Egyre több magyar merészkedik a nemzetközi tőzsdékre

A részvényárfolyamok elmúlt hetekben mutatott zuhanását látva újra magyar befektetők tömegei kezdtek jó vételi lehetőségek után kutatni a tőzsdén, de ezúttal már közel sem kizárólag a budapesti parketten. Az önállóan kereskedő kisbefektetők gyors ütemben növelik a külföldi értékpapírpiacokon forgó részvényekből álló portfóliójukat is. Az elérhető papírok között ugyanakkor tudatosan válogatnak. Főként a nagynevű régiós és multinacionális vállalatok részvényeit keresik, emellett elsősorban a sajtóhírek és az elemzői ajánlások hatására vásárolnak - derül ki a KBC Securities felméréséből.

Augusztus és szeptember hónapban újra magyar megtakarítók tömegei vették célba a tőzsdét, a zuhanó árfolyamokban rengetegen véltek kedvező befektetési lehetőséget felfedezni, akárcsak a 2008-2009-es válság során. A két évvel ezelőtti eseményekhez képest azonban különbség, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) blue chipjei, ezen belül is főként az OTP Bank papírjai mellett egyre keresettebbek a külföldi részvények is. Népszerűek a nagy nevek, mint a BMW, az Apple, vagy a McDonald’s, de keresettek azok a cégek is, amelyekről érdekes hírek láttak napvilágot. A magyar tőzsdei nagyvállalatok régiós versenytársai – például a MOL- riváliskén számon tartott OMV - is felkeltik a kisbefektetők érdeklődését, és vonzó befektetési célpontot jelentenek a számukra a BÉT-ről hiányzó iparágak képviselői is.

„Két hónappal az on-line külföldi kereskedési lehetőség megnyitása után jóval több, mint százféle külföldi részvényt tartanak az ügyfeleink a számláikon, az összesített értékpapír-portfóliójukban már szabad szemmel is jól látható arányt képviselnek a külföldi részvények” – mondta Takács Szabolcs, a KBC Securities üzletfejlesztési igazgatója. A külföldi részvényeket a kisbefektetők valamivel hosszabb ideig tartják és a napon belüli ügyletek ritkábbak, költséghatékonysági szempontok miatt pedig a vételi megbízások összege meghaladja a BÉT-megbízásokét.

A vételi megbízások zöme a várakozásoknak megfelelően a frankfurti tőzsdére és a két ismert New York-i parkettra, a NYSE-re és a Nasdaq-ra fut be, de meglepően sokan kereskednek az amszterdami, a brüsszeli és a párizsi tőzsdén forgó cégek papírjaival is, amit Takács Szabolcs azzal magyarázott, hogy az ügyfelek követik az ottani piacokat belga beágyazottsága miatt behatóan ismerő KBC Securities elemzéseit, hírleveleit. A külföldi tőzsdék gyors ütemű felfedezésében közrejátszik, hogy jóval többféle befektetési lehetőséget kínálnak, mint a Budapesti Értéktőzsde. A BÉT-en ugyanis mintegy 20 részvénnyel lehet kereskedni érdemben és a kínálatból hagyományosan hiányoznak a válságállónak tartott szektorok, mint például az élelmiszeripar és -kereskedelem cégei: a Tesco papírjai például hamar népszerűek lettek a külföldi piacokon online tőzsdézők között.  A portfoliókat, amelyek zömmel továbbra is BÉT részvényein alapulnak, sokan színesítik a hazai blue chipek régiós versenytársaival is. A varsói tőzsdén például elsősorban a lengyel OTP-ként is emlegetett PKO Bank papírokat veszik. A KBC felmérése szerint, aki egyszer kipróbálja a külföldi részvények kereskedését, utána további tranzakciókat is végez.

„A fontosabb piaci hírekre érezhetően reagálnak a magyar befektetők: a Motorola felvásárlásáról szóló hír például erősítette a Google-részvényekkel való spekulációt, Warren Buffett Bank of America befektetésére is vétellel reagált a magyar közönség. Sokak fantáziáját megmozgatta a kedvező értékesítési adatok kapcsán a BMW, míg az aranyár-rally hatására többen fektettek New Yorkban forgó kanadai aranybánya-részvényekbe is.” - sorolt példákat KBC Securities szakértője. A KBC Equitas rendszereken keresztül tőzsdézők igen jelentős Apple részvényállományt is felhalmoztak az elmúlt hónapokban, így a társaság körül zajló változások sok magyar befektető portfóliójára is nagy hatással lesznek.

A befektetők egy része tudatosan a minél nagyobb áresést elszenvedő piacokon próbál mazsolázni. A budapesti tőzsdénél a nyár folyamán jóval nagyobb mértékű veszteséget elszenvedő spanyol és olasz piac például olyan keresett lett, hogy a kezdetben 10 külföldi piaccal beinduló online kereskedési rendszert az ügyfelek igényei miatt augusztusban ezzel a kettővel bővítette a KBC.

Mint ismeretes, ez a két ország gyakran szerepelt a hírekben az európai adósságválság kapcsán, s tőkepiacaik komoly nyomás alá kerültek. Az ügyfelek láthatóan úgy ítélték meg, hogy néhány papír már olyan szintre esett, ahol érdemes őket megvenni. A spanyol és az olasz piacokon olyan óriáscégek részvényeit keresik a magyar befektetők, mint például a Fiat, az UniCredit, a Repsol, a Telefónica, vagy a Gamesa nevű szélturbina-gyár. Népszerű a milánói tőzsdén forgó Bulgari, amelynek révén a luxusiparba lehet bevásárolni, ahogy a Louis Vuitton is tette, mikor tavasszal irányító részesedést szerzett az olasz márkából.

Afrika felé kacsingat Trump

Donald Trump több nyugat-afrikai ország és Gabon vezetőjét meghívta a Fehér Házba, hogy egy háromnapos egyeztetés keretein belül a természeti erőforrásokról való befektetésekről folytassanak tárgyalásokat.
2025. 07. 09. 19:30
Megosztás:

Tombol a vihar: rekordszámú kárbejelentés érkezett az Allianzhoz

Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső, jégeső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. Az Allianz folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a szerda 14.00 órai adatok szerint az elmúlt napok viharaival kapcsolatban csaknem 5200 db kárbejelentés érkezett. A legtöbb esetet a Balaton térségében, Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben regisztrálták.
2025. 07. 09. 19:00
Megosztás:

Hogyan kaphatnak második esélyt a régi eszközök?

Az elmúlt években egyre nagyobb jelentőséget kapott az elektronikai eszközök környezettudatos kezelése. Rendszeresen hallunk arról, hogy a környezetszennyezés mértéke aggasztó, de azt kevésbé említik, hogy a használt készülékek, mint például a számítógépek, tabletek és okostelefonok, miként alakíthatók át újból hasznos és értékes termékké.
2025. 07. 09. 18:30
Megosztás:

A kárpittisztítót bérelni vagy vásárolni hatékonyabb?

Az ipari takarítógépek mindig rendkívül hatékonyan működnek. Ott vannak például a kárpittisztítók, amelyek speciális tulajdonságaik lehetővé teszik a szőnyegek, kárpitok alapos mélytisztítását, amit még a legforgalmasabb helyeken is meg lehet oldani, hogy mindig ideális állapotban legyenek a felületek.
2025. 07. 09. 18:00
Megosztás:

Vegyes inflációs adatok érkeztek Kínából

A fogyasztói árak júniusban 0,1%-kal emelkedtek Kínában az előző év azonos időszakához képest a várt stagnálás helyett.
2025. 07. 09. 17:30
Megosztás:

126 milliós átlaghitel, duplázódó kereslet – 2025-ben berobbant a Széchenyi Kártya

A magyar kormány mindent megtesz a magyarországi kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében. A Széchenyi Kártya Program kiválóan teljesített 2025 első félévében, 8.555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be a programban részt vevő bankok 264,7 milliárd forint összegben. A program továbbra is jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez. Ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent.
2025. 07. 09. 17:00
Megosztás:

Figyelmeztetést kapott az olasz kormány az UniCredit miatt

Az Európai Bizottság formálisan is figyelmeztetést küldött az olasz kormánynak amiatt, hogy túllépett a hatáskörén az UniCredit által a Banco BPM-re tett felvásárlási ajánlat engedélyeztetése során.
2025. 07. 09. 16:30
Megosztás:

A Meta bevásárolta magát a világ legnagyobb szemüveggyártójába

A Facebook anyavállalata egyre nagyobb hangsúlyt fektet a hordható digitális eszközök piacára, és ennek érdekében 3,5 milliárd dollárért 3%-os részesedést vásárolt az EssilorLuxottica szemüveggyártó vállalatban.
2025. 07. 09. 16:00
Megosztás:

Trump megint megrázta a pofonfát

Azon túlmenően, hogy várhatóan az EU is kap levelet tőle holnapig a vámtarifák kapcsán. Lévén, hogy ma van a tárgyalások lezárásának határideje.
2025. 07. 09. 15:30
Megosztás:

Új járat a Budapest Airport kínálatában: 2026-ban indul a Condor Frankfurt-Budapest összeköttetése

A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport bejelentette, hogy a Condor, Németország egyik legismertebb légitársasága 2026. május 1-jétől elindítja Frankfurt-Budapest járatát. A naponta háromszor közlekedő összeköttetés további kapacitást és rugalmasságot kínál a kulcsfontosságú európai hub felé.
2025. 07. 09. 15:00
Megosztás:

Így segít az AI: A hiperautomatizálás teljesen átalakíthatja a munka fogalmát Magyarországon is

Az utóbbi években a folyamatos munkaerőhiány, a nyugdíjazások nagy száma és a növekvő szolgáltatási igények egyre inkább rákényszerítik a szervezeteket működésük modernizációjára Magyarországon. A hagyományos automatizálással ugyan racionalizálni lehetett néhány folyamatot, de ez már nem elég. Ma már még fejlettebb megközelítésre, a hiperautomatizálásra van szükség az átalakításhoz.
2025. 07. 09. 14:30
Megosztás:

A gázfűtés az ipar számára – hatékonyság, gazdaságosság, fenntarthatóság

Az ipari létesítmények fűtési megoldásainál elsődleges szempont a költséghatékonyság, a megbízhatóság és a fenntarthatóság. Mivel ezek az épületek általában nagy belmagassággal, jelentős alapterülettel rendelkeznek, fűtésük nemcsak energetikai, hanem stratégiai kihívás is. Amire persze van megnyugtató megoldás!
2025. 07. 09. 13:47
Megosztás:

Akár 850 millió forint is lehet a viharkárok nagysága

A július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentés érkezett az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik, a viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 09. 13:00
Megosztás:

Az MBH Bank stratégiai partnerként támogatja az MBTSZ által gondozott felsőfokú biztosításszakmai képzést

A biztosítási és pénzügyi szakma jövője szempontjából mérföldkőnek számító pillanathoz érkezett a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) által gondozott képzési program: az MBH Bank csatlakozásával immár nemcsak biztosítótársaságok, hanem a pénzügyi szektor egyik legnagyobb szereplője is stratégiai partnerként állt az ügy mellé. A felsőfokú képzés támogatása így már ágazatközi üggyé is vált – erősítve azt a közös felelősségvállalást, amely az egész piac versenyképességét, bizalmi tőkéjét és jövőjét alapozza meg.
2025. 07. 09. 12:00
Megosztás:

A helyhez kötött szolgáltatások piacán is erősödtek a mobilszolgáltatók

Egyre több háztartás fizet elő egy csomagban több távközlési szolgáltatásra, jellemzően televízióra és internetre – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A több év hírközléspiaci trendjeit áttekintő tanulmány szerint napjainkra a helyhez kötött szolgáltatások egyre inkább a mobilszolgáltatókhoz vándoroltak át, vagyis egyre jellemzőbb, hogy a lakosság a mobil és a vezetékes távközlési szolgáltatásokra ugyanazon szolgáltatónál fizet elő.
2025. 07. 09. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Az ázsiai-csendes-óceáni térség részvénypiacai volatilisen alakultak a vámhíreket követően.
2025. 07. 09. 10:30
Megosztás:

A japán választás közeledtére emelkedtek a fejlett hozamok; 4,6% lett a júniusi hazai infláció

A fejlett piacokon a kötvényhozamok emelkedtek. Ebben fontos szerepet játszott, hogy az amúgy is rendkívül magas, a GDP 240%-ra rugó államadóssággal küzdő Japánban a közelgő felsőházi választás előtt nő a költségvetési élénkítéssel kampányoló pártok népszerűsége, ami ellensúlyozta például az amerikai inflációs várakozások enyhülését.
2025. 07. 09. 10:00
Megosztás:

Óvatosan kezelték a tengerentúli befektetők a vámbejelentések hatását

Keresték a tengerentúli befektetők az irányt a vámháború újbóli fellángolásának árnyékában: az S&P 0,1%-kal, a Dow 0,4%-kal csökkent, a Nasdaq pedig stagnált.
2025. 07. 09. 09:30
Megosztás:

A továbbra is fennálló vámháborús bizonytalanság ellenére emelkedtek az európai tőzsdék

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokkal folytatott vámtárgyalások kimenetele továbbra is bizonytalan, és a határidő közeledik, a vezető nyugat-európai indexek pluszban zártak: az FTSE100, a DAX és a CAC40 mind 0,5% feletti emelkedést mutatott.
2025. 07. 09. 09:00
Megosztás:

Megújult vámfenyegetésekkel gyorsítaná a tárgyalásokat Trump

A tegnapi nap folyamán 14 ország, többek között Japán és Dél-Korea is levelet kapott Donald Trump elnöktől, melyben kijelentette, hogy az érintett országok augusztus elsejétől 25-40% közötti vámokra számíthatnak exportáruikra; így a jelenlegi, 10%-os általános vámszint elvileg ma lejáró határideje kitolódott.
2025. 07. 09. 08:30
Megosztás: