Elemzők - aggasztó a német gazdaság lassulása

A német gazdaság teljesítményének második negyedévi visszaesését valószínűleg átmeneti tényezők okozták, és a harmadik negyedévben Németország várhatóan visszatér a növekedési pályára, egyértelmű azonban az is, hogy a német gazdaság növekedése már tetőzött, és megvan a kockázata a meredek lassulásnak - vélekedtek csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.

Jennifer McKeown, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics európai gazdaságokkal foglalkozó főközgazdásza hangsúlyozta, hogy a negyedéves összevetésben számolt 0,2 százalékos visszaesés 2012 negyedik negyedéve óta az első negatív német GDP-adat. Az elemző szerint a visszaesés komoly csapás azokra a korábbi reményekre, hogy az erőteljes német gazdasági teljesítmény érdemi növekedést eredményez az euróövezet egészében.
    

A német gazdaság tűnt a valutauniós térség egyetlen reményének, tekintettel arra, hogy az európeriféria még mindig a versenyképesség helyreállításával bajlódik, Franciaország és Olaszország pedig szerkezeti gyengeségekkel küszködik - fogalmaz tanulmányában a Capital Economics vezető londoni elemzője.
    

A szakértő szerint ugyanakkor megalapozottan feltételezhető, hogy a második negyedévi német visszaesés nem egy újabb recesszió kezdete. A negatív GDP-adat részben az igen erős, negyedéves összevetésben 0,7 százalékos idei első negyedévi német növekedés visszacsapódó ingahatása, emellett a szokatlanul enyhe első negyedévi időjárás miatt sok német ipari és építőipari vállalat előrehozta későbbre tervezett termelését. A havi adatokból kiszámítható, hogy ez a két szektor 0,7 százalékpontnyi mértékben felelős az első és a második negyedév teljesítménye közötti 0,9 százalékpontos visszaesésért.
    

Jennifer McKeown szerint azonban mindezek ellenére is van ok az aggodalomra. A Capital Economics vezető londoni közgazdásza hangsúlyozta, hogy jóllehet az üzleti felmérések nem utalnak recesszióra, azonban csaknem teljesen egyértelműen azt jelzik, hogy a német gazdaság fellendülése az idei év eleje táján tetőzött.
    

Ez komoly csalódás, tekintettel arra, hogy a német gazdaság mindössze négy egymást követő negyedévben produkált pozitív GDP-adatokat, és ez aligha volt elégséges a gazdaságban meglévő kapacitásfeleslegek ledolgozásához. Ezt jelzi az is, hogy a munkanélküliek száma az elmúlt három hónapból kettőben növekedett.
    

Az ukrán válságnak csekélyek az átszűrődő hatásai, azonban az ezzel kapcsolatos aggályok is önmegvalósítónak bizonyulhatnak. Mindezek alapján a Capital Economics az eddigi 2 százalékról 1,5 százalékra rontotta a német gazdaság idei egész évi növekedési ütemére adott előrejelzését - közölte Jennifer McKeown.


A ház európai főközgazdásza szerint a cég jövőre továbbra is 2 százalékos, 2016-ban pedig 2,5 százalékos növekedést vár a német gazdaságban, ám véleménye szerint ez sem lesz elégséges az euróövezet markáns ütemű kilábalásának elősegítéséhez vagy a deflációs veszély elhárításához. A német gazdaság kilátásait terhelő, lefelé ható kockázatok ráadásul növekszenek - vélekedett csütörtöki elemzésében a Capital Economics vezető elemzője.
    

Egy másik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászainak csütörtöki értékelése szerint az euróövezet legnagyobb gazdaságainak "siralmas" második negyedévi teljesítménye nyomán az eurójegybanknak (EKB) most már le kell küzdenie a mennyiségi enyhítéssel szembeni "allergiáját".
    

A kiábrándító második negyedévi adatok két hónappal követik az EKB által bejelentett gazdaságélénkítő és deflációellenes intézkedéscsomagot, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - hangsúlyozzák a CEBR elemzői.  A ház szerint ez fokozza az eurójegybankra nehezedő nyomást a teljes körű mennyiségi enyhítési ciklus elkezdése végett.
    

A kockázatok ugyanis lefelé hatnak: az orosz-ukrán válság keltette geopolitikai feszültség jelentős bizonytalanságot okozott a német vállalati szektorban, rontva az üzleti bizalmat és a beruházási kilátásokat. A CEBR mindent egybevetve alig 0,7 százalékos idei egész évi növekedést vár az euróövezetben, de véleménye szerint ez is attól függ, hogy az EKB megteszi-e a szükséges lépéseket. (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: