Elemzők: 3 százalék körül lesz az idei növekedés

Változatlanul 3 százalék körüli növekedésre számítanak az idei évben az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken publikált, harmadik negyedévi részletes bruttó hazai termék (GDP) adataira reagáltak.

 

A KSH közölte: a harmadik negyedévben 2,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest. Az előző negyedévhez képest 0,6 százalékkal nőtt a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, az év első három negyedévében 2,8 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a múlt év azonos időszakához hasonlítva. A harmadik negyedévi, 2,4 százalékos növekedéshez az ipar 1,0, a szolgáltatások 1,9 százalékponttal járultak hozzá. A mezőgazdaság 0,9 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét. 

   
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kiemelte: a részletes adatokból kiderült, hogy a mezőgazdaság rontotta leginkább a gazdaság teljesítményét, az ágazat 0,9 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét. A Takarékbank elemzője szerint ha nem esett volna vissza a mezőgazdaság, akkor 3,3 százalékos lett volna a növekedés. Az építőiparban várható volt a visszaesés. Pozitív meglepetést hozott a szolgáltatói szektor, több területen is impozáns volt a növekedés. 

   
Az utolsó negyedévről elmondta: a mezőgazdaság már nem számít érdemben, az ipar azonban jelentősen megugorhat a tavalyi gyenge bázis után, éves alapon 7 százalék fölötti növekedést vár, és az uniós források lehívása miatt az építőipar is megélénkülhet. A szolgáltatásoktól stabilan erős teljesítményre számít, ami a lakossági fogyasztások élénküléséből látható. Az év utolsó negyedévében az elemző szerint a növekedés újra megközelítheti majd a 3 százalékot, éves átlagban pedig 2,9 százalékos lehet. 
   
Suppan Gergely szerint 2016-ban az uniós források visszaesése miatt csökkenni fognak a beruházások, egész évre 2,5 százalékos növekedést várnak. Ezt érdemben ellensúlyozhatná a lakásépítések áfájának csökkentésével beinduló piac - tette hozzá. 
   
Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste makroelemzői MTI-hez eljuttatott kommentárjukban kifejtették: 2015-re minimálisan lefelé módosították előrejelzésüket a korábbi 2,8 százalékról 2,7 százalékra. Kifejtették, hogy a felhasználói oldal nem okozott nagy meglepetést, számítani lehetett rá, hogy a háztartások és a külkereskedelem jelenti majd a fő húzóerőt. Az előző negyedévben kiegyensúlyozott volt a hozzájárulás a két szektor oldaláról, azonban most a végső fogyasztás vette át vezető szerepet (1,9 százalékpont). A bruttó állóeszköz felhalmozás 1,5 százalékos mérséklődést mutatott, így lefelé húzta a GDP-t. Az Erste elemzői szerint a beruházásokat illetően a kilátások sem túl biztatóak, és az EU-s pénzek kifutásával párhuzamosan akár további visszaesés lehet a jövő évben. Az elemzők szerint 2016-ban folytatódhat a lassulás a magyar gazdaságban. 
   
A CIB Bank elemzői kiemelik: a növekedési ütem fokozatosan mérséklődik, és változik a növekedés szerkezete is, 2015-ben még 3 százalék közeli, de az alatti dinamika várható.
   
A CIB szerint a termelési oldalon a mezőgazdaság ismét lefelé húzta a növekedést, és a tavalyi egyszeri hatások kifutásával az építőipar is gyengén teljesített. Az ipar hozzájárulása a bank elemző szerint pozitív, de csökkenő, a növekedés motorja a belső kereslet élénkülésével párhuzamosan a szolgáltatóipar lett. Hozzátették: a felhasználási oldalon ennek megfelelően a háztartások fogyasztása és a nettó export tudott legnagyobb mértékben hozzájárulni a növekedéshez. Közben az uniós forrásokból finanszírozott beruházások kifulladtak, 0,7 százalékkal rontották a GDP-t. A CIB szerint a részletes adatok nem okoztak meglepetést, idén 3 százalék közeli, de az alatti dinamikát várnak, 2016-ban azonban már a 2 százalékhoz lehet közelebb az éves növekedés. (MTI)

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: