Eljöhet végre a fordulat a cukor árában?

Három hónapja tartó csökkenő trendet követően emelkedett a nyerscukor határidős árfolyama, miután az aszály hatására az édesítő termelése jelentősen visszaesett Brazília – e tekintetben kulcsfontosságúnak számító – középdéli régiójában. S mivel az előrejelzések szerint a kedvezőtlen környezeti feltételek egyhamar nem változnak, a cukor tovább drágulhat.

Eljöhet végre a fordulat a cukor árában?

Brazília középdéli régiója adja a mintegy 90 százalékát a dél-amerikai ország belföldi cukorfogyasztásának, ami szeptember első felében 2,5 millió tonnát tett ki. Ez 15,9 százalékkal maradt el augusztus első feléétől, az előző év azonos időszakához képest pedig 17,1 százalékkal volt alacsonyabb. E számok jól tükrözik a termésmennyiség jelentős csökkenését.

 

A cukornád-termelés csökkenését a középdélen pusztító aszály váltotta ki. Ráadásul nem elég a szűkös kínálat, a feldolgozók még előnyben is részesítik a cukornád etanollá való átalakítását, mivel az kifizetődőbb a számukra.

Brazíliában szeptember első felében 39,9 millió tonna cukornádat dolgoztak fel, 7,4 százalékkal kevesebbet, mint augusztus második felében és az egy évvel korábbihoz képest még nagyobb, 16 százalékos volt az elmaradás. „Az aszály negatív hatása a termelésre a következő hónapokban még kézzelfoghatóbbá válik azáltal, hogy az aratás több régióban is a szokásosnál korábban befejeződhet” – vetítette előre Antonio de Padua Rodrigues. A brazil cukornád-termelők szövetsége, az Unica előrejelzése szerint az aszály miatt a malmok az egész szezonban nem kapnak elég cukornádat, ez a helyzet egészen november végéig, december elejéig kitarthat.

 

A kínálat szűkülése miatti aggodalmak a 2014 októberi kifutású nyerscukor fontonkénti (1 font=0,4536 kilógramm) árát pár nap alatt a piac aljához képest közel 10% százalékkal, 15,3 dollárcentre ugrasztották a New York-i határidős tőzsdén.

 

Háromhavi csökkenést követően látszik fordulni a cukor határidős árfolyama


 

Az árfolyam-emelkedéshez a brazil Job Economia tanácsadó cég azon nyilatkozata is hozzájárult, miszerint a cukor túlságosan leértékelődött, mind az etanolhoz képest, mint abszolút értelemben, a termelési költségek csökkenését figyelembe véve. E megállapítás különösen az előfeldolgozott, exportra szánt VHP nyerscukorra igaz, melyhez a belföldi fogyasztók 11 százalékos diszkonttal juthattak hozzá. „E termékre a brazil cukornád-ipar jelenleg melléktermékként tekint” – hangsúlyozta a cég, figyelmeztetve: „e helyzet középtávon nem fenntartható.”

Mindenesetre nehéz elképzelni, mi vinné rá a középdéli feldolgozókat cukortermelésük fokozására, amikor a Job Economia szerint a vízmentesített (benzinnel keverhető) etanol előállításával 7 százalékkal magasabb hozamot tudnak elérni, mint az édesítő belföldi piacra termelésével.

Forrás: Conclude Zrt.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: