Üzbegisztánban

2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehetőségét is tanulmányozzák. A vonatkozó egyezményt Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergia-ipari vállalat vezérigazgatója és Azim Ahmedkhadzhaev, az Üzatom igazgatója írta alá.
2025. 06. 21. 09:00
Megosztás:

Allergia vagy intolerancia: mi a különbség? Mit tehet a labor?

Az élelmiszerek forgalmazásakor döntő szerep jut a laboratóriumi vizsgálatoknak, és legalább ennyire fontos a megfelelő jelölés is. A nemrég lezajlott Hungalimentaria Konferencián és kiállításon az Eurofins szakértő választ adott a legfontosabb kérdésekre az élelmiszerallergénekkel és a laboratóriumi tesztekkel kapcsolatban.
2025. 06. 21. 08:00
Megosztás:

Az eddiginél óvatosabb létszámbővítéssel számolnak a hazai munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 06. 21. 07:00
Megosztás:

A nyár robbantja be igazán a személyi kölcsön piacot

Egy friss banki felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2 százaléka finanszírozná banki hitelből a nyaralását, illetve 1 százalék kérne barátoktól, családtagoktól kölcsönt ilyen célra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek némileg ellentmond, hogy az MNB statisztikái alapján rendszerint a nyári hónapok valamelyike jelenti darabszámban a csúcsot a személyi hiteleknél.
2025. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Idén a 2022-es rekord aszályos évvel futjuk a versenyt

Néhány napja, június 17-én volt a szárazság világnapja – de ez nem ünnep, hanem figyelmeztetés. A világnap célja, hogy a figyelmet az elsivatagosodására irányítsa, ahogyan ezáltal a talaj állapotának romlására és a termőföldek kimerülésére is. Másrészt azért sem örülhetünk, mert a HungaroMet aktuális heti jelentése is egyértelmű: az idei aszály itthon egyre csak fokozódik. Rövid elemzésükben az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói (Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita) azt mutatják be, hogy az aszály szempontjából mennyire extrém az idei nyárkezdet.
2025. 06. 21. 05:00
Megosztás:

Már TOP 10-ben az Ötöslottó jackpotja

Több mint 100 napja, hogy utoljára telitalálat volt az Ötöslottón. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb lottójátékán a várható főnyeremény összege beérte a játék topnyereményeinek 10. legjobbját, jelenleg már 3 milliárd forint felett van.
2025. 06. 21. 04:00
Megosztás:

MÁV: Életbe lép a nyári, főszezoni menetrend

A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi "kék" VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 21. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió előírása szerint minden tagállamban egységes formátumú vezetői engedélyeket kell bevezetni.
2025. 06. 21. 02:00
Megosztás:

Orvosok állítják: így lehet akár 100 évnél is tovább élni jó egészségben!

Egyre többen döbbennek rá, hogy a hosszú élet nemcsak a szerencsén múlik. Egy új, magyar egészségprogram most azt ígéri, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a hosszú és egészséges élet titkát – nem varázslattal, hanem tudományosan megalapozott lépésekkel.
2025. 06. 21. 01:00
Megosztás:

Sokan számítanak 25 dolláros XRP-re és a Snorter Token sikerére

Az XRP már több, mint 200 napja egy szűk tartományon belül mozog. Az ilyen ármozgások pedig általában felkeltik az elemzők és a kereskedők figyelmét. A kriptovalutának sikerült többször is megtartani a 2 dolláros támaszt, azonban csak rövid ideig tudott 2,90 dollár felett maradni.
2025. 06. 21. 00:01
Megosztás:

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart, a kormány ezekre az energiaforrásokra alapozza a jövő energetikáját - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon.
2025. 06. 20. 23:00
Megosztás:

Nagyot álmodik a SoftBank vezérigazgatója

Masayoshi Son, a SoftBank alapítójának elképzelései szerint a cég egy 1.000 milliárd dolláros ipari komplexumot tervezne Arizonában, ami a Project Crystal Land nevet kapta.
2025. 06. 20. 22:00
Megosztás: