Elkerülhetetlen a díjemelés, mégis tízezrek spórolhatnak

Furcsa helyzetet teremt a parlament által tegnap elfogadott újabb biztosítási adó. A szektort a jövő évtől terhelő évi, közel ötven milliárdos teher hosszú távon teheti veszteségessé azon biztosítótársaságokat, melyek nem emelik díjaikat 2013-tól. Eközben az adó által tovább élezett versenyben jelentősen nőhet azon ügyfelek száma is, akik - tudatos biztosítóválasztással - jövőre mégis kevesebbet fizetnek majd lakásuk és autójuk CASCO biztosítása után. A Biztosítás.hu internetes alkuszi portál szerint mindez tovább növeli majd az egyes ügyfelek díjai között meglévő, már így is jelentős különbségeket - olvasható a biztosítás.hu sajtóközleményében.

A biztosítási szektort terhelő ideiglenes különadó helyett a jövő évtől újabb, immáron állandó adóteher kerül bevezetésre a CASCO és a vagyonbiztosítások esetében. A korábban a teljes szektort terhelő adót a jövőben a vagyonbiztosításokat művelő biztosítótársaságoknak kell a törvény szerint megfizetniük. Az újabb adó a biztosítók megmaradt profitjába kerülhet, így irreális lenne azt várni tőlük, hogy a biztosítók úgymond "nyeljék le" az adót és ne hárítsák át azt díjemelések formájában - legalább részben - ügyfeleikre.

 

A biztosítók számára a kötelező biztosítás elmúlt években bekövetkezett "kivérzése" után ugyanis nem igen maradt más profitábilis vagyontermék, mint a lakás és a CASCO biztosítás. Amennyiben ezek profittartalmát is elveszítik, az több társaság számára a tevékenységük befejezését jelentheti. Elkerülhetetlenek látszik tehát a díjemelés, már csak az kérdés: mindez mikor és mekkora mértékben következik majd be.

 

Mikor emelhetik díjaikat a biztosítók?

 

A biztosítók akár már holnaptól díjat emelhetnek annak érdekében, hogy forrást teremtsenek az általuk fizetendő adókra. Ezt azonban csak az újonnan kötődő szerződésekre érvényesíthetik, meglévő szerződéseik esetében meg kell várniuk az adott szerződés évfordulóját. A már hatályos (megkötött) szerződések esetében ugyanis a következő évfordulóig nem lehet sem a díjakon, sem pedig a feltételeken változtatni. A biztosítóknak a díjemelési szándékukról időben értesíteniük kell ügyfeleiket, az ügyfeleknek pedig lehetőségük lesz rá, hogy amennyiben nem fogadják el a díjemelést, felmondják szerződéseiket és másik társasághoz szerződjenek. 

 

Mekkora lehet a díjemelések mértéke?

 

Az új adó 10 százalék lesz a vagyonbiztosítások (pl.: lakás) és 15 százalék a CASCO-k esetében. Ebből le kell vonni az új adók bevezetésével egy időben kivezetésre kerülő 1,5 százalékos tűzvédelmi adót, marad tehát 8-13 százalék. Ennek azonnali, esetleg több évre elhúzódó (kisebb adagokban) történő áthárításáról kell döntenie az adott társaságnak. Fontos tényező még, hogy a legtöbb lakásbiztosító feltételeiben az éves  díjemelés maximális mértéke rögzítve van, amit szintén figyelembe kell majd venni (általában: infláció plusz 3-5 százalékban). A Biztosítás.hu szerint mindezek alapján az ügyfelek 5 százalékos díjemelésről szóló értesítésre számíthatnak a lakás és 10 százalék körüli emelésre a CASCO biztosítóiktól, az elkövetkezendő években.


 

Kik azok, aki az adó ellenére mégis spórolhatnak jövőre??

 

Az előző évek statisztikái alapján jelentősen kevesebbet kell fizetniük biztosításaikért azoknak az ügyfeleknek, akik a biztosítók ajánlatait összehasonlítva, interneten keresztül intézik biztosításaikat. Az internetes szerződések átlagdíja közel 30 százalékkal alacsonyabb az egyéb szerződések átlagdíjánál, így most is elképzelhető, hogy az interneten váltók az új adó és a várható díjemelések ellenére csökkenteni tudják lakás- és CASCO biztosítási költségeiket, miközben a csatornát mellőző társaik megfizetik majd az adót.

Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
2026. 03. 17. 02:00
Megosztás:

A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?

2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
2026. 03. 17. 01:00
Megosztás:

6 éves lett a Solana: több mint 518 milliárd tranzakció és hatalmas növekedés a blokkláncon

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a kriptovilág egyik leggyorsabb blokklánca. A Solana hálózat 2026. március 16-án ünnepelte indulásának hatodik évfordulóját, és az alkalomból közzétett statisztikák lenyűgöző számokat mutatnak. A lánc eddig több mint 518 milliárd tranzakciót dolgozott fel, miközben a decentralizált kereskedés, a stabilcoinok, a fizetések és a tokenizált eszközök területén is gyors növekedést produkált.
2026. 03. 16. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság ütemtervet vár Kijevtől a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására

Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának arról, hogy ütemtervet vár a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
2026. 03. 16. 23:00
Megosztás:

Felrobbant a tokenizált arany piaca: 12 hónap alatt 4,8-szoros növekedés, már 5,5 milliárd dollárnál jár

Csendben, szinte észrevétlenül robbanásszerű növekedésen ment keresztül a tokenizált árupiac. Az elmúlt egy évben közel ötszörösére nőtt a teljes piaci kapitalizáció, amely már meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. A növekedést szinte teljes egészében a blokkláncra vitt aranytermékek hajtják: a tokenizált arany gyakorlatilag az egész piacot uralja, miközben más nemesfémek alig játszanak szerepet.
2026. 03. 16. 22:30
Megosztás:

Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére

Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből - közölte az NKFI Hivatala és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn közös közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 16. 22:00
Megosztás:

Meglepő kriptosztár: a Circle részvénye egy hónap alatt megduplázódott

A kriptovaluta-piac egyik legstabilabb és legkevésbé látványos szereplője hirtelen a befektetők kedvencévé vált. A USDC stabilcoin kibocsátója, a Circle részvényei az elmúlt hetekben látványos raliba kezdtek, és mindössze egy hónap alatt több mint 100%-kal emelkedtek. A háttérben több erős trend is áll: a tokenizált pénzügyi eszközök terjedése, a mesterséges intelligencia által vezérelt fizetések megjelenése, valamint a magas kamatkörnyezet, amely jelentősen növeli a vállalat bevételeit.
2026. 03. 16. 21:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 16. 20:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 966,99 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 120 787,85 ponton zárt hétfőn.
2026. 03. 16. 19:30
Megosztás:

Megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál

Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 03. 16. 19:00
Megosztás:

A Hive Digital visszafogja svédországi Bitcoin-bányászatát és az AI-infrastruktúrára áll át

A kriptobányászat egyik ismert szereplője jelentős irányváltást hajt végre Európában. A kanadai Hive Digital Technologies bejelentette, hogy csökkenti Bitcoin-bányászati teljesítményét svédországi létesítményében, miközben erőforrásait egy gyorsan növekvő iparág, a mesterséges intelligencia infrastruktúrája felé csoportosítja át. A döntés hátterében szabályozási bizonytalanságok, adóviták és a technológiai piac gyors átalakulása áll.
2026. 03. 16. 18:30
Megosztás:

A pénzügyi tudatosság alapja: Hardver-tippek tőzsdézőknek

A tőzsdei világban a tudatosság nem ér véget a stop-loss szintek beállításánál vagy a <a href="https://takarekindex.hu/portfolio-jelentese/" target="_blank">portfólió</a> diverzifikálásánál. A sikeres kereskedés egyik legfontosabb, mégis gyakran alulértékelt pillére ugyanis a stabil technikai háttér. Hiába rendelkezünk kiváló stratégiával, ha a végrehajtás pillanatában a hardver lassúsága vagy egy váratlan rendszerhiba miatt elesünk a profittól. A pénzügyi tudatosság ezen a téren azt jelenti, hogy munkaeszközünkre nem pusztán kiadásként, hanem a profitot támogató infrastruktúraként tekintünk.
2026. 03. 16. 18:00
Megosztás:

A vending iparág találkozása a kriptóval: a BlockBen és a VendomatIQ digitális ökoszisztémát épít a vending iparág köré

Egy több mint tíz éve működő vending-automatákkal foglalkozó vállalat, a VendomatIQ, most egy új generációs üzleti modell bevezetése mellett döntött: a BlockBen tokenkibocsátási platformmal együttműködve digitális tokenökoszisztémát épít a hagyományos működése köré. A most kibocsátásra kerülő token segítségével elindítanak egy olyan üzleti modellt a közeljövőben, ami a közösségépítési funkció mellett lehetőséget biztosít a kisebb tőkével rendelkezők számára, hogy részesülhessenek az automatás iparág növekedéséből a kibocsátó automataüzemeltetési franchise rendszeréhez hasonlóan.
2026. 03. 16. 17:30
Megosztás:

Az OECD országaiban 5 százalékon stagnált a munkanélküliség januárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a decemberivel - áll a szervezet honlapján. A ráta 2022 áprilisa óta gyakorlatilag alig mozdult el az 5 százaléktól.
2026. 03. 16. 17:00
Megosztás:

Szlovénia mégsem szabadítja fel stratégiai olajtartalékait

A szlovén kormány egyelőre felfüggesztette stratégiai olajtartalékainak tervezett felszabadítását, mert a jelenlegi készletek elegendőek - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium hétfőn.
2026. 03. 16. 16:30
Megosztás:

Csábító kényelem a lakásodban: a macskapárna

Eszedbe jutott-e már valaha, hogyan tehetnéd otthonodat igazán otthonossá? A kényelem sokszor a kis részletekben rejlik. Egy vidám, puha kiegészítő, mint a macskapárna, melegséget hozhat a mindennapokba. Bár elsőre csupán egy dekorációs elemnek tűnhet, ezek a párnák többet nyújtanak. Egy hosszú nap után, mikor rápillantasz, mosolyt csal az arcodra a cicás mintája.
2026. 03. 16. 15:30
Megosztás:

A mai naptól igényelhetők a Demján Sándor Program megemelt keretösszegű EXIM-termékei

Az EXIM Magyarország március 16-tól megnyitja a kérelmek befogadását a Demján Sándor Programban elérhető, megemelt keretösszegű konstrukcióira. A vállalkozások hitelkérelmeiket a mai naptól a kereskedelmi bankokon keresztül nyújthatják be. A Program keretösszege a Kormány döntése értelmében a közelmúltban 900 milliárd forintra emelkedett, amit a vállalkozások erős finanszírozási igénye, valamint a kedvező feltételű források piaci szűkössége indokolt.
2026. 03. 16. 15:00
Megosztás:

Modern nappali kialakítása: ötletek és inspirációk

A nappali az otthon szívét-lelkét képezi, ahol összegyűlhetünk, pihenhetünk, de akár a nap egy részében munkára, tanulásra is szánhatjuk. A tér megtervezésekor számos tényezőt érdemes mérlegelni, amik mind hozzájárulnak az otthonos és funkcionális környezet megteremtéséhez. Hogyan lehet mindezt jól csinálni, és milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani?
2026. 03. 16. 14:30
Megosztás: