Elemzői találgatások az IMF-megállapodás menetéről

Kedvező fejlemény, hogy a magyar kormány még az április 7-ei határidő előtt elküldte válaszát az EU-bizottság felvetéseire, innentől azonban több forgatókönyv is lehetséges az IMF/EU-programról szóló tárgyalások kimenetelére - vélekedtek pénteki előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a lehetőségek között egyaránt szerepel a gyors megállapodás és az egyezség elmaradása is.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzőstábja befektetők részére összeállított helyzetértékelésében három forgatókönyvet dolgozott ki, és mindegyiknek a megvalósulására "szubjektív" módon kiszámolt százalékos valószínűséget állapított meg.
    

A kedvező forgatókönyv alapján - amelyre a Morgan Stanley londoni elemzői 25 százalékos esélyt adnak - a magyar kormány válaszait az EU maradéktalanul elfogadja, és a hivatalos tárgyalások "nagyon hamar" megkezdődhetnek. A tárgyalássorozat a ház szerint ebben az esetben is legalább egy hónapig, vagy még tovább eltartana, és az IMF a hivatalos tárgyalások közben is valószínűleg előáll majd "felvetésekkel és feltételekkel". Így a tárgyalások még abban az esetben sem ígérkeznek könnyűnek, ha az EU kötelezettségszegési eljárásában foglalt kérdésekre Magyarország kielégítő válaszintézkedéseket tesz.
    

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint e legjobb forgatókönyv alapján, mindent egybevetve az év közepére megszülethet az egyezség az IMF/EU-programról.
    

A ház alapeseti forgatókönyvében - amelynek megvalósulási esélyét a cég 40 százalékosra becsüli - az a feltételezés szerepel, hogy Magyarország a felvetett kérdésekben általa tett válaszintézkedések nem mindegyikére kap kedvező értékelést, ám intézkedéseit így is elégségesnek ítélik ahhoz, hogy a hivatalos tárgyalások megkezdődhessenek. Lehetséges azonban az is, hogy a jegybanktörvényben vagy a bírói karral kapcsolatban még néhány további módosítást kell tenni, amelyek késleltethetik a tárgyalások kezdetét.
    

A hivatalos megbeszélések e forgatókönyv alapján májusban vagy júniusban kezdődhetnek, és "eltarthatnak egy ideig", mivel az IMF esetleg a tárgyalások közben áll elő saját feltételeivel.  A program létrejöttét végül júliusban vagy augusztusban jelentik be a Morgan Stanley londoni elemzői által legnagyobb esélyűnek tartott alapeseti forgatókönyv megvalósulása esetén.
    

A ház által 35 százalékos valószínűségűre becsült kedvezőtlen forgatókönyv alapján az Európai Bizottság úgy dönt, hogy Magyarországnak nem sikerült teljesítenie a feltételeket, és a felvetett kifogások közül az adatvédelmi és a bírósági ügyet Brüsszel az uniós bíróság elé terjeszti. Emellett az eurójegybank (EKB) negatív véleményt fogalmazhat meg az MNB-törvény javasolt módosításaival kapcsolatban, és ez további késedelmet okozhat. E forgatókönyv alapján valószínűtlen, hogy megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások.
    

A másik kockázat az, hogy ha a befektetői kockázatvállalási hajlandóság megfelelő mértékű, akkor Magyarország vonul ki a tárgyalásokról, azzal az indokkal, hogy biztonsági háló nélkül is tudja magát finanszírozni a piacról - áll a Morgan Stanley londoni elemzőinek e forgatókönyv-változatában. Ez utóbbi lehetőséget más nagy londoni házak is felvetették.
    

Az HSBC bankcsoport londoni felzárkózó piaci közgazdászai e héten szintén összeállítottak egy helyzetértékelést az IMF/EU-tárgyalások kilátásairól, megállapítva, hogy az euróövezeti válságban tapasztalható "valamelyes stabilizálódás" csökkentette Magyarország számára az IMF/EU-megállapodás nyújtotta biztosíték szükségességét. A befektetőknek az IMF/EU-program jórészt a gazdaságpolitikai váltás garanciáját jelentette. A program nélkül e garancia gyengül, de nem tűnik el teljesen, mivel Magyarországon a piac maga is a gazdaságpolitikai iránymódosítás erőteljes vezérlő tényezőjévé válhat, tekintettel a magas küladósságra és a forintárfolyam ezzel összefüggő erős volatilitására - fejtegették elemzésükben az HSBC felzárkózó térségi közgazdászai.
   

 A ház szerint ennek alapján Magyarország végül is elboldogulhat IMF/EU-program nélkül. Az HSBC elemzőinek véleménye szerint azonban az IMF/EU-programnak mégiscsak lennének olyan jelentős költségelőnyei, mint például a forint potenciális erősödése, a korábban lehetővé váló jegybanki kamatcsökkentés, az alacsonyabb adósságszolgálati költség, valamint az üzleti bizalom gyorsabb visszatérése. (MTI)


A tokenizáció a kriptopiac valódi sztorija

A kriptovilág gyakran a Bitcoin árfolyamára, az Ethereum fejlesztési irányaira, az új mémcoinokra vagy a következő nagy ETF-sztorira figyel. Közben azonban a háttérben valami sokkal mélyebb történik: a világ legnagyobb pénzügyi intézményei csendben elkezdték blokklánc-alapokra helyezni a globális pénzügyi rendszer alapvető infrastruktúráját. A tokenizáció ma már nem látványos kísérlet, hanem egyre inkább intézményi valóság. BlackRock, Franklin Templeton, JPMorgan, Citadel Securities, Société Générale, NYSE, Nasdaq és a Bank of England: ezek a szereplők nem egyszerűen figyelik a digitális eszközök piacát, hanem aktívan építik annak következő korszakát.
2026. 05. 24. 16:00
Megosztás:

