Egyre nagyobb lendülettel terjeszkednek külföldön a kínai vállalatok
2012. 08. 23. 18:50
A PricewaterhouseCoopers (PwC) csütörtökön közreadott felmérése szerint az első félévben 23,9 milliárd dollárt tett ki a bejelentett vállalat-, illetve üzletrészvásárlások értéke az egy évvel korábbi 7,9 milliárdot követően. A befektetések 70 százaléka energetikai és nyersanyagipari területekre jutott.
A PwC elemzői rámutattak: az Egyesült Államokban és Európában tapasztalt lanyha konjunktúra miatt csökkent a nyersanyagok ára, és ezáltal sok ágazati cég piaci értéke is. Ez kedvező vételi lehetőségeket teremtett a kínaiak számára.
Ugyanakkor a Kínában is lassuló gazdasági növekedés miatt visszafogottabbá váltak a stratégiai befektetők: az első félévben 1340 tranzakciót hoztak tető alá 45,6 milliárd dollár értékben, egy évvel korábban 1837 ügylet volt, 62 milliárd dollárért. Külföldiek 4,1 milliárd dollárért vásároltak kínai cégeket, 50 százalékkal kisebb értékben, mint egy évvel korábban. (MTI)
Szlovéniában is nőtt a turisták száma
Az év első hat hónapjában 2,8 millió turista látogatott Szlovéniába és 6,9 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 8,4 százalékkal, a vendégéjszakáké 7,7 százalékkal volt több az előző év ugyanezen időszakához képest - közölte pénteken az ország statisztikai hivatala.
Kiemelt cél az állattartó gazdaságok megújítása
Az Agrárminisztérium (AM) meghozta az első támogatói döntéseket az állattartó gazdaságok megújítását célzó pályázatban: első körben 209 beruházás részesül támogatásban, összesen több mint 10 milliárd forint értékben. A mostani döntés fontos mérföldkő a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv végrehajtásában, amelynek egyik kiemelt célja a hazai állattartó ágazat versenyképességének javítása - közölte az AM az MTI-vel pénteken.
Coldplay-koncerten csattant a csók: itthon milliós bírság járhatna érte
A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is. A videó percek alatt körbejárta a világot, mém lett belőle, az érintett vezérigazgató pedig lemondott. A történet ugyanakkor nemcsak egy párkapcsolati dráma, hanem éles adatvédelmi kérdés is. Dr. Tóth Judit Lenke, adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász elemezte a történteket.
Az Auchan kuponakcióit vizsgálja a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Auchan Magyarország Kft.-vel szemben. A GVH gyanúja szerint az országszerte 24 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás közel egy éven keresztül a különböző kuponakciókkal kapcsolatos kommunikációjával tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtéveszthette a fogyasztókat.
A FAO elismerésben részesíti a fiatal gazdákat. Jelentkezőket várnak Európa és Közép-Ázsia országaiból
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) jelöléseket vár a Fiatal Európai és Közép-ázsiai Gazdák Elismerésére. A kezdeményezés célja a régió agrár-élelmezési szektorának átalakításában szerepet vállaló fiatal gazdák és mezőgazdasági egyesületek ünneplése és támogatása. A jelentkezések benyújtásának határideje: 2025. július 31.
Óvatosabban toboroznak a cégek jelenleg, mint ahogyan azt év elején tervezték
Az átlagos jelentkezőszámok továbbra is különösen magasnak számítanak a magyarországi munkaerőpiacon, azonban 2025 második negyedévében összességében a jelentkezőszámok 2,6%-kal csökkentek 2024 azonos időszakához képest. Vármegyei bontásban viszont jelentős különbségek figyelhetők meg. Az álláshirdetések száma ugyanebben a viszonylatban – a magyarországi álláspiaci trendbe illeszkedve – tizedével esett vissza.
A rendeletet aláírták! 64-87 éves nyugdíjasok készüljetek!
A 2025-ben nyugdíjba vonulók járandóságát a korábbi évek keresetei alapján számítják ki, amelyeket valorizációs szorzószámokkal igazítanak a 2024-es keresetek szintjéhez. A kormány közzétette a legfrissebb szorzókat, amelyek alapján elmondható: a 2025-ben induló nyugdíjak összege magasabb lesz, mint a 2024-eseké.
Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására
A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel pénteken.
A koszovói alkotmánybíróság ideiglenesen betiltotta a parlamenti képviselők munkáját
Ideiglenesen minden tevékenységtől eltiltotta a parlamenti képviselőket a koszovói alkotmánybíróság, mert a pristinai képviselőháznak 51 próbálkozás után sem sikerült megalakulnia.
Vidéken stagnált az első lakásukat vásárlók száma
A Duna House legfrissebb adatai szerint 2025 második negyedévében a vidéki ingatlanpiacon jelentős drágulás figyelhető meg: az értékesített ingatlanok 44%-a 600 ezer Ft/m² feletti árszinten kelt el, míg egy évvel korábban ez az arány még csupán 24% volt. Az 50 millió forint feletti ingatlantranzakciók aránya ezzel párhuzamosan csaknem megduplázódott (27%-ról 49%-ra). Az első lakásukat vásárlók aránya viszont stagnál az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A várakozási idő a legnagyobb különbség az állami és magánellátás között
Tovább nőtt az állami és a magán szakorvosi ellátások megítélése közötti különbség egy országos kutatás eredményei alapján. Bár mindkét szektorban tapasztalhatók kedvezőtlen folyamatok, a magyarok ötöde már magán szakorvoshoz fordul, elsősorban a rövidebb várakozási idő, valamint a jobb körülmények és felszereltség miatt.