Egyre több magyar bor fogy Németországban

Huszonöt százalékkal nőtt az utóbbi két évben a magyar bor értékesítéséből származó bevétel az első számú exportpiacon, Németországban - emelték ki szakértők kedden a Magyar Szüret nevű berlini rendezvénysorozaton, amelyen huszonkét pincészet összesen száz borát, valamint mangalicából, libából, kacsából és erdei vadakból készült termékeket mutatnak be.

A berlini magyar nagykövetségen 2011 óta rendeznek szüreti napokat. Idén a Nemzeti Borkiválósági Programban szereplő pincészetek egy megújított, kibővített rendezvényen mutatkoztak be, és négy szakmai szemináriumot is tartottak. A szervezők beszámolója szerint a programot nagy érdeklődés kísérte, teltházzal folytak az elődadások a magyar csúcsborokat felvonultató, valamint a furmint, a kékfrankos és a cabernet franc szőlőfajtákat bemutató üzleti találkozókon. A hétfőn tartott fórumokon több mint 120 kereskedő, borszakújságíró, élelmiszeripari és gasztronómiai szakember vett részt.

 

Este a gazdasági és politikai kapcsolatok erősítése céljából a nagykövetségen 140 fős exkluzív vacsorát rendeztek, amelyen hungarikumokat mutattak be, köztük a libamájat és a tokaji bort. A rendezvény hús promóciós részében a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének 11 tagja a magyar sertéstenyésztés prémium kategóriáját mutatja be a német szakmai közönségnek. A rendezvénysorozat kedd este fogadással ér véget, amelyre 700-nál is több vendéget várnak, köztük magas rangú német politikusokat, diplomatákat, gazdasági és társadalmi szervezetek képviselőit.

 

A fogadáson Bolla Gábor, Lakatos Róbert és Sárközi Lajos triója ad koncertet, az esemény védnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A Földművelésügyi Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgatóságának együttműködésével szervezett negyedik Magyar Szüreten a borokat bemutató német szakértők kiemelték, hogy a magyar borok jövője az egyediségben, az identitásban és a régiók változatosságában rejlik.

 

A rendezvény konkrét gazdasági eredménye már az első nap mérhető volt, hiszen Michelin-csillagos éttermek, hotelláncok beszerzői, Berlin legismertebb borkereskedői és a magyar kiállítók között számos üzletkötés történt - emelték ki a szervezők az MTI-nek, rámutatva, hogy a magyar bor ismertsége és népszerűsége töretlenül növekedik. Az utóbbi két évet együttvéve a német piacon elért bevétel 25 százalékkal nőtt, tavaly nagyjából 15 millió eurót (4,6 milliárd forintot) tett ki, az idén augusztus végéig pedig meghaladta a 11 millió eurót - tették hozzá.

 

A Magyar Szüreten bemutatott borokat az egyik leghíresebb német sommelier, Billy Wagner vezetésével ismertetik meg a német közönséggel. A szakember a rendezvény sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a magyar borászatban nagyban zajlanak a minőségi borkészítés előretörését eredményező folyamatok, amelyek jelentősége az osztrák borászat 30 évvel ezelőtti átalakulásához és az olasz borászatban a nyolcvanas években lezajlott átrendeződéséhez hasonlíthatóak. Billy Wagner hangsúlyozta, hogy olyan borokat érdemes készíteni, amelyeknek van "identitása" és méltó módon képviselik a régiót, ahonnan származnak.

 

Ezért jó iránynak tartja, hogy a magyar szakma az adott vidékre jellemző borokra helyezi a hangsúlyt, mint a például furmint, kadarka vagy kékfrankos. Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság (OBB) elnöke kiemelte, hogy a berlini Magyar Szüret kiváló alkalom a bemutatkozásra, és nagyon fontos esemény a szakmának, mert Németország a magyar bor első számú exportpiaca. Az OBB elnöke rámutatott, hogy a dinamikus bővülés elsősorban a magas minőségű borok kategóriájában elért forgalomnövekedésének tulajdonítható. Hangsúlyozta, hogy világszerte emelkedő trendet mutat a borturizmus és a gasztroturizmus, ami a magyar borászatnak és idegenforgalomnak is a nagy növekedést ígérő területek egyike, ezért az eddiginél is határozottabban kell törekedni a magyarországi borvidékek turisztikai népszerűsítésére külföldön.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Hozzátette: kedvező folyamat, hogy egyre több borvidéken nyílnak a gasztronómia magas szintjét képviselő "top éttermek" és négy-, illetve ötcsillagos szállodák. Lelkó Márta, a vadgazdálkodással, vadászat- és utazásszervezéssel, és bel- és külkereskedelemmel foglalkozó Vadex Zrt. vezetője azt emelte ki, hogy számukra is meghatározó a német piac mind a vadfeldolgozást, mind a vadászatszervezési tevékenységet tekintve. A cég évente 4 ezer tonna vadhúst exportál, elsősorban Németországba, Ausztriába, Belgiumba és Hollandiába - ismertette Lelkó Márta.   

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: