Elégedetlenség és kiábrándultság jellemzi a közhangulatot

Elégedetlenség és kiábrándultság jellemzi a közhangulatot a Medián friss közvélemény-kutatása szerint, amely a HVG-ben jelent meg csütörtökön. A felmérés szerint csökkent a különbség a Fidesz-KDNP és az MSZP népszerűsége között, és bár a teljes népességben tízéves mélypontra jutott a kormánypárt támogatottsága, a választani tudó biztos szavazók között továbbra is nagy előnnyel vezet.

A Medián adatai szerint az emberek 76 százaléka borúlátó, úgy látja, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok, és még a kormánypárti szavazótábor 38 százaléka is így vélekedik. Az Orbán-kormány munkájának megítélése a százas skálán eddigi mélypontra, 28 pontra csökkent, ami megegyezik a Bajnai-kormány idején mért elégedettségi mutató átlagos szintjével.
    

A teljes szavazókorú népességben a Fidesz újabb 4 százalékpontnyi támogatót vesztett, és a népszerűsége ezzel több mint tíz éve nem látott szintre, 22 százalékra csökkent. Az MSZP 16, a Jobbik 11, az LMP 4, a Demokratikus Koalíció (DK) 2 százalékon áll.
    

A választani tudó biztos szavazók között viszont a Fidesz előnye továbbra is jelentős: 41 százalék voksolna a kormánypártra, míg az MSZP 25, a Jobbik 21, az LMP 8, a DK 3 százalék támogatására számíthat.
    

A Medián sok változást mért a politikusok népszerűségi listáján, amelyet új belépőként Áder János köztársasági elnök vezet 41 ponttal. Őt Varga Mihály tárca nélküli miniszter és Karácsony Gergely (LMP) követi 32 ponttal, Martonyi János külügyminiszter 31, Orbán Viktor kormányfő, a szocialistákat vezető Mesterházy Attila, a fideszes Pokorni Zoltán és Kósa Lajos, valamint Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes 30-30 ponton áll.
    

A népszerűségi listát Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Pintér Sándor belügyminiszter zárja 15 ponttal, de csak eggyel előzi meg őket Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. A Medián kutatása május 18. és 22. között készült, ezerkétszáz ember megkérdezésével. A közölt adatok hibahatára +/- 2,5 százalék. (MTI)


Tízéves magyar-olasz erdőhelyreállítási projekt zárul az idén

Látható eredményt hozott az iparszerű fakitermelés nyomainak felszámolására 2017-ben indult, mintegy 2000 hektárnyi magyar és olasz nemzeti parki erdőt érintő, 8 millió eurós uniós támogatásból megvalósított tízéves projekt - ismertette Fidlóczky József projektvezető csütörtökön a projekt magyarországi helyszínén, Barangon tartott sajtótájékoztatón.
2026. 05. 21. 20:30
Megosztás:

Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Kiosztották a kiemelkedő színvonalú magyarországi konferencia és wellness szállodákat, illetve rendezvényhelyszíneket elismerő Aranynap-díjakat csütörtökön Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 05. 21. 20:00
Megosztás:

Megnyílt a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat

Megnyílt csütörtökön a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat, a 140 éves német autógyártó mostantól több mint három hónapon át fővárosi és balatoni helyszíneken a prémium márka innovációit, designját és életstílusát bemutató élményekre hívja a látogatókat, hogy a Mercedes-Benz világát az autón túl is megtapasztalják.
2026. 05. 21. 19:00
Megosztás:

Csökkent a BUX csütörtök este

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 827,76 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel 130 632,44 ponton zárt csütörtökön.
2026. 05. 21. 18:30
Megosztás:

Nőtt a COOP árbevétele tavaly

A COOP gazdasági csoport árbevétele 3 százalékkal 887 milliárd forintra nőtt tavaly – közölte a CO-OP Hungary Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 18:00
Megosztás:

Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet az AutoWallis

Javította működési hatékonyságát az AutoWallis Csoport 2026 első negyedévében, miután EBITDA eredménye 13 százalékkal 3,7 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a bruttó árrés javulása miatt. A kedvező folyamat az árbevétel 2 százalékos csökkenése mellett történt, amit a nagykereskedelmi értékesítési volumen visszaesése okozott, szemben a kiskereskedelmi és mobilitási üzletágak növekedésével. A Csoport időszaki nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta kedvezőtlenül, köztük a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint részben a nem realizált, forint erősödése miatti pénzügyi veszteség.
2026. 05. 21. 17:30
Megosztás:

Jövőre ismét gyorsulhat az infláció Magyarországon

A magyar gazdaság az idén 1,4 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal bővülhet, az éves átlagos infláció 2027-ben 4,5 százalékra gyorsulhat az idei 3,2 százalékról az emelkedő energiaárak és egyes árkorlátozó intézkedések akár részbeni kivezetése miatt - közölte az Erste Bank legújabb előrejelzését az MTI-vel.
2026. 05. 21. 16:30
Megosztás:

Coinbase és Flipcash: USDF néven új Solana-alapú stabilcoin indult

A Coinbase újabb lépést tett a stablecoin-infrastruktúra piacán: a vállalat a Flipcash alkalmazással közösen elindította az USDF nevű, Solanán kibocsátott egyedi stablecoint. A token teljes mértékben USDC-fedezettel működik, és azt a célt szolgálja, hogy a Flipcash felhasználói által létrehozott digitális valuták mögött egységes, dollárhoz kötött elszámolási eszköz álljon.
2026. 05. 21. 15:30
Megosztás:

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna, erről tárgyalt Belgrádban Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettes a szerb kereskedelmi miniszterrel, a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel csütörtökön.
2026. 05. 21. 15:00
Megosztás:

Júniusban újraindul a magyar-osztrák vasúti munkacsoport

Júniusban újraindítjuk a magyar és az osztrák közlekedési minisztérium együttműködését és a vasúti szolgáltatások közös fejlesztésével foglalkozó munkacsoport munkáját - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán csütörtökön, miután találkozott Peter Hanke osztrák közlekedési miniszterrel Bécsben.
2026. 05. 21. 14:30
Megosztás:

Száraz idő várható, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából

Továbbra is nagy szüksége lenne a mezőgazdaságban az esőre, de az északiasra forduló áramlás tartósan száraz időt hoz, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 05. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink SVR frissítés: új bevételi lehetőséget kap az Ethereum DeFi szektora

A Chainlink jelentős frissítést élesített az Ethereum főhálózatán, amely közvetlenül érintheti a DeFi protokollok bevételi modelljét. Az új Smart Value Recapture fejlesztés célja, hogy a hitelezési protokollok, például az Aave, visszaszerezzék az oracle-frissítésekhez kapcsolódó érték egy részét, amely korábban jellemzően külső MEV-szereplőkhöz, keresőkhöz és blokképítőkhöz került.
2026. 05. 21. 13:30
Megosztás:

Marta Kos: az EU elismeri Montenegró törekvéseit

Az Európai Unió elismeri Montenegró európai integrációs folyamatban elért előrehaladását, és már megkezdődött a csatlakozási szerződés előkészítése is - jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerda este Podgoricában, a függetlenség kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
2026. 05. 21. 12:30
Megosztás:

HYPE árfolyamrobbanás: short squeeze vitte 58 dollár fölé a Hyperliquid tokenjét

A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE látványos emelkedéssel került ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába. A token árfolyama csütörtökön 58 dollár fölé ugrott, mindössze néhány százalékra történelmi csúcsától. A rali mögött elsősorban egy erőteljes short squeeze, a növekvő intézményi érdeklődés, valamint a Hyperliquid köré épülő ETF-narratíva állhat.
2026. 05. 21. 12:00
Megosztás:

Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH

Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökön a hivatal.
2026. 05. 21. 11:30
Megosztás:

SpaceX: 1 milliárd dollár feletti Bitcoin-vagyon derült ki az IPO előtt

Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésre készül, miközben az IPO-dokumentumokból kiderült: a cég mérlegében több mint 1 milliárd dollár értékű Bitcoin is szerepel. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a SpaceX nemcsak technológiai és űripari óriásként, hanem jelentős intézményi Bitcoin-befektetőként is egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon.
2026. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Estek a hozamok - mi lesz az állampapírokkal így?

Miután a tegnap délutáni hírek szerint közelebbinek tűnik a megállapodás Irán és az USA között, nagyot estek az energiahordozók árai és a kötvényhozamok tegnap.
2026. 05. 21. 10:30
Megosztás:

Visszapattantak az amerikai indexek

Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
2026. 05. 21. 10:00
Megosztás:

Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék

Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
2026. 05. 21. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás: