Elővárosi járatok - aggódnak a főváros környéki települések

Tájékozatlanok és tanácstalanok azok a főváros környéki települések, ahol májustól BKV-s buszok helyett Volánbuszok közlekednének. Az MTI körkérdésére adott válaszokból kiderült, hogy egyik önkormányzat sem akar többet fizetni a szolgáltatásért, és a minőségből sem engednek.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium múlt hét pénteken közölte, hogy május elsejétől kilenc agglomerációs települést érintő autóbuszjáratokat vesz át a Volánbusz a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK), illetve a BKV-tól. A szaktárca jogszabályi kötelezettségre hivatkozva hozta meg a döntést, mivel a személyszállítási szolgáltatásokról szóló, tavaly elfogadott törvény és az erre vonatkozó uniós rendelet alapján a BKV belső szolgáltatónak minősül, ezért Budapesten kívül nem láthat el közszolgáltatási feladatokat. A változás Budakeszit, Budaörsöt, Diósdot, Gyált, Nagykovácsit, Pécelt, Solymárt, Szigetszentmiklóst és Törökbálintot érinti.    
    

Az MTI által megkérdezett települések vezetői úgy nyilatkoztak, hogy főként a sajtóból szerzik az elővárosi közlekedés "megreformálásáról" szóló információkat, bár a múlt év végén mindannyiukat megkeresték a BKK-tól és a Volánbusztól is. A beszélgetésekből és a levelezésekből számukra úgy tűnt: a májusi "búcsú" a "kékbuszoktól" csak egy elképzelés, nem pedig végleges döntés, ezért egyértelmű eligazítást, tájékoztatást, illetve egyeztetést várnak.

 

A csaknem 30 ezer lakosú Budaörs önkormányzata évi 250 millió forintot fizet a BKK-nak a "kékbuszok" közlekedtetéséért - mondta Vágó Csaba kabinetfőnök. Közlése szerint ennél többet semmiképp sem szeretnének kiadni a jövőben, és a szolgáltatás minősége sem romolhat.  Budaörs úgy érzi, hogy az ügy egymással "nem túl jó viszonyt" ápoló szereplői - például a kormányzat, a főváros, a BKK és a BKV - között ebben a helyzetben a Pest megyei város afféle statiszta szerepet tölt be – fogalmazott a kabinetfőnök. Tarlós István főpolgármesternek a Kossuth Rádióban szerdán tett kijelentésére reagálva, miszerint "ésszerű feltételezni, hogy egyes települések kérték a szakminisztériumot" a Volánbusz helyzetbe hozására, Vágó Csaba leszögezte: Budaörs biztosan nem kezdeményezett ilyet.
    

Pécel független polgármestere azt mondta, hogy a mintegy 12 ezer lakos közül sokan azért vettek a településen telket, mert a "kékbuszos" közlekedés jó az ingázóknak (a közvetlen járat egészen a fővárosi Örs vezér térig megy). Szőllősi Ferenc közlése szerint a város 22 millió forintot fizet évente a BKK-nak a csúcsidőben 8 percenként közlekedő járatokért, amelyek kilenc helyen állnak meg Pécelen. A polgármester információi szerint a Volánbusz csak Rákoskeresztúrig vinné az utasokat, így csak átszállással tudnának továbbmenni, ami feltehetően drágítaná és kényelmetlenebbé is tenné az ingázást.
    

Pápai Mihály, Gyál fideszes polgármestere is ingázóik aggodalmát, az elővárosi közlekedésért eddig fizetett évi 70 milliós önkormányzati hozzájárulást emelte ki, illetve - szerinte - az elővárosi járatokra fordított önkormányzati költség csökkenése, vagy "eltűnése" lenne igazságos. Az ok: a helyi vállalkozók zöme a fővárosban "termel", oda fizet adót is – mondta. Az elővárosi közlekedés ügyében Törökbálint egyeztetést kezdeményezett az érintett településekkel, jelenleg a szervezés zajlik – tette hozzá a gyáli polgármester.
    

A 35 ezer lakosú Szigetszentmiklós polgármestere, Szabó József (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a településen a BKV és a Volánbusz is "jelen van", ám az előbbi járatai nem mennek be a városközpontba, az utóbbi buszai pedig ritkán járnak. Szerinte az egyre több ingázó közül sokan választanák a tömegközlekedést, ha az rugalmasabb és gyorsabb lenne, ezért már korábban egyeztetést kezdeményeztek az illetékesekkel a lakosság jobb ellátása érdekében.
    

Tarlós István főpolgármester csütörtökön Németh Lászlóné miniszterrel és Völner Pál államtitkárral folytatott  megbeszélést az elővárosi járatok további üzemeltetése kérdéséről. A főpolgármester a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, garanciákat kapott arra, hogy az utazóközönséget semmiféle hátrány nem éri. Szavai szerint az állam egységes jogi szerkezetbe foglalt követelményeknek tesz eleget, amikor a Volánbusz járműveinek szolgáltatását be akarja kapcsolni a rendszerbe. Elmondta, hogy nem lesz két-három bérlet, egy marad, és a sárga busz is megáll a városhatáron belüli összes megállóban.  A főpolgármester elmondta, hogy a Volánbusz és a BKV meg fog állapodni az együttműködés feltételeiben. Ez azért sem baj, mert meg kellene valósulnia az 1998 óta emlegetett közlekedési szövetségnek, amely a MÁV-ot, a Volánt és a BKV-t foglalná magában - tette hozzá. (MTI)


A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás: