Egymilliárd forintot kap intézményfejlesztésre a berzencei pszichiátriai otthon

Modellértékű intézményfejlesztésre nyert el egymilliárd forint uniós forrást a pszichiátriai betegeket befogadó, immár állami tulajdonban lévő berzencei szociális otthon.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára hétfőn, az otthonban tartott projektnyitó sajtótájékoztatón közölte: ezzel a fejlesztéssel sikerül megoldani, hogy a berzencei intézmény helyben, a pszichiátriai betegek életvitelének megfelelő lakóotthonokkal váltsa ki a jelenlegi elhelyezést és gondozást. A teljes egészében uniós támogatással megvalósuló Somogy megyei beruházásról szólva az államtitkár elmondta, két éven belül az intézmény 120 lakója az elhelyezésükre alkalmatlanná vált, egykori vadászkastélyból átalakított épületből korszerű lakóotthonokba költözhet, amelyek működtetését egy szociális foglalkoztató központ látja majd el.

 

"Nagyon nagy szakmai összefogással sikerült a kiváltásnak ezt a metódusát, ezt az irányát elindítani" - hangsúlyozta Soltész Miklós, hozzátéve: a projekt iránt már az Európai Unióból is érdeklődnek, többen jönnek azt tanulmányozni. Az államtitkár ismertetése szerint a 2015 tavaszán lezáruló fejlesztés során az önálló életvitelre alkalmas pszichiátriai sérülteket három 6 férőhelyes lakásban, a mindennapi gondozást, segítést igénylő ellátottakat hat 12 férőhelyes lakóotthonban helyezik el, amely "sokkal emberközelibb" lakókörnyezetet biztosít a mostaninál, továbbá megépül egy 30 férőhelyes lakócentrum a súlyos pszichiátriai sérülteknek. A három lakóegységet ellátó szociális szolgáltató központban továbbra is működik majd az a foglalkoztató, ahol az otthon lakói piacképes termékeket tudnak készíteni.
    

Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos hozzászólásában az állam felelősségvállalásáról, és arról az álomról beszélt, amelyet a helyiek évtizedekig dédelgettek, és amely most ezzel a projekttel megvalósulni látszik. Hangsúlyozta, az államnak felelőssége van a saját polgáraival szemben. "Egyértelművé vált, hogy az állami kézbe vett intézményeken keresztül ezt a felelősségét az állam sokkal hatékonyabban, világosabban és sokkal intenzívebben tudja gyakorolni" - fogalmazott a politikus, egyúttal reményét fejezte ki, hogy "ez a felelősség ezen a projekten keresztül is kézzel foghatóvá válik az intézmény lakói, illetve a település és a környék lakói számára".
    

Szőke József, a korábban a Somogy Megyei Közgyűlés fenntartásában lévő otthon vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a Dunántúlról egyedüli pályázóként indultak és nyertek el támogatást egy olyan fejlesztéshez, amely modellértékű lehet más, pszichiátriai betegeket gondozó intézmény számára. A program lényege, hogy az otthon lakói a helyi közösségbe integráltan tudják élni az életüket, és minden gondozott a személyes szükségletéhez mérten kapjon segítséget - mondta az intézményvezető.
    

Az igazgató az 1750-es években épült, majd 1957-ben pszichiátriai betegeket befogadó otthonként megnyitott vadászkastélyról elmondta: az épület túlzsúfolt, elavult, energiapazarló, ilyen létszámú gondozott elhelyezésére alkalmatlan, sem az egy gondozottra jutó terület, sem a tárgyi feltételek nem felelnek meg az Európa Unió előírásainak. Szőke József közölte, azzal, hogy az ellátottakat az életvitelüknek és állapotuknak megfelelő lakóotthonokba költöztetik, javulnak a körülményeik, és ez szakmailag az ott dolgozók számára is előrelépést jelent. Hozzátette, a szociális szolgáltató központ túl azon, hogy működteti a lakóotthonokat, hiánypótló szerepet is betölt majd, mivel a csurgói kistérségben jelenleg nincs nappali közösségi pszichiátriai ellátó központ, ezzel a projekttel azonban ez is megoldódik.  (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: