Együttműködési megállapodást kötött a Szent István Egyetem és a Közlekedési Műszergyártó Zrt.
A Szent István Egyetem (SZIE) az 1999. évi LII. törvény alapján, a felsőoktatási intézmények integrációs programjának részeként jött létre 2000. január 1-jei hatállyal, a jogelőd intézményeket is figyelembe véve a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola, valamint az Ybl Miklós Műszaki Főiskola jogutódjaként. 2016. július 1-jével az Állatorvostudományi Kar kivált a Szent István Egyetemből és önálló egyetemmé alakult, az ugyancsak távozó jászberényi Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar pedig az egri Eszterházy Károly Egyetem részeként működik tovább. A SZIE képzési programjában jelentős részt képviselnek a mezőgazdasággal foglalkozó képzések és a gépészmérnöki kar.
A teljes egészében magyar tulajdonban lévő Közlekedési Műszergyártó Zrt. (KMGY) azon kevés cégek egyike, amelyek ma is eredeti székhelyükön és tevékenységi körükben működnek – a főváros XIII. kerületében. A több mint 100 munkatársat foglalkoztató KMGY exportra is termel; digitális műszerfalait a világ számos élvonalbeli cége építi be mezőgazdasági gépeibe. Az angyalföldi cég elődjét 1900-ban alapították, és a múlt század húszas éveiben szakosodott mérőműszerek gyártására. A második világháború után az Ikarus buszok műszerfala is ebben az üzemben készült. A cég saját fejlesztései mellett a német VDO gyárral is eredményes kapcsolatot alakított ki. A KMGY a kilencvenes évek közepe óta hazai magántulajdonban van, idén ünnepli fennállásának 120. évfordulóját.
KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:
- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?
- Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?
- Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?