Elemzők szerint szóban interveniált a jegybank
A jegybank monetáris tanácsa, keddi nem kamatdöntő üléséről kiadott közleményében úgy fogalmazott: amennyiben az európai pénzügyi piacokat jellemző kockázatkerülés növekedése tartósnak bizonyul, szükségessé válhat a monetáris kondíciók fokozatos szigorítása.
A testület megítélése szerint ugyanakkor a forint leértékelődése az elmúlt időszakban nincs összhangban a magyar gazdaság fundamentumaival, és megjegyezték azt is: nem tartják indokoltnak, hogy az eurózónában kialakult adósság-fenntarthatósággal kapcsolatos aggodalmak a magyar gazdaságra is átterjedjenek, és leértékelődési nyomást gyakoroljanak az árfolyamra.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-nek azt mondta, hogy a jegybank "meglebegtette a kamatemelés lehetőségét, ha a forint tovább gyengülne". A monetáris szigorítást már beárazta a piac, ezt tükrözte egyebek mellett a keddi, 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukción elért magas, 6,71 százalékos hozam. Úgy tűnik e körül van az a kamatszint, amely vonzóvá teszi a forint eszközöket - jegyezte meg. Alátámasztja ezt az elemző szerint az is, hogy a forint viszonylag stabil volt kedden a devizapiacon.
Barta György, a CIB Bank elemzője szerint nem volt meglepetés a szóbeli intervenció. Inkább az volt meglepő, hogy a forint jelentős gyengülése ellenére eddig elmaradt a jegybanki kommunikáció - tette hozzá. A monetáris tanács közleménye is tükrözi a jegybanki fokozatosságot - mondta, és úgy vélte, csak akkor dönt az alapkamat emelése mellett a testület, ha a forint árfolyama ennél is gyengébb szintre kerül.
Az óvatosságot indokolja Barta György szerint, hogy a forint gyengeségét elsősorban külső hatások okozzák. De nem csak az - tette hozzá, és hangsúlyozta, hogy a piacok megnyugtatásához megfelelő fiskális politika is kell. Véleménye szerint egyelőre az is visszatarthatta az MNB-t a kamatemeléstől, hogy akkorra tartogassa a munícióját, amikor a helyzet esetleg tovább romlik. (MTI)