Egyre nagyobb válságban a spanyol kiskereskedelem
A spanyol statisztikai hivatal adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 3,8 százalékkal csökkent tavaly decemberben az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők 2,1 százalékos csökkenésre számítottak. A visszaesés 2009 novembere óta a legnagyobb mértékű volt.
A kiskereskedelem a spanyol gazdaság nagyjából 60 százalékát kitevő szolgáltatási szektor egyik legnagyobb ágazata. A decemberi adatok megerősítik az év második felében kibontakozott negatív trendet - mondta a Reutersnek Giada Giani, a Citibank elemzője, aki szerint "2011-ben tovább romolhat a helyzet."
Az Európai Unió negyedik legnagyobb gazdasága az előzetes becslések szerint 0,1-0,2 százalékkal csökkent tavaly, Spanyolország így az egyetlen nagy uniós gazdaság, amelyik még nem kapaszkodott ki a válságból.
A kormány várakozásai szerint az idén már beindul a növekedés, a bruttó hazai termék (GDP) 1,3 százalékkal bővülhet, számos elemző szerint azonban ez túlságosan optimista jóslat. Az ingatlanszektor és az építőipar 2008-as összeomlása óta egyre nagyobb gondokkal - például rekordmértékű, 20 százalék körüli munkanélküliséggel - küszködő Spanyolország elhúzódó válsága komoly aggodalmat okoz az unióban, a hozzáértők attól tartanak, hogy Athén és Dublin után Madrid is külső segítségre szorulhat, ami szétfeszítheti az uniós mentőalap kereteit.
Spanyolország esetleges megrendülése azért is különösen veszélyes lehet, mert a spanyol gazdaság kétszer akkora, mint a görög és az ír, valamint az ugyancsak nehéz helyzetben lévő portugál gazdaság együttvéve.