Elindult az első magyar hibrid ingatlanértékesítő startup

Magyarországon elsőként a teljes ingatlanközvetítési folyamatot digitalizálja egy magyar startup, ennek köszönhetően az ingatlanközvetítőket helyettesítő tanácsadók kizárólag az ügyfelekkel foglalkoznak. A Livlia rendszerében az aktuális piaci adatok alapján minden egyéb adminisztratív folyamatot algoritmusok végeznek. Az ügyfélközpontú rendszert pedig a nagy hálózatoknál elérhető átlagos jutalék díjának akár feléért is tudják biztosítani. Ercsey-Orbán Péter, a Livlia ügyvezetője arról beszélt, hogy a technológiát már évek óta fejlesztették, és a koronavírus-járvány miatt most hatványozottan szükség van a szolgáltatásukra.

Elindult az első magyar hibrid ingatlanértékesítő startup

Az ingatlanközvetítés egyik legnagyobb hátulütője, hogy a hirdetések megírása, értékelése, valamint kezelése időigényes, emiatt jóval kevesebb figyelem jut az ügyfelekre. Ezt a módszert hivatott leváltani az adatok alapján történő döntéshozatalt segítő hibrid ingatlanközvetítő startup, mely – az ingatlanok bemutatásának kivételével - valamennyi folyamatot hatékonyan menedzseli online felületén.

Ercsey-Orbán Péter, a Livlia ügyvezetője elmondta, hogy 2017-ben kezdték el – nyugat-európai mintára – a teljes ingatlanközvetítést digitalizálni: előbb egy újgenerációs ingatlanportál létrehozásával megismerték a vevői oldalt, és ezután kezdtek átfordulni az eladók felé. Így alakult ki a cég végleges formája.

Minimálisra csökkenhet a személyes találkozások száma

A Livliánál a tanácsadók kizárólag az ügyfelekkel foglalkoznak, minden egyéb folyamatot algoritmusok végeznek, így a piacon elérhető átlagos jutalék díjának harmadáért tudják biztosítani a szolgáltatást. Az ügyfelek online követhetik nyomon, hogy milyen árstratégiát javasol számukra a Livlia rendszere, és azt is, hogy kik érdeklődnek az ingatlanok iránt. Ercsey-Orbán Péter közölte, hogy amikor a koronavírus-járvány tavasszal kitört hazánkban, a szolgáltatás fejlesztése már gőzerővel zajlott.

„Alapvetően olyan piaci környezetre készültünk, amelyben a digitális transzformáció még gyerekcipőben jár. A vezető ingatlanfranchise-ok látták, hogy ez be fog következni, de nem volt rajtuk kellő nyomás, mindig más volt a prioritás. Amikor beütött a krízis, minden ingatlanszolgáltató ráeszmélt, hogy nincs felkészítve a rendszer az azonnali átállásra, pedig másként nem tudják kiszolgálni az ügyfeleket. Végül egy megváltozott piacra tudtunk kilépni, jól célzott és jól időzített szolgáltatásként” – magyarázta a Livlia ügyvezetője.

Mint fogalmazott, egy ingatlan értékesítése során nem lehet lezárni az üzletet személyes találkozó nélkül, hiszen ez életünk egyik legnagyobb vagyontárgya, amit senki nem vesz meg látatlanban. A kérdés tehát nem az volt, hogy találkozás nélkül le lehet-e bonyolítani az adásvételt, hanem az, hogy mennyire lehet minimalizálni az érintkezések számát. Az aktív piaci szereplők nehezen tudták megugrani ezt az akadályt. A lakásbemutatásokat próbálták online megtartani, de ez abszolút nem működött.

A Livlia csapata

A hibrid ingatlanközvetítő startupot viszont ez sem érte váratlanul, hiszen minden folyamatot úgy építettek fel, hogy a lehető legkevesebb legyen a kontaktus. „Az ügyfeleket a pénzmosási törvény alapján azonosítani kell, nálunk ez online videóazonosítás formájában történik meg, hasonlóan, mint a bankoknál. Emellett többek között ügyvédi és adózástámogatási segítséget is tudunk biztosítani” – értékelt Ercsey-Orbán Péter.

Mérföldkőhöz értek, de a fejlesztés folytatódik

Ercsey-Orbán Péter arról is szót ejtett, hogy a számok már néhány hét alatt is azt igazolták, hogy az emberek a várakozásokon felül fogékonyak a hibrid ingatlanközvetítésre. Mind az eredmények tekintetében, mind pedig a felhasználók hozzáállását tapasztalva biztatóak a visszajelzések. Felhívta rá a figyelmet, hogy az ingatlan bemutatását az érdeklődők részére a Livlia ügyfeleinek kell elvégezniük, így a cégnek plusz irodákat és közvetítői flottát sem kell fenntartania. Ha azonban valaki igényli a hagyományos ügyintézést, arra is lehetőséget biztosítanak a hibrid rendszerben. A cég stratégiai partnerén keresztül ilyen, úgynevezett hagyományos szerződést is lehet kötni, ezáltal a megszokott lakásbemutatás is részét képezi a megállapodásnak.

A Livlia jelenleg egy több mint 20 fős csapattal dolgozik, de a rövid távú célok között szerepel az állomány bővítése. Hatékonyságuk alapja a technológiában keresendő, az alapítók közül mindenkinek releváns tapasztalata van az iparágban. Az indulás egy mérföldkő az életükben, de további fejlesztésekben is gondolkoznak, és idővel a határon túl is terjeszkednének majd.


Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás: