Elmarad a lakáspiaci recesszió?

2020-ban országosan 19%-os forgalmi visszaesést mértünk a lakóingatlanok piacán. Bár árakban is csökkenést várhattunk a pandémia hatására, a teljes tavalyi évet tekintve, éves alapon még drágulást mutatnak a statisztikák.

Elmarad a lakáspiaci recesszió?

Az idén bevezetett Otthonteremtési Program támogatási elemei látványos pezsgést hoztak, s jelentősen tompítva a járvány negatív gazdasági hatásait – több egyéb tényezővel együtt – hozzájárulnak ahhoz, hogy a még egy éve is várt recessziót vélhetően elkerüljük. A vírushelyzet általános és a különféle megváltozott otthonválasztási preferenciáink együttes hatására az eddigi városfejlődési dinamika viszont éppen változni látszik – olvasható az OTP Jelzálogbank legfrissebb, a NAV 2020-as tranzakciós adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében.

Az országos lakásár-szint 2020-ban, az előző évihez képest fele olyan mértékben, nagyjából 9,1%-kal nőtt a NAV – egyelőre még nem teljes körű – ingatlanforgalmi adatai alapján. Az összesített éves drágulás azonban negyedévről negyedévre váltakozóan pozitív és negatív irányú árváltozások eredőjeként adódott. Minden településtípusban drágulást látunk, de ennek üteme mindenhol mérséklődött, legszembetűnőbbenBudapesten, ahol a korábbi évek töredéke, 3% volt tavaly az áremelkedés mértéke.

Országos átlagban ötödével csökkent tavaly a forgalom

Az előzetes adatok alapján mintegy 19%-kal esett vissza 2020-ban az ingatlanforgalom. „Többé-kevésbéegyenletesen csökkent az adásvételek száma a különböző jogállásokat vizsgálva: legnagyobb mértékű, 23%-os a kisebb városokban volt a visszaesés, 20%-ot ért el a megyei jogú városokban, 16%-os volt Budapesten, míg aközségekben – minden bizonnyal a falusi CSOK-nak köszönhetően – a legkevésbé, 15%-kal csökkent a tranzakciószám. A pandémia negatív hatását összességében tompították a 2020-ban tovább bővülő különféle állami lakásvásárlási támogatási elemek” – fejtette ki az adatok kapcsán Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.

Tavaly minden megyében csökkent az adásvételek száma. A legkedvezőbb helyzetben, mindössze 5%-os visszaeséssel Somogy megye áll. Ennek nyilvánvaló magyarázata a Balaton déli parti településeinek pandémiás helyzetben a korábbiakhoz képest is megugró keresettsége. A megyeszékhelyek közül is mindegyikben visszaesett a forgalom tavaly. A legnagyobb mértékben, 40%-ot meghaladóan Pécsett. A másik véglet pedigSzekszárd, ahol mindössze 5%-os csökkenést mutatnak a számok.



Budapest egészében 16%-kal, az előzetes adatok alapján, várhatóan 26-28 ezer közé csökkent tavaly a tranzakciók száma. A visszaesés a XI. kerület kivételével – ahol két nagy újlakás-projekt végszerződés szerint 2020-ban, százas nagyságrendben eladott lakásai miatt látunk forgalomnövekedést – mindenhol érvényes. A legkisebb mértékű, alig 1%-os a XV. kerületi forgalmi visszaesés volt, s még a XIX. és XIV. kerületben látszik 5% alatti csökkenés. Feltűnő – ám a globális koronavírus-járvány hatására tavaly szinte lenullázódó Airbnb-forgalom miatti kereslet-átrendeződés fényében nem meglepő –, hogy a lista másik végén a belvárosi V., VI. és VII. kerületek állnak 35-45% közötti tranzakciószám-csökkenéssel. A befektetési célú vásárlók elmaradása egyelőre nem tudni, milyen tartós lesz, hiszen a vonzóbbá váló árak hamar visszacsalogathatják őket a korábban élénken pörgő belvárosi lakáspiacra.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Egy év alatt egyharmados drágulás a Balatonnál

Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján Somogyban tavaly egyharmados átlagos drágulás ment végbe, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány hatására a Balaton déli partja az eddig megszokotthoz képest is nagyobb érdeklődést vonzott. Emellett a nagy volumenű, és az átlagárnál jóval drágább lakásokat kínáló lakópark- és társasház építések is folyamatosan generálják a plusz forgalmat a tóparti településeken. A 2020-ban17%-os árnövekedést elkönyvelő Tolna megyében a Paks II. beruházás hatására élénk már évek óta a kereslet. Tíz százalék felett további hat megye (Veszprém, Komárom-Esztergom, Nógrád, Békés, Heves és Hajdú-Bihar) átlagára drágult. A legkisebb mértékben pedig, bő 4%-kal Vas megyében ment fel az átlagár.

Nagyvárosaink közül Szekszárd drágult legjobban (19%), s még Salgótarján áll 15% felett. Visszaesést sehol nem látunk, az áremelkedés üteme egyedül Kecskeméten maradt 3% alatt.

Eltérő kerületi mozgások

Budapesten tavaly is több olcsóbb, illetve peremi kerület drágult a legnagyobb ütemben (17%-kal a XXIII. kerület, 10% felett még a XX., IV. és X. kerület, illetve valamivel ez alatt a XVII. kerület). Továbbra is a lista hátsó harmadában, 2% alatti árnövekedési mutatóval állnak ugyanakkor a korábban befektetési céllal leginkább keresett pesti belvárosi kerületek (V., VI., VII. és VIII.). Az V. kerület – mindössze 1,2%-kal – ismét sereghajtó lett a XV. és a XIX. kerületek mögött. Az elemzéshez megfelelő számú tranzakciót felmutatni tudó, és nagy volumenű lakásépítések statisztikákat „megzavaró” hatásától mentes irányítószám-körzetek közül a 1125-ösben (Kútvölgy / Virányos / Istenhegy) nőtt legjobban, 25%-kal az átlagár.

Ha nem a drágulás ütemét, hanem az átlagos négyzetméterárakat vizsgáljuk, a főváros V. kerülete még mindig messze vezeti a budapesti árrangsort 991 ezer Ft/m2-rel. Ehhez képest a második legdrágább XII. kerület átlagára 16%-kal alacsonyabb, 829 ezer Ft/m2. A 800 ezres szint fölé még az I. és a II. kerületek jutottak. A másik végletet, 500 ezres átlag alatt a XXIII., XXI., XX., XVIII. és XVII. kerületek adják. A legdrágább irányítószám-körzet hagyományosan a 1014-es (Budai Vár): tavaly itt hajszállal átlépte az 1,4 milliós szintet az átlagos négyzetméterár. A budapesti átlagárpedig 657 ezer Ft/m2-re nőtt tavaly.

Megyei és nagyvárosi ranglista

Döntően a Balaton-parti településeken tapasztalható jelentős áremelkedés hatására, 2020-ban a megyék árlistáján első helyre ugrott Somogy, elsőként átlépve a 400 ezer Ft/m2-es határt (444 ezer Ft/m2). Győr-Moson-Sopron, Pest és Hajdú-Bihar tízezer forinton belül vannak a 400 ezres szint alatt. A legolcsóbb hagyományosan Nógrád megye, 118 ezer Ft/m2 átlagértékkel.

„A megyeszékhelyek ársorrendjének élbolya évről-évre kissé átalakul. A 2020-as adatok alapján a legdrágább megyeszékhely immár második éve Debrecen (429 ezer Ft/m2), s ettől alig néhány ezer forinttal lemaradvaSzékesfehérvár és Veszprém még a dobogósok. A 400 ezer Ft/m2-es limitet még a 2018-ig hagyományosan az első helyen álló Győr lépi át” – mutatott rá Valkó Dávid. Az országos átlagár tavaly 436 ezer Ft/m2 volt, míg a főváros nélkül számított vidéki átlag pedig 303 ezer Ft/m2.

Változó városfejlődési dinamika

A koronavírus-járvány egy év alatt több hosszabb távon ható folyamatot indított el, vagy erősített fel a lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont értékesítési tapasztalatai alapján, elsősorban az Otthonteremtési Program támogatási elemeinek köszönhetően, az idei első negyedévben, éves alapon, országosan a forgalom harmadával bővült. Míg azonban a pesti belváros fellendülése még várat magára, a fővárosi agglomerációban hosszú ideje nem látható pezsgéstapasztalható. Jelenleg éppen változóban van ugyanis a (tágabb) belvárosok és a kertvárosok / agglomerációkkorábbi években megszokott fejlődési dinamikája. A mostani kiköltözési hullám ugyanakkor nem visszafordíthatatlan, hiszen az ingatlanpiacra jellemző ciklikusság az elmúlt évtizedekben az otthonválasztási preferenciákban, fő „hívószavakban” is megfigyelhető volt.

Függetlenül az aktuálisan éppen zajló folyamatoktól, hosszú távon azok az ingatlanok bizonyulhatnak igazán jó választásnak és egyúttal értékállónak, amelyek kertvárosi jellegű lokációban fekszenek, de jó infrastruktúrával rendelkeznek és még a munkahelytől is elérhető távolságban találhatóak. A hibrid munkarend erősödésével ugyanis a munkahely közelsége továbbra is meghatározó lehet az otthonválasztásnál.

Várakozások – Úgy tűnik, elmarad a lakáspiaci recesszió

Rövid távú várakozásainkat úgy összegezhetjük, hogy a lakáspiacon vélhetően elmarad a recesszió, noha még szűk egy éve is látszólag minden adott volt az egyértelmű lejtmenethez. Visszaesésre az erős évkezdet után sem számítunk, hiszen a lakhatási minőség felértékelődött a járvány, és a tavaly egy csapásra tömegek által megismert home office következtében.

Az így újra gondolt lakásigények kielégítésében egyrészt az Otthonteremtési Programelemeinek igénybevétele adhat erős támogatást, másrészt a munkaerőpiaci helyzet prognosztizált javulása is tovább szélesítheti a lakásvásárlásban reálisan gondolkodók bázisát. Ráadásul a háztartások növekvő (többnyire a tavalyi helyzetben kényszerből felhalmozott) megtakarításaikat a korábban megszokotthoz képest vélhetően kisebb arányban fordítják nyaralásra, vagy például autóvásárlásra, helyettük a nagy invesztíciók között az otthonteremtés kerülhet fókuszba. Végül pedig az inflációs félelmek, az alacsony kamatok, s így az olcsó hitelek is a lakáspiacra terelik a vásárlókat. Optimista várakozásaink mellett ugyanakkor kiszámíthatatlan tényezőként továbbra is ott van a lehetőség a visszaesés kockázatát magukban hordozó újabb járványhullámok megjelenésére.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: