Első fokon jogellenes az MTVA-ban lezajlott csoportos leépítés

Nem jogerősen jogellenesnek nyilvánította a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által végrehajtott csoportos létszámleépítést - tájékoztatta a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) pénteken az MTI-t. Az MTVA azt közölte: jogorvoslattal él a bíróság elsőfokú végzésével szemben.

A bíróság meghagyásban kötelezte az MTVA-t a csoportos létszámcsökkentés végrehajtásának felfüggesztésére - közölte a TFSZ alelnöke. A szakszervezet tájékoztatása szerint a bíróság - tekintettel arra, hogy az MTVA érdemi ellenkérelmet nem nyújtott be - a kereseti kérelemnek megfelelően bírósági meghagyással jogsértésben marasztalta az MTVA-t, kimondva, hogy jogszabálysértő a csoportos létszámcsökkentés, és semmis az MTVA és az ideiglenes Üzemi Tanács között 2011. június 29-én a csoportos létszámcsökkentés tárgyában született megállapodás.

 

A bíróság meghagyásos végzésében pénteken döntött a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének keresete alapján, amelyben az érdekképviselet annak megállapítását kérte, hogy az MTVA a leépítést jogszabályba ütközően hajtotta végre - mondta Nagy Navarro Balázs. Hozzátette: a szakszervezet azt is kifogásolta, hogy az MTVA az ideiglenes Üzemi Tanáccsal kötött megállapodást, ami több okból jogsértő, ezért semmis. Nagy Navarro Balázs úgy vélte: mindaz semmisnek tekinthető, ami az ideiglenes Üzemi Tanáccsal kötött megállapodás alapján történt.

 

Az érdekképviseleti vezető a létszámcsökkentés végrehajtásának felfüggesztésével kapcsolatban azt mondta: bár a felmondóleveleket már minden érintettnek átadta az MTVA, a felmondási eljárás még szinte egy esetben sem zárult le. "Az MTVA továbbra is azon az állásponton van, hogy a csoportos létszámleépítés indokolt volt, és annak végrehajtása jogszerűen történt" - közölte az MTI-vel a határozatra reagálva az alap kommunikációs igazgatója. Szabó László azt mondta: a bíróság végzésével szemben a munkáltató jogorvoslattal fog élni. Arra a kérdésre, hogy az első fokú eljárás során az MTVA miért nem képviseltette magát, az igazgató azt felelte: a bíróság okiratok alapján dönt, így nem volt szükség a képviseletre.

 

Hozzátette: a csoportos létszámleépítés lezárult, mintegy 420 ember kapta meg a felmentéséről szóló okiratokat. Mint fogalmazott, a leépítés így visszafordíthatatlan, a bírósági végzés sem mondja ki, hogy vissza kellene állítani az azt megelőző állapotokat. Szabó László az ideiglenes Üzemi Tanáccsal kötött megállapodás ügyében értetlenségének adott hangot, mert - mint mondta - két megállapodás született. Az üt-vel kötött megegyezést egy a szakszervezetekkel aláírt megállapodás követte, amelyben a TFSZ is elismerte az első megegyezés jogszerűségét. Ha ezt a bíróság semmisnek tekinti, azzal a szakszervezetek azt érik el, hogy az ezekben rögzített, összesen mintegy 500 millió forintos plusz kompenzációtól elesnek az elbocsátottak - mondta a kommunikációs igazgató. (MTI)

Robert Kiyosaki szerint a Bitcoin „könnyű meggazdagodást” kínál – igaza van?

Robert Kiyosaki, a világhírű Rich Dad, Poor Dad (Gazdag papa, szegény papa) című könyv szerzője ismét nagy port kavart pénzügyi kijelentésével. A befektetési tanácsairól és sokszor meghökkentő nézeteiről ismert szakember az X-en azt írta:
2025. 09. 08. 05:00
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva? – Optimista és pesszimista forgatókönyvek

A kriptovaluták értéke 2025 eleje óta ismét jelentős emelkedést mutat, és a Bitcoin sem maradt ki a rali­ból. Az elmúlt 12 hónapban közel 94%-kal drágult, az elmúlt öt évben pedig csaknem 1000%-os árfolyam-növekedést ért el. A kérdés azonban továbbra is izgalmas: vajon merre halad a világ vezető kriptovalutája a következő fél évtizedben?
2025. 09. 08. 04:00
Megosztás:

Elutasította a román parlament az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt

Elutasította a román kétkamarás parlament vasárnapi együttes ülésén az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt, melyeket a kormány által hétfőn elfogadott, a második deficitcsökkentő csomagot alkotó törvénytervezetek ellen nyújtott be.
2025. 09. 08. 03:00
Megosztás:

Donald Trump végső figyelmeztetést küldött a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán "végső figyelmeztetést" küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy egyezzen bele a közvetítők útján Izraellel folytatott tárgyalásokon előterjesztett, túszok elengedéséről és egy gázai övezeti tűzszünetről szóló megállapodásba.
2025. 09. 08. 02:00
Megosztás:

Kapu Tibor: a HUNOR program új korszakot nyit a magyar űrkutatásban

Köszönet illeti a kormányt és a magyar kormányfőt azért, hogy harmincnyolc év úttalanság és csend után felismerte az űrkutatásban rejlő lehetőségeket, esélyt adott a magyar űrpolitika és űrstratégia kidolgozására és a HUNOR magyar űrprogram megalkotására - hangsúlyozta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón megtartott előadásában Kapu Tibor űrhajós vasárnap.
2025. 09. 08. 01:00
Megosztás:

Itt az újabb nemzeti konzultáció!

Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket, szakpolitikai vitákat, mozgósítást és a Tisza adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációt ígért Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón elmondott beszédében.
2025. 09. 07. 23:00
Megosztás:

Bitcoin és Ethereum szárnyal – de miért maradt le a Dogecoin?

Az elmúlt évben a kriptopiac hatalmas ralit élt át: a Bitcoin ETF-ek jóváhagyása és Donald Trump választási győzelme után a 10 legnagyobb kriptovaluta (a stabilcoinok kivételével) mind új csúcsra tört. Egyetlen kivétellel: Dogecoin.
2025. 09. 07. 22:00
Megosztás:

Horvátország és Szlovénia katonai együttműködésről írt alá nyilatkozatot

Horvátország és Szlovénia pénteken Zágrábban katonai együttműködésről szóló nyilatkozatot írt alá, amelyet Ivan Anusic horvát védelmi miniszter a két ország közötti amúgy is kiváló védelmi kapcsolatok "új fejezetének" nevezett.
2025. 09. 07. 21:00
Megosztás:

Ötnapos metrósztrájk kezdődött Londonban

Ötnaposra tervezett sztrájkot kezdtek vasárnap a londoni metróhálózat dolgozói, miután eredménytelenül zárultak a szakszervezet által követelt munkaidőcsökkentésről és a béremelésről szóló tárgyalások eddigi fordulói.
2025. 09. 07. 20:00
Megosztás:

Idén nyáron is több ezer fiatal vett részt a honvédelmi táborokban

A Magyar Honvédség (MH) idén nyáron is kiemelkedő érdeklődés mellett szervezte meg a honvédelmi tematikájú nyári táborokat. Országszerte 52 helyszínen, 115 táborban, több ezer fiatal vehetett részt élményekben gazdag programokon - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap közleményben az MTI-vel.
2025. 09. 07. 19:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: az újabb ukrán légitámadás nem érinti a Magyarországra irányuló kőolajszállítást

Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket, sem a Magyarországra irányuló kőolajszállítást – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
2025. 09. 07. 17:00
Megosztás:

Hortay Olivér: súlyos pluszterhet jelentene az orosz gáz és olaj kiesése a magyar családoknak

A rezsiköltségek és az üzemanyagárak jelentős emelkedésével járna, ha nem érkezne orosz gáz és kőolaj Magyarországra - mondta a Századvég Energia- és Klímapolitikai üzletágvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2025. 09. 07. 16:00
Megosztás:

Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben

A gímszarvasok nászával kezdetét veszi a szarvasbőgés időszaka a magyar erdőkben is. Idén is számos vezetett szarvasbőgés-hallgató túrával várják az érdeklődőket az állami erdészeti társaságok - közölte vasárnap az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 07. 15:00
Megosztás:

Adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek a magyar kkv-k

A magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítésekre tettek javaslatokat a Niveus üzleti tanácsadó cég, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) országos felmérésében - közölték az MTI-vel közös közleményükben vasárnap.
2025. 09. 07. 14:00
Megosztás:

Kriptodráma a WLFI háza táján: manipulációs vádak, feketelisták, és Justin Sun befagyasztott milliárdjai

A World Liberty Financial (WLFI) token a legújabb példa arra, hogyan borulhat el gyorsan a hangulat a kriptovilágban. A Trump-család támogatásával induló DeFi projekt grandiózus ígéretekkel lépett színre, ám most súlyos vádak, befagyasztott vagyonok és közösségi feszültségek árnyékolják be a küldetését. Vajon decentralizációról beszélhetünk, ha a projektvezetés több száz tárcát zár ki a rendszerből?
2025. 09. 07. 13:00
Megosztás:

Luxi helyett influenszeres spórolás: főzés, kertészkedés és akcióvadászat

A K&H nagy sikerű influenszerkampányának legutóbbi fordulójában a résztvevők háromfogásos menüket főztek, spórolási trükköket alkalmaztak, és közben saját bőrükön tapasztalták meg, milyen kompromisszumokkal járhat az időskori megélhetés.
2025. 09. 07. 12:00
Megosztás:

A thyssenkrupp átszervezi magyarországi tevékenységét a nemzetközi irányelvek szerint

A versenyképesség növelése érdekében magyarországi tevékenységeit is összehangolja nemzetközi átalakítási folyamatával a vállalat. Az új struktúra eredménye: hatékonyabb K+F tevékenység és kiemelkedő ügyélközpontúság. A változtatások révén erősödnek Budapesten a globális üzleti támogató funkciók.
2025. 09. 07. 11:00
Megosztás:

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz

A lakosság egészségének védelme érdekében a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal megelőző intézkedésként elrendelte, hogy Vilonya és Papkeszi településeken kívül az ivóvízellátórendszerhez tartozó valamennyi településen – Berhida, Ősi és Királyszentistván – a vezetékes ivóvizet kizárólag forralás után szabad fogyasztani.
2025. 09. 07. 10:00
Megosztás:

Az ukrán elnök Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
2025. 09. 07. 09:00
Megosztás:

Folytatódik a fogyatékossággal élők lakhatási programja

Folytatódik a fogyatékossággal élők lakhatási programja, már 5300-an kaptak új esélyt a teljesebb életre - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán szombaton.
2025. 09. 07. 08:05
Megosztás: