Egyre jobbak az európai startup cégek

Az európai startupok egyre jobbak: az utóbbi időben jóval erősebb piaci jelenlétre tettek szert. Ez nagyrészt a finanszírozás-bővülésnek köszönhető, ami 86%-kal nőtt 2015 első félévében 2014 azonos időszakához képest. A piaci erősödéshez hozzájárult még néhány látványos exit illetve az, hogy ma a digitális gazdaság hősei az üzleti szféra ikonjai. A startup kultúra európai központja egyértelműen Berlin, amit London és Párizs követ. – derült ki a Roland Berger cég tanulmányából.

A vállalkozói szellem újfajta önértelmezésének lehetünk tanúi a „vén” Európában. A vállalkozásalapítás, a gyors növekedés elérése, majd a néhány éven belüli cégeladás elfogadott gyakorlattá vált. A Roland Berger „Vajon fel tudják törni a kódot az európai startupok?” címet viselő friss tanulmánya rávilágított arra, hogy a startupok a vállalkozói környezet, a tehetség, a vonzerő és a finanszírozás tekintetében meglepően érett gazdasági szereplők.

 

A jelenkor generációjának startupjai a 2000-es évekre jellemzőnél jóval szilárdabb alapokra építenek és alaptechnológiának tekintik a digitális technológiákat. Schannen Frigyes, a Roland Berger ügyvezetője szerint „Már nem a szoftverek erejétől függ, hogy sikeres vagy sikertelen lesz-e egy innováció. A siker az adatok és az intelligencia összekapcsolásán múlik, mert ez az, ami növeli a tranzakciók számát és a hatékonyságot.”

 

Míg korábban egyértelműen az Egyesült Államok volt a startup paradicsom, ma már Európa is vonzó alternatíva. Az európai startup-ökoszisztémában ma 400%-kal több akcelerátort és inkubátort találunk, mint 2007-ben, ami jelentősen megkönnyíti az új startup-vállalkozások indítását. A főbb központok Berlin, London és Párizs, amelyből Berlin esete külön figyelemreméltó, mert annak ellenére lett egy kreatív forradalom fővárosa, hogy nincs nagyipara, ráadásul egyetlen DAX-vállalati központ sem található Berlinben. Párizsban szintén több mint 12 000 startup működik, ami nagyrészt kitűnő, különösen a műszaki tudományok terén megmutatkozó tehetségbázisának köszönhető.

 

Tőkebevonás szempontjából az európai startupok továbbra sincsenek még egy szinten amerikai egyesült államokbeli társaikkal, de gyors ütemben zárkóznak fel hozzájuk. Európai digitális csoportok idén 46 „nagyszabású” (a 30 millió dollár határt elérő) forrásbevonási műveletet zártak le összesen 5,7 milliárd dollár értékben a 2014-ben elért 2,9 milliárd dollárhoz képest. Az is figyelemreméltó, hogy már az offshore finanszírozás sem ismeretlen terület az európaiak számára. 2010 és 2014 között EU-n kívüli magántőkealap-kezelők összesen 6 milliárd eurót fektettek európai vállalkozásokba.

 

A nagyobb európai startupok együttes értéke jelenleg 110 milliárd dollár, hét cég pedig – köztük a német Rocket Internet és a Zalando – 2014 során végrehajtotta első nyilvános részvénykibocsátását. 2015-ben a tőzsdei bevezetések száma Európában figyelemre méltó módon 30%-kal növekedett.

 

Már nem jelent problémát a tehetségvonzás sem, jóllehet a nyelvi korlátok még a magasan képzett szakemberek számára is kihívást jelentenek, és a munkavállalás korlátozásával kapcsolatos – többek között Németországban is érvényben lévő – előírások sem kedvezőek. Európában kimagaslóan jó az oktatás színvonala: a világ legrangosabb üzleti iskolái közül több is itt található.

 

Kedvez a startupoknak a vállalkozói környezet is. Habár még nem jött létre egységes európai digitális piac, a szélessávú szolgáltatások penetrációja a csomópontnak számító területeken kitűnő, és az adatbiztonság tekintetében is magas színvonalról beszélhetünk. Európát továbbra is jó ár-érték arány jellemzi: a szenior szoftverfejlesztők még negyedannyiba sem kerülnek, mint a Szilícium-völgyben dolgozó társaik. A prémium irodaterületek bérleti díjának tekintetében még a drágább, európai üzleti csomópontnak minősülő városok (például Párizs) is akár 30%-kal olcsóbbak lehetnek San Fransiscónál. Annak ellenére, hogy a digitális átalakulás töretlenül zajlik a kontinensen, Európa ereje továbbra is az offline területekről, hagyományos értékeiből származik.

 

Most, amikorra az európai nagyvállalati szereplők elkezdtek egyértelműen befektetni a helyi startup közösségekbe, Európának lehetősége van kamatoztatni történelméből fakadó erősségeit: átfogó, történelmi tapasztalat az iparfejlesztésben, sokszínűség és nemzetek közöttiség.

 

A Roland Berger tanulmányában felvázolt jövőkép három pilléren nyugszik: ezek a gyökeres változást előidézni képes emberek kinevelése, a szükséges, új szabályok megalkotása, valamint egy új, a fenntartható digitális ökoszisztéma kialakítása .

 

Európa dúskál az innovatív szemléletű tehetségekben – első pillér –, de ahhoz, hogy a kontinens vonzó maradjon a számukra, az EU, a kormányok és az iparszövetségek közös támogatására van szükség. Szükséges továbbá a már meglévő, belső innovációs lehetőségek kihasználása, hidak létesítése a hagyományos cégek és a startupok között, valamint a digitális infrastruktúra bővítése.

 

A második pillér – az új szabályok megalkotása - nagyobb kihívásokat rejt magában. Schannen Frigyes szavaival: „A digitális piac olyan területein, mint az adatbiztonság, az adatvagyon-kezelés, a fizetési modellek vagy a fogyasztói jogokat biztosító keretrendszerek, Európának kell a legjobb, nemzetközi szinten is elfogadott normákat kidolgoznia.” Ennek eléréséhez szükség van a politikai, illetve az iparági szereplők közötti konszenzus kiharcolására, a kidolgozott szabályok és normák jóváhagyására, a digitális startupok nemzetközivé válásának támogatására, a már létező vállalkozói csomópontok összekötésére, valamint annak biztosítására, hogy a közszférából, illetve a magánszférából induló, különböző kezdeményezések összhangban legyenek egymással.

 

Az utolsó pillér pedig a vezető szerep felvállalásáról és egy olyan digitális ökoszisztéma kialakításáról szól, amelyben a vásárlók, a cégek, a vállalkozók és a munkavállalók is biztonságban érzik magukat, mert bízhatnak az európai értékekben: a szabadságban, a demokráciában és a jogállamiságban.

 

A Roland Berger kidolgozott egy rendszert, amelyben a startupok ésszerű módon létezhetnek együtt a hagyományos cégekkel. A Terra Numerata™ elnevezésű platform olyan innovatív keretrendszert biztosít, amelyben az üzleti, a tudományos és a politikai szféra szereplői közösen dolgozhatnak Európa erősségeinek sikeres üzleti modellekbe öntésén.

Közelíti a 10%-ot a borravaló mértéke Magyarországon

A bankkártya-használati adatok szerint 2025-ben a magyar fogyasztók 8,12% borravalót adtak a vendéglátó ipari helyeken. A borravaló szokása átalakulóban van a gazdaságban és szektoronként eltérő a mértéke, amit a szezonális hatások is befolyásolnak. A kártyaelfogadási szolgáltató Teya Magyarország először hozott nyilvánosságra a jellemzően vendéglátóipari fogyasztáshoz kapcsolódó, borravalóra irányuló adatokat.
2025. 12. 23. 19:00
Megosztás:

Becsapós lehet az enyhe tél: szakértői tippek a biztonságos ünnepi utazáshoz

Az év végi rokonlátogatások és téli kiruccanások időszaka a magyar közutak egyik legforgalmasabb periódusa. Bár az idei december eddig enyhébb arcát mutatta, a Hankook szakértői arra figyelmeztetnek: a hamis biztonságérzet a legnagyobb ellenség. A változékony időjárás, a „fekete jég” jelensége és a hajnali fagyok olyan kihívások elé állítják az autósokat, amelyekre csak megfelelő műszaki felkészültséggel és minőségi, évszaknak megfelelő abroncsokkal lehet biztonságosan reagálni.
2025. 12. 23. 18:00
Megosztás:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
2025. 12. 23. 17:00
Megosztás:

Idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült

Az idén leszüretelt szőlőből mintegy 2,9-3 millió hektoliter seprős újbor készült, ez 10 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, ami az elmúlt tíz év átlaga körül alakul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített körkép szerint.
2025. 12. 23. 16:00
Megosztás:

Új babaáruházlánccal erősít a Mészáros Csoport

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. a szlovén ALFI Magántőkealappal és a többi kis tulajdonossal, amelynek értelmében Szlovénia, Horvátország és Észak-Macedónia piacvezető baba-mama és gyermek bolthálózata, a Baby Center a 100 százalékos tulajdonába kerül az Alfi Kids d.o.o-n keresztül - jelentette be a társaság az MTI-nek kedden megküldött közleményben.
2025. 12. 23. 15:00
Megosztás:

Olajos magvak, szaloncukrok, héjas gyümölcsök vizsgálata, karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeinek ellenőrzése

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket és aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban. A szaloncukroknál és olajos magvaknál minden tizedik ellenőrzött termék esetében találtak valamilyen hiányosságot, így többek között a termék összetételére és származására vonatkozó tájékoztatási, valamint nyomonkövetési problémák merültek fel. Eközben a karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeit is vizsgálta a hatóság, amelyek közül 6 egység ideiglenes bezárására vagy a tevékenység korlátozására került sor higiéniai problémák miatt.
2025. 12. 23. 14:00
Megosztás:

A 4iG Nyrt. új finanszírozási feltételei tovább erősítik a csoport hosszú távú növekedési terveit

A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényeinek új feltételrendszeréről, amely a finanszírozók részéről a társaság eredményes növekedési pályájának és megerősödött pénzügyi teljesítményének elismerését, valamint a befektetők hosszú távú bizalmát tükrözi. A lépéssel felszabaduló jelentős forrásokat a vállalatcsoport a következő években a hazai és nemzetközi növekedési stratégiájának prioritásaira – az űr- és védelmi ipari, valamint a távközlési és digitális infrastruktúra területén tervezett beruházásokra, valamint célzott akvizíciókra – fordíthatja, amely a részvényesi értékteremtést szolgálja.
2025. 12. 23. 13:00
Megosztás:

Milliárdos veszteség is lehet a vége: a gyártás legsérülékenyebb pontja

2025-ben a gyártóvállalatok digitalizációja és automatizációja új, korábban nem látott kiberfenyegetéseket hozott magával. A támadási pontok száma a termelési rendszerek összekapcsoltsága miatt többszörösére nőtt, miközben számos ipari szereplő még mindig alábecsüli a kockázatokat. Az OMIKRON Informatika Kft. friss tapasztalatai szerint nemcsak az IT-rendszerek, hanem az üzemi OT-környezet sérülékenysége is komoly üzletmeneti kockázatot jelent: egyetlen támadás akár teljes gyárleállást is okozhat.
2025. 12. 23. 12:00
Megosztás:

Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei

Az ORLEN Hungary országszerte már 70 töltőállomáson üzemeltet DESPAR élelmiszerüzleteket, ahol a tankolás mellett a mindennapi bevásárlás egyaránt gyorsan és kényelmesen elintézhető. Az ORLEN benzinkutakon található DESPAR egységek az ünnepi időszakban is megbízható megoldást nyújtanak azok számára, akik az utolsó pillanatban szembesülnek azzal, hogy hiányzik egy-egy fontos alapanyag a karácsonyi készülődéshez.
2025. 12. 23. 11:00
Megosztás:

A virtuális rendezvények és koncertek új korszaka

Abban a korszakban, amikor a világ a világjárvány idején a túlélésért küzdött, és az emberek nem tudtak elmenni kedvenc koncertjeikre, a szórakoztatóipar megszűnt kizárólag offline formában létezni.
2025. 12. 23. 10:44
Megosztás:

Vállalkozók! Ezek a változások jönnek 2026-ban

Fontos adóváltozások lépnek életbe 2026. január 1-jétől. Emelkedik az alanyi adómentes (AAM) határ, módosul az átalányadózás egyik kulcseleme, a költséghányad, továbbá átalakul a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) minimum alapjának meghatározása is. A módosítások egyszerre jelenthetnek könnyebbséget és új, odafigyelést igénylő feladatokat a vállalkozók számára.
2025. 12. 23. 09:00
Megosztás:

Botrány az Aave-nél: egy elhamarkodott szavazás megrendíti a DeFi egyik zászlóshajóját

Az Aave, a decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb protokollja, ezúttal nem technikai újításaival vagy hozamígéreteivel, hanem belső kormányzási válságával került a figyelem középpontjába. Egy vitatott szavazási kezdeményezés, mely a protokoll márkaeszközeinek DAO alá helyezéséről szól, komoly feszültséget váltott ki a közösségben – és súlyos kérdéseket vet fel a decentralizáció hitelességével kapcsolatban.
2025. 12. 23. 08:00
Megosztás:

Miközben az USA és az EU elad, Ázsia csendben felvásárolja a Bitcoint – íme, miért

A Bitcoin piaca látszólag kiszámíthatatlan – napközben gyengül, éjszaka stabilizálódik vagy enyhén erősödik. Mi állhat ennek a furcsa viselkedésnek a hátterében? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: időzónák és földrajzi különbségek. Míg az Egyesült Államokban és Európában inkább eladnak, addig Ázsiában egyre többen vásárolnak. A globális kereskedési adatok alapján egyértelmű a trend – és talán a jövő is.
2025. 12. 23. 07:00
Megosztás:

Bitcoin bálnák eladják vagyonuk egy részét – 3,37 milliárd dollárnyi BTC mozdult meg decemberben

2025 decemberében látványos mozgások zajlottak a Bitcoin piacon: a legnagyobb kriptotartók – az úgynevezett „bálnák” – több mint 36 000 BTC-t dobtak piacra. Ez a több milliárd dollár értékű eladás komoly kérdéseket vet fel a Bitcoin árfolyamának rövid távú jövőjét illetően, különösen egy ilyen ingadozó piaci időszakban.
2025. 12. 23. 06:00
Megosztás:

Meglepő fordulat: A JPMorgan kriptokereskedést tervez intézményi ügyfeleknek

A Wall Street egyik legnagyobb neve, a JPMorgan Chase, újabb jeleit mutatja annak, hogy a kriptoipar végleg belépett a pénzügyi fősodorba. Bár korábban még élesen kritizálta a Bitcoint, a bank most komolyan mérlegeli a kriptokereskedés bevezetését – igaz, egyelőre csak az intézményi ügyfelek számára.
2025. 12. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, 2026. július 31-ig meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat az Ukrajna elleni agresszió miatt.
2025. 12. 23. 04:00
Megosztás:

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.
2025. 12. 23. 03:00
Megosztás:

Hamarabb utalják a családi pótlékot és a GYES - mutatjuk miért

A Kormány azon dolgozik, hogy a családok anyagi mozgástere tovább bővüljön, és a karácsony valóban az ünnep bensőséges hangulatáról és értékeiről szólhasson.
2025. 12. 23. 02:00
Megosztás:

Eldőlt a magyar nyugdíjak emelése! Itt a Magyar Közlöny hivatalos szövege

A Kormány döntéseit rögzítő jogszabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg, így hivatalos most már minden részlet. Nézzük!
2025. 12. 23. 01:00
Megosztás:

Ekkor érkezik pontosan a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete

Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 23. 00:01
Megosztás: