Egyre jobban nő a magyar tenger ázsiója az országban?
2009. 06. 14. 12:00
Jelentősen javult az utóbbi években a Balaton hazai megítélése, egy felmérés szerint a magyarok negyede a Balatonnál szeretne az idén nyaralni - hangzott el Balatonfüreden a "Szeressük a Balatont! című konferencián. (ProfitLine.hu)
A balatoni gazdasági, társadalmi és természeti folyamatokat számba vevő rendezvényt a Somogyi Hírlap, a Pannon Lapok Kiadói Kft. - a Zalai Hírlap és a veszprémi Napló kiadója -, valamint a Balaton Fejlesztési Tanács szervezte a balatoni térség újságírói, turisztikai szakemberei, településvezetői részére. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár arra figyelmeztetett, hogy bár jelentősen csökkent a német turisták aránya a Balatonnál, még így is a legfőbb küldő országnak számít, amelyre oda kell figyelni a marketingmunkában. A német vendégek mellett fontos küldő országnak számít Ausztria, Hollandia, Dánia és Oroszország is. Miközben jelentősen visszaesett a Balatonnál a német, az angol és a amerikai vendégek száma, a kelet-európai piacokon nő a tó népszerűsége. A szakállamtitkár szólt arról is, hogy a turisztikai világszervezet várakozásai szerint a kontinensek közül Európában várható a legnagyobb, 0-3 százalékos visszaesés a turisztikában, ami jelentős megtorpanás a korábbi, évenként 4-5 százalékkal növekvő tendenciához képest. Magyarország stagnálásra számíthat, a beutazó turizmus 8-10 százalékos csökkenésével, és az ezt némileg ellensúlyozó belföldi turizmus növekedésével. Kovács Miklós beszámolt egy új felmérésről is, amelyben a horvát tengerpartot összehasonlították a Balatonnal. Ebben egy négytagú magyar család szállás, éttermi és utazási költségeivel kalkuláltak szerény körülmények között. A számítások szerint egy egy hetes balatoni nyaralás 350 ezer, míg egy horvát tengerparti 465 ezer forintba kerülne egy családnak az eltérő árak és távolság miatt. Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese egy új belföldi kutatás eredményeire hivatkozva elmondta, az elmúlt négy év alatt jelentősen javult a Balaton megítélése. Már nemcsak a családok, hanem a fiatalok és baráti köreik kedvenc úti célja is a magyar tenger. A válaszadók a legpozitívabban a jó megközelíthetőséget, a változatos tájat és programokat, a jó vízminőséget és a kerékpározási lehetőséget találták. A negatívumok között emlegették a strandok és az illemhelyek állapotát, felszereltségét, valamint a hektikusan változó árszínvonalat. A felmérésből következően a balatoni vonzerő növekedését elsősorban a vízminőség megőrzése és a strandfejlesztések garantálhatják, másodsorban a gyógy- és wellness szálloda-fejlesztések jelenthetik. Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke arról szólt, hogy a Balatonra látogató magyarok 41 százaléka ingyenes, vagyis saját, rokoni vagy baráti szálláshelyet vesz igénybe. Ez azt is jelenti, hogy a kereskedelmi szálláshelyek alapján becsült forgalomnál jóval nagyobb turisztikai jelentősége van a tónak, főként ha hozzávesszük a napi kirándulókat is. Az elnök kritikával illette a balatoni gasztronómiát, amelyből szerinte hiányzik a gyermekeknek szánt választék, a gyümölcsök, valamint az egészséges életmódhoz szükséges kínálat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelenleginél nagyobb összefogásra, és a természeti értékek iránti megkülönböztetett figyelemre van szükség. Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Fideszes országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy városában 10 milliárd forintos fejlesztés áll amiatt, mert nem működik a banki projektfinanszírozás. Szóvá tette azt is, hogy több mint 40 millió forintos terhet jelent a már szerződésekkel bíró Balatonfüred fejlesztéseire nézve a júliustól hatályos áfaemelés, amelynek ellensúlyozására megoldást vár az ország gazdasági vezetésétől. Rámutatott: közös érdek, hogy az áfaemelés ne okozzon áremelkedést a Balatonnál, hiszen a kormány bizonyos járulékcsökkenésekkel ellensúlyozta azt a vállalkozók számára. Az üdülési csekk adómentességét véleménye szerint meg kell őrizni, hiszen a szakemberek szerint több bevételt hoz az országnak az adómentes, gazdaságfehérítő üdülési csekk, mint amennyi a megadóztatásból várható adóbevétel lenne.

Munkaerőhiány és baleseti kockázat a gyárakban – új korszak jöhet a belső anyagmozgatásban
Az európai gyártóvállalatok 2026-ban egyszerre több strukturális kihívással szembesülnek. Az ipari munkaerőhiány tartós problémává vált: az European Commission adatai szerint az uniós feldolgozóipari cégek közel 30%-a küzd munkaerőhiánnyal, miközben a bérek folyamatosan emelkednek, a munkavédelmi előírások pedig egyre szigorodnak.
Gyengült csütörtök reggelre a forint
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat
A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Credobus Econell Next és a Credobus Electronell ultraalacsony tömegű városi-elővárosi autóbusz modellcsalád kifejlesztéséért. A 34. Magyar Innovációs Nagydíj szerda esti díjátadó gáláján még kilenc kategóriában jutalmazták az innovatív magyar vállalatokat.
Sikerrel zárult az orosz balesetálló nukleáris üzemanyag ötéves tesztüzeme Rosztovban
A Rosztovi Atomerőmű 2. blokkján sikeresen befejeződött az úgynevezett balesetálló üzemanyag (angol rövidítéssel ATF - Accident Tolerant Fuel) teljes üzemanyagciklust lefedő tesztelése. A Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó üzletága, a TVEL szakemberei fejlesztették ki az atomreaktorok üzemzavari és vészhelyzeti állapotainak ellenálló innovatív üzemanyagot. A balesetálló tesztüzemanyagot 2021-ben helyezték be a rosztovi 2-es blokk VVER-1000-es reaktorába, ahol három, 18 hónapos teljes üzemanyagciklust teljesítettek. Az egység szokásos tervezett leállása során az üzemanyagot most eltávolították a reaktorból és további vizsgálatoknak vetik azt alá.
Gömbölyödik a személyi kölcsönök piaca, már 3 millió felett járnak az átlagösszegek
Látványos bővülés jellemzi a személyi kölcsönök piacát hosszabb távon. Az egy-egy szerződésre jutó átlagos összeg ugyanis elérte a 3,2 millió forintot. Ez jelentős emelkedés a 2021-ben mért közel 2,2 millió forintos éves átlaghoz képest. A növekedésben szerepet játszik a személyi kölcsönökből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek árának jelentős, közel 43 százalékos drágulása. A verseny elég erős, a különböző személyi kölcsönök között ugyanis jelentősek lehetnek a különbségek, éppen ezért indokolt az alapos utánajárás.
Regionális kátyúhelyzet: többezer bejelentés 5 országban
A tavasz beköszöntével az önkormányzatok lehetőségeikhez, erőforrásaikhoz mérten igyekeznek felszámolni a kemény tél miatt a korábbinál is gyakoribb kátyúkat ‒ már amelyikről tudomásuk van. Utóbbin segít egy okoskommunikációs hálózat, melyet itthon is egyre több, jelenleg mintegy 200 önkormányzat használ, de a régióban már több ezer településen bevezették. A megoldással egyebek között egy kátyú is 4-5 gombnyomással bejelenthető, amiben benne van a telefon feloldása is.
Stratégiai együttműködésbe kezd a CATL és a Rio Tinto az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia előmozdításáért
A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) szándéknyilatkozatot írt alá a Rio Tinto bányászati vállalattal stratégiai együttműködés létrehozásáról, amelynek középpontjában az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztések és az ágazatközi innováció állnak.
Növelte az eredményét a Waberer’s, a biztosítási üzletág duplázott
A Waberer’s Csoport 816,2 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett cégcsoport EBIT-je 28,8 százalékkal nőtt éves szinten, míg az adózott eredménye több mint a duplájára emelkedett a sikeres akvizícióknak és a stratégiai üzletfejlesztéseknek köszönhetően. Az utóbbi években részvényeként 100-134 forintos osztalékot fizető vállalat vezetése a tavalyi év után 140 forintos kifizetésre tesz javaslatot. A Waberer’s tovább folytatja megkezdett üzletfejlesztési projektjeit: ennek keretében az egyik új hazai prémiumautó-gyártó kiszolgálásában már elindult az együttműködést, míg egy másik, szintén Magyarországon épülő jelentős elektromos autóipari szereplővel a közös munka hamarosan kezdetét veszi. Ezek a projektek együttesen számottevő bevételi potenciált képviselnek.
Könyvelő: Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra
A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor egyáltalán nem kalkuláltak. A szakértő szerint a „nulladik perctől” elvárt teljes körű jogszabályi megfelelés és a tudatos pénzkezelés hiánya gyakran lassítja a növekedést, vagy akár a cég létét is veszélyeztetheti.
„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács
A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban, milyen pénzügyi tanácsot adnál a fiatalabb önmagadnak? Az XTB, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített országos kutatás szerint sok magyar úgy érzi, még mindig a befektetés alapjaival ismerkedik. Bár a pénzügyi témák iránti érdeklődés növekszik, a befektetési döntésekhez szükséges magabiztosság gyakran csak később alakul ki az élet során. Éppen ezért olyan erőteljes ez a „palackposta” gondolatkísérlet: rávilágít azokra a tanulságokra, amelyeket sokan bárcsak korábban megtanultak volna.
Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...
Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása óta a vásárlók már több mint 333 millió darab műanyag palackot, alumíniumdobozt és üveget helyeztek vissza a REpont automatákba.
Hol áll meg a fizetés diploma nélkül? Egy kutatás szerint sokaknál félmillió körül
A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környékén következik be. A diplomások fizetése ezzel szemben ezen a szinten kezd látványosabban emelkedni, és a vezetői pozíciók felé is könnyebben nyílik út.
Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek
Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri a 4 milliárd eurót - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdán Madridban.
2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon
A mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció legfőbb hajtóereje Magyarországon tavaly a Mastercard legfrissebb, szerdán közzétett reprezentatív kutatása szerint: egy év alatt 41 százalékról 48 százalékra nőtt a mobilfizetést használók aránya, ami több mint kétszerese a hat évvel ezelőtti 22 százaléknak.