Magyarország záros határidőn belül elérheti az uniós fejlettségi átlagot

Záros határidőn belül elérheti Magyarország az európai uniós fejlettségi átlagot - mondta a miniszterelnök az RTL-nek szombaton adott interjújában.
2026. 05. 24. 15:00
Megosztás:

Magyar Péter javaslatára Sulyok Tamás a Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki

A Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki Magyar Péter miniszterelnök javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölték vasárnap a kormany.hu oldalon, ahol az államtitkárok életrajzát is közzétették.
2026. 05. 24. 14:00
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizték a fővárosban

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban, két nap alatt 73 esetben intézkedtek a rendőrök - tette közzé a BRFK a Police.hu-n.
2026. 05. 24. 13:00
Megosztás:

Grayscale: a Sui gasless stabilcoin-utalásai új lendületet adhatnak a kriptós fizetéseknek

A Grayscale szerint a Sui egyik legújabb fejlesztése komoly versenyelőnyt jelenthet a stabilcoin-piacon. A hálózat élesítette a gasless, vagyis tranzakciós díj nélküli stabilcoin-utalásokat, amelyekkel a felhasználók úgy küldhetnek digitális dollárhoz vagy más eszközhöz kötött tokeneket, hogy közben nem kell SUI-t tartaniuk a hálózati költségek fedezésére. Ez a lépés nemcsak a Sui ökoszisztémáját teheti vonzóbbá, hanem szélesebb körben is felgyorsíthatja a stabilcoinok hétköznapi pénzügyi használatát.
2026. 05. 24. 12:00
Megosztás:

Zöld gyertyák hajnalán: NEAR, Ondo és Hyperliquid vezette a kriptopiac 24 órás rohamát

A kriptopiac néha úgy mozdul, mint egy nagyvárosi tőzsdepadló vihar előtt: előbb csak halkul a beszélgetés, aztán valaki felkiált egy árfolyamot, és hirtelen mindenki ugyanarra a képernyőre néz. Az elmúlt 24 órában pontosan ez történt.
2026. 05. 24. 10:00
Megosztás:

A NATO-nak határozottságot kell mutatnia Oroszországgal szemben

Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak "ki kell mutatnia a foga fehérjét", és akár orosz harci repülőgépek lelövésére is el kell szánnia magát, amikor Oroszország azt teszteli, hogy a szövetség mennyire elszántan védi keleti határait.
2026. 05. 24. 09:00
Megosztás:

Augusztustól százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászoruló családok

Akár az áfacsökkentés, akár az adócsökkentés, akár a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése, akár a százezer forintos iskolakezdési támogatás több százezer magyar családnak belátható időn belül a rendelkezésére áll - jelentette ki a miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. 05. 24. 08:00
Megosztás:

London akadálytalan áruforgalom megteremtését javasolta az EU-nak

A brit kormány az Európai Unió egységes belső piacához hasonló szabályozás teljes körű meghonosítását javasolta az EU-nak a kétoldalú áruforgalomban, a BBC brit közszolgálati médiatársaság és más brit médiaorgánumok egybehangzó szombati értesülései szerint azonban az Európai Bizottság egyelőre nem mutat lelkesedést az indítvány iránt.
2026. 05. 24. 07:00
Megosztás:

Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás:

A Bitget szigorít: új keretrendszer a kriptopiaci manipuláció ellen

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja új piaci keretrendszert vezetett be a listázott eszközök, projektek és market makerek felügyeletének megerősítésére. Az új rendszer fejlettebb listázás utáni monitoringot, szigorúbb projektoldali kötelezettségeket és gyorsabb fellépést biztosít rendellenes kereskedési aktivitás vagy gyanús wallet-mozgások esetén.
2026. 05. 23. 23:00
Megosztás:

Fordulóponthoz érhet a Shiba Inu? Lassul a tőzsdei kiáramlás, de gyenge maradt a technikai kép

A Shiba Inu árfolyama az elmúlt időszakban nem mutatott látványos erőt, a háttérben azonban érdekes változás zajlik. A friss on-chain adatok szerint jelentősen visszaesett a tőzsdékről kiáramló SHIB tokenek mennyisége, ami arra utalhat, hogy a befektetők egyelőre kivárnak, és nem sietnek mozgatni eszközeiket a kereskedési platformokról.
2026. 05. 23. 22:00
Megosztás:

Hyperliquid-rali borzolja a kedélyeket: miközben a HYPE szárnyal, az XRP továbbra is ellenállásokkal küzd

A kriptovaluta-piac ismét látványos példát kapott arra, milyen gyorsan tud átárazódni egy jól pozicionált altcoin. A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE májusban egészen 62,50 dollárig emelkedett, ami komoly figyelmet váltott ki a kereskedők és befektetők körében. A hirtelen árfolyamrobbanás után sokan azt vizsgálják, hogy más nagyobb kriptoeszközök, köztük az XRP is képes lehet-e hasonló lendületre.
2026. 05. 23. 21:00
Megosztás:

Tájékoztatás az Ukrajnából származó import termékekről

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó rendelkezés hatályát vesztette. A jogszabály módosításáról szóló rendelkezés május 18-án lépett életbe, azóta összesen 6 Ukrajnából származó szállítmány behozatalát jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A korábbi kormányrendeletet felváltó új jogszabály hamarosan megjelenik. A Nébih az ellenőrzések elvégzéséhez a továbbiakban is biztosítja a beérkező szállítmányok adatait.
2026. 05. 23. 20:00
Megosztás: