Egyre alacsonyabb magyar alapkamat szintekre számítanak Londonban

A magyarországi infláció várt decemberi gyorsulását nem alapszintű inflációs nyomások, hanem jórészt negatív bázishatások okozták, amelyek hamarosan elhalnak, és a drágulási ütem a januárra várható tetőzés után az év későbbi szakaszában már jelentősen lassulni fog, lehetővé téve a jegybanki kamatcsökkentés folytatódását - mondták londoni felzárkózó piaci elemzők a decemberi inflációs adatok csütörtöki ismertetése után. (MTI)

A tizenkét hónapra számolt decemberi infláció jórészt megfelelt a londoni elemzői közösség várakozásának. Az MTI előzetes felmérésébe bevont tíz nagy citybeli befektetési és gazdaságelemző ház szakértői 5,5-5,8 százalékos prognózisokat adtak a decemberi éves inflációra, 5,64 százalékos előrejelzési átlaggal. A KSH csütörtöki közlése szerint a decemberi tizenkét havi infláció 5,6 százalék volt a novemberben mért 5,2 százalék után.

 

Christine Li, a Moody's Invertors Service nemzetközi hitelminősítő londoni gazdaságelemző részlegének - Moody's Economy.com - közgazdásza a csütörtöki adatismertetés után hangsúlyozta, hogy a hazai kereslet mind a magánfogyasztás, mind az állami kiadások szintjén változatlanul gyenge. A szakértő azt jósolta, hogy a magyar gazdaság az év második feléig még recesszióban lesz, tekintettel "a nagyon feszes" költségvetési politikára és a még mindig magas hitelköltségekre.

 

A Moody's Economy.com londoni közgazdásza szerint ebben a gazdasági környezetben valószínűtlen, hogy a vállalatok tovább tudják hárítani költségeik bármilyen növekedését a végfogyasztóra, és ez elejét veszi az inflációs nyomás erősödésének a továbbiakban. Christine Li szerint mindezt összevetve a ház a magyarországi jegybanki alapkamat összesen 1,00 százalékpontos, fokozatosan végrehajtott csökkentését várja 2010 egészére, vagyis 5,25 százalékon valószínűsíti az idei MNB-kamatmélypontot.

 

A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői szerint a decemberi inflációs adatsor azt mutatja, hogy az alapszintű inflációs nyomások változatlanul gyengék, és a gyorsulást elsősorban az üzemanyagárak jelentős, éves összevetésű negatív bázishatása okozta. A gyenge inflációs nyomást jelzi az is, hogy mind a szolgáltatási szektor, mind az ipari termékek árinflációja lassult decemberben. A JP Morgan szakértőinek számításai szerint csak az üzemanyagárakban érvényesülő igen erőteljes éves negatív bázishatás 0,5 százalékpontot adott hozzá a decemberi tizenkét havi magyarországi infláció üteméhez.

 

A ház londoni elemzői januárra várják az éves infláció tetőzését, 6 százalék közelében, és előrejelzésük szerint ebben is még az üzemanyag-összetevő bázishatása mutatkozik majd. A cég várakozása szerint azonban februártól ez a hatás már gyengülni kezd, és az év közepére 4 százalék alá, a harmadik negyedévben pedig - ahogy a tavalyi áfaemelés hatásai is kikerülnek az éves indexből - 2,5 százalék alá lassulnak az éves összevetésű inflációs ütemek.

 

A JP Morgan elemzői szerint a csütörtökön ismertetett decemberi inflációs adatsorban "semmi olyasmi nincs", ami elejét venné a magyar jegybank további kamatcsökkentésének már ebben a hónapban. A ház londoni szakértői hangsúlyozták, hogy eddig sem az infláció vagy a növekedés, hanem a pénzügyi stabilitás volt a meghatározója az MNB pénzügypolitikai enyhítési ütemének; az infláció és a gazdasági aktivitás önmagában valószínűleg a ténylegesnél "sokkal meredekebb" kamatcsökkentést is lehetővé tett volna tavaly.

 

A JP Morgan elemzői szerint a piaci kockázatvállalási készség most tapasztalható erősödése akár fél százalékpontos újabb kamatcsökkentéshez is érveket szolgáltathat. A cég azonban azzal számol, hogy az MNB a választásokig most már tartani fogja magát a decemberben is alkalmazott negyed százalékpontos esetenkénti enyhítési ütemekhez, és március végéig 5,5 százalékra csökkenti alapkamatát.


Nyomoz az adóhatóság az NKA támogatásai ügyében

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által nyújtott támogatások kapcsán - derül ki az adóhivatalnak a telex.hu kérdéseire küldött válaszából.
2026. 05. 23. 12:00
Megosztás:

Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta - olvasható a kontroll.hu oldalon.
2026. 05. 23. 11:00
Megosztás:

Negyedszer is Janez Jansa lett Szlovénia miniszterelnöke

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament pénteken Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.
2026. 05. 23. 10:00
Megosztás:

A Mol további két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására

Szerbiát most értesítették, hogy a magyar Mol olajtársaság további két hetet kapott arra, hogy lezárja a tárgyalásokat az orosz Gazpromnyefty vállalattal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének megvásárlásáról - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter péntek este az Instagramon.
2026. 05. 23. 09:00
Megosztás:

Sokkoló számok a magyar gazdaságról: A közép- és nagyvállalatok 71%-a kerülhet szorult helyzetbe a vendégmunkások tiltása miatt

Megbéníthatja a termelést és magyar munkahelyeket veszélyeztet a vendégmunkások június 1-jére tervezett tiltása – derül ki a WHC Csoport felméréséből, amelynek pontos eredményei most részletesen is megismerhetőek. A komplex HR szolgáltató anonim kérdőívének adatai rávilágítanak, a válaszadó cégek 71,3 százaléka működésképtelen lenne kizárólag hazai munkaerővel. A piacvezető HR szolgáltató a gazdaság és a működőtőke védelmében azonnali szakmai egyeztetést sürget a Magyar Kormánnyal, amely eddig nem reagált a szektor megkereséseire.
2026. 05. 23. 08:00
Megosztás:

Új elnöke van a a Munkástanácsok Országos Szövetségének

Tisztújítást tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a szervezet új elnöke Szabó Imre Szilárd ügyvéd, egyetemi docens lett - közölte a a Munkástanácsok Országos Szövetsége az MTI-vel pénteken.
2026. 05. 23. 07:00
Megosztás:

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett pénteken Orbán Anita külügyminiszter, a középpontban a nemzetközi biztonság, a szövetségi együttműködés erősítése és a jelenlegi geopolitikai kihívások álltak - közölte a külügyi tárca vezetője Facebook-oldalán.
2026. 05. 23. 06:00
Megosztás:

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt. Ugyanezért az összegért a külső pesti kerületekben vagy az agglomerációban telekkel együtt felépíthető egy 90–110 négyzetméteres, korszerű könnyűszerkezetes családi ház. A Duna House friss elemzése rávilágít, hogy a lakásvásárlók jelentős része nem a tőke hiánya miatt mond le a kertes házakról. Sokkal inkább az elmúlt években rögzült megszokás irányítja a döntésüket, miszerint családi házat vásárolni megfizethetetlen, így a keresési folyamatban fel sem merül a családi házak lehetősége.
2026. 05. 23. 05:00
Megosztás:

Elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Öt vizsgálóbizottság felállításáról dönthet jövő heti ülésén az új Országgyűlés. Kedden és szerdán nyolc előterjesztést tárgyalnak meg a képviselők, köztük az alaptörvény tizenhatodik módosítását, lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk is, továbbá megtartják az új ciklusban az első azonnali kérdések és válaszok óráját.
2026. 05. 23. 04:00
Megosztás:

Így alakult az amerikai gazdasági teljesítmény

Májusban az előző havival azonos ütemű volt az amerikai gazdasági aktivitás növekedése az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
2026. 05. 23. 03:00
Megosztás:

Árat emel a Telekom, a Yettel és a One, mutatjuk mennyivel

Nyár végétől több millió előfizető érezheti meg a pénztárcáján a változást: hamarosan véget ér az önkéntes árstop a telekommunikációs szektorban, így a nagy szolgáltatók ismét alkalmazhatják az inflációhoz igazított díjemelést. A Telekom, a Yettel és a One esetében is 4,4 százalékos drágulás várható, de nem minden ügyfelet és szolgáltatást érint ugyanúgy az emelés.
2026. 05. 23. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai külügyminisztérium.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

A Balatonra foglalt szállást a legtöbb belföldi utazó a pünkösdi hosszú hétvégére

A napos idő és az utolsó pillanatos foglalások hatására megugrott a kereslet a pünkösdi hosszú hétvégére a balatoni szálláshelyek iránt, a foglalások ötödével a Balaton átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól - közölte a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 23. 00:05
Megosztás:

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa.
2026. 05. 22. 23:00
Megosztás:

A Duna House csoport növelte eredményét az első negyedévben

A Duna House csoport 2026. első negyedévet rekord eredményekkel zárta, a tisztított core EBITDA 22 százalékkal, 1,6 milliárd forintra emelkedett, míg a tisztított core adózott eredmény 50 százalékkal, 0,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 05. 22. 22:00
Megosztás:

A kártyajátékok fejlődése a magyar játék szegmensében

Minden online kaszinóban megtalálható a kártyás asztali játékok kategóriája. A tartalmat gyakran választják olyan felhasználók, akik különböző játékélményekkel rendelkeznek. Egyesek a klasszikus formátumokat kedvelik, mások pedig azok modernizált változatai iránt érdeklődnek. Az ilyen szórakoztató játékok állandó népszerűsége a magyar casino számos tényezővel magyarázható. A standard szabályoktól kezdve egészen az új verziók érdekes bemutatásáig.
2026. 05. 22. 21:26
Megosztás:

Megállapodás született Romániában az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásáról

Megállapodást kötött Romániában a két hete megbukott kormányt alkotó négy párt arról, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak végéig megszavazzák a parlamentben az új közalkalmazotti bértörvényt - jelentette be pénteken a román elnöki hivatal.
2026. 05. 22. 21:00
Megosztás:

Jogszabályt hagyott jóvá az EU a macskák és kutyák jólétének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jóváhagyta azt az új jogszabályt, mely első alkalommal állapít meg harmonizált, uniós szintű szabványokat a macskák és kutyák jólétére, tenyésztésére, azonosítására és nyomon követhetőségére vonatkozóan.
2026. 05. 22. 20:00
Megosztás:

BÉT: A Mol húzta le a hazai részvényindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 903,94 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 129 728,50 ponton zárt pénteken.
2026. 05. 22. 19:00
Megosztás